Yes, my lord!

Heey!
Egy Ziam. Imádom őket :3
Jó olvasást kívánok ehhez, imádtam írni.

xoxo Lora

- Felség, kérlek maradj türelemmel. Ülj le, nem lesz semmi baj. - Nehezen lélegezve figyeltem a barna hajú férfit, aki személyes szolgám volt már sok-sok éve, és mindig különös gonddal ápolt, és mellettem volt.

Csak megszorítottam a kezét, mikor egy vizes ronggyal kezdte törölgetni a homlokomat. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Kétségbeesett voltam és féltem. Pánikkal a szememben figyeltem az ő barna szemeit, és rimánkodtam magamban, hogy ne mondja el senkinek azt, amit megtudott. Szerencsére nem kellett magyarázkodnom, ő megértette. Kifejtette a kezét a szorításomból, és a kezét bizalmasan a vállamra csúsztatta. Lágyan mosolygott, így tudtam, hogy nincs semmi baj. Ő megért.

- Nyugodj meg, nem árulom el senkinek sem, Hercegem - hajtotta meg a fejét, én viszont félretettem minden szerepemet az állam élén, és szorosan magamhoz húztam őt. Mikor viszont rájöttem, hogy ez mi mindent vonzhat ez a cselekedetem, rögtön el is húzódtam.

- Ne haragudj, kérlek! Tudom, hogy ez most valószínűleg kényelmetlen helyzetbe hozott. - Teljesen elhúzódtam, és fel is álltam, hogy az ingem gyűrődéseit elsimítsam. Átkoztam magam azért, aki vagyok.

- Felség, egyben a szolgáld és a bizalmasod vagyok. Nem hoztál kényelmetlen helyzetbe - nyugtatott meg, és odalépve hozzám lehúzta rólam az ingemet, hogy segítsen átöltözni a hálóruhámba.

- Köszönöm, Liam. - Pontosan tudta, hogy ezt mindenre értem. Mikor végre befeküdtem a baldachinos ágyamba, megkönnyebbültem.

- Szükséged van valamire még, uram? - kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Nem, köszönöm.

Liam meghajolva elment, én pedig egyedül maradhattam a gondolataimmal.

A másnapot vadászattal töltöttem az erdőben a lovagjaim kíséretében, most viszont nem vettem igénybe a személyi szolgám segítségét.

Túlontúl megalázónak tartottam a helyzetet.

Nem az ő hibája volt, én voltam oktalan. Az asztalomon felejtetett lapon a gondolataim szerepeltek, amikről soha, senki sem tudhat. Nem tartózkodtam épp ott, mikor ő elkezdte a szobámat takarítani, hát teljesen egyértelmű volt, hogy megpillantotta a papírt. Nem tudom, miért, ha más látta volna meg, nem így viselkedtem volna. De féltem, hogy Liam vajon mit gondolhat. Ő ismert engem régről, és nem bírtam volna elviselni, hogy ezentúl csupán kötelességből segítene nekem, és a kapcsolatunk elfagyosodjon. Ő nem csak a szolgám volt, hanem a legjobb barátom is, hiába voltam én a herceg.

Pontosan ez az, amitől tartottam; egy hercegnek utódok kellenek. De mi van akkor, ha nincs kitől? Ha az a bizonyos herceg férfit szeretne maga mellé, és nem egy asszonyt?

A gondolat is borzalmas volt, hogy mi történne, ha apám erre rájönne.

- Zayn, ideje lenne visszatérni a palotába! - Szólt az egyik lovagom, én pedig bólintottam egyet, belátva, hogy igaza van. Igencsak elszaladt az idő.

Beérve a palotába azonnal szóltam egy szolgálónak, hogy öntsön nekem vizet a dézsába, hisz le akartam mosni magamról a nap mocskát, amit a vadászaton szedtem össze.

Mikor elmerültem a forró vízben, csak percek kérdése volt csupán, hogy Liam is megérkezzen. Rámosolygott a lányra, aki segített nekem, ő pedig viszonozva a gesztust felállt, és az ajtóhoz ment. Tudta, hogy nyugodtan átadhat neki.

- Felség - hajolt meg kecsesen, én pedig mikor egy biccentéssel elbocsátottam, kilépett a tölgyfa ajtón, amit be is csukott maga után.

Liam kérés nélkül folytatta a munkát, amit a hölgy elkezdett, és mikor kellően felforrósította a vizemet, elment, hogy a szobámban szétszórt ruhákat a helyére pakolja. Nem tetszett, hogy csöndbe burkolózott, és még csak rám se pillantott.

- Miért nem szólsz hozzám, Liam? - A kérdés csak kibukott belőlem, akarva-akaratlanul is elhagyta a számat, de egyszerűen képtelen voltam azt gondolni, hogy emiatt az egész miatt eltávolodik tőlem.

- Nem tudtam, hogy beszélgetni szeretnél, Hercegem - vallotta be, és tényleg őszintének hangoztak a szavai.

Szomorúan elmosolyodtam, ő pedig lágyan mosni kezdte a hajamat. Hagytam, hogy ujjai a tincseim közé szántsanak, és lehunyt szemmel élveztem az érintést. Most valahogy máshogy csináltam, mint szokta. Az ujjai különösön izgalomkeltő módon mozogtak, lágyan masszírozták a fejbőröm. Nagyon jó érzés volt. Mikor végzett, és teljesen megmosta a hajam, megtörölt, és rám adta a hálóruhám. A mindennapos rutin után ráültem az ágyamra, és vártam. Hogy mire, magam sem tudom pontosan.

- Kívánsz még valamit, Hercegem? - Erre elmosolyodtam, de valami nem hagyott nyugodni.

Megsimítottam magam mellett helyet, jelezve, hogy üljön le, és kíváncsian néztem rá.

- Mondd csak, miért úgy hívsz, hogy "Hercegem"? Mindenki más Zaynnek vagy Zayn hercegnek nevez - Erre zavartan lehajtotta a fejét.

- Sajnálom, ha nem...

- Csak mondd meg nekem, miért - kértem határozottan, ő pedig sóhajtott.

- Így szoktam meg, elvégre a herceg a titulusod - mondta halkan.

- De miért hívsz magadénak? - Ő elfordult zavarában, az apró piros rózsák megjelentek arca két oldalán, jelezve egyértelmű zavarát.

- Mert szeretném, ha az volnál, még ha lehetetlen is. Bár Liamtől megszoktam, hogy mindig csakis az őszinte választ adja, ez most igazán meglepett. Egy pillanatig merengtem, hogy vajon jól hallom-e, de nem érthettem ezt félre. Egyszerre több minden fordult meg a fejemben, de mind olyan zűrzavaros volt, hogy nem bírtam megfejteni minden saját gondolatom.

- Mi lesz a büntetésem, felség? - Tudtam, hogy azért használta a titulusomat, hogy ne keverje még jobban bajba magát.

- Büntetés?

- Uram, tudom, hogy amit érzek helytelen, és büntetést von maga után. Sajnálom, amiért titkoltam ezt - hajtotta meg a fejét, és felállt, hogy ne érezze magát kiszolgáltatottnak. - Egy szolga vagyok, és tudnom kell, hogy hol a helyem.

Én is felálltam, s közel lépve hozzá minden bátorságomat összeszedtem. A kezemet megemeltem, ő pedig összeszorított állkapoccsal várta az ütést, ami büntetésül szolgált volna.

De eszem ágában sem állt, bántani őt. A tenyerem rásimult az arcára, ő pedig azonnal a szememre kapta a tekintetét, értetlenül, de hálásan meredve rám. Mosolyogva húztam magamhoz, és szó nélkül öleltem meg.

- Én nem vagyok az apám, Liam. Nem fogok senkit sem megbüntetni azért, mertérez valamit - motyogtam, ő pedig kieresztette a tüdejében tartott levegőt, és karjait ő is körém fonta. Sokkal több volt anyámból bennem, mint apámból, így nem voltam forrófejű, hanem mindig logikusan átgondoltam mindent, és aztán cselekedtem. Szótlan voltam, és nem járt előbb a szám, mint az eszem. Az emberek viszont azért szerettek, mert mindenkivel igazságos voltam, ahogy illik egy trónörökösnek.

- De nem lehetek így jó szolgálód. Én tényleg sajn...

- Hát ne legyél. Legyél annál sokkal több - mosolyogtam rá, ő pedig először értetlenül figyelt, majd mikor felfogta a szavaim tartalmát, hitetlenség gyúlt a szemeiben.

- Én azt hiszem, hogy ez...- Ugyancsak félbe kellett szakítanom őt. Ajkaimmal fogtam be a száját, ő pedig lemerevedett egy pillanatra. S bár ajkaim nem érintettek még mást, tudtam, hogy soha nem is akarnak majd.

Mikor a barna hajú felfogta, hogy mi történik, óvatosan beletúrt a hajamba, figyelve, hátha elhúzódok, de eszemben sem volt. Helyette elmélyítettem a csókot, ő pedig lelkesen vette fel ellenem a harcot.

Mikor elhúzódott, hagytam, hogy a pilláim pár pillanatig még lehunyva legyenek, s csak aztán néztem fel rá.

- Mondd, Hercegem, miért adtad nekem az első csókodat?

- Ki más érdemelné meg jobban?

Hagytam, hogy elfogja a szenvedély, és lefektetve az ágyra fölém másszon. Felemelkedtem, hogy minél előbb érintsem az ajkait, de mikor a heves csókcsata véget ért, a homlokát az enyémnek döntötte, de keze az oldalamon járt.

- Egyet hagy kérjek, Hercegem; a szívednek egy apró darabkáját add nekem ma estére, és engedd, hogy megmutassak mindent neked. - Hevesen dobogó szívvel emelkedtem fel, hogy egy csókkal adjam a beleegyezésem, hisz nem találtam a hangom, hogy kimondjam, több időre elveheti a szívemet, de nem szeretném, ha visszaadná.

A szenvedélye leigázott. A kulcscsontom bőrén nyomot hagyva jelezte, hogy ő megteheti, amit művel, de csodáltam, hogy józanul is képes emellett gondolkozni a vágy ködén át. Mindent úgy csinált, hogy egy pillanatra sem felejtette el, hogy a én vagyok a herceg. Minden tökéletes volt. Nem éreztem nagy fájdalmat, és az érintései elfeledtették velem azt a kicsit is, ami volt. Kívántam többet, vágytam mindenre, amit Liam adhatott. A pillanat, amikor egyesültünk, örökre bennem ég. Pontosan fel tudom idézni a barna íriszeit, amik csodálattól csillogva figyelik az élvezettől kissé eltorzult arcomat, és éreztem a rajongást a csókjában. A mozgásával együtt az izmos karomat szorította, s mikor élvezetemnek hangot adtam, a fogai közt szűrte ki a szavait.

- Enyém vagy.

Nem éreztem úgy, hogy hercegként ez baj lenne. Azt akartam, hogy egymásé legyünk.

Amikor nem bírtam tovább, és a gyönyör elöntött, halkan felkiáltottam, de Liam egyből követett is engem. A testemen előtt vett a kellemes kimerültség, az izmaim zsibbadva mondtak ellent az akaratomnak, miszerint ideje megmozdulni, de nem bántam. Szorosan öleltük egymást, és éreztem az illatokat, amik körbevettek, és örökre megjegyeztem a pillanatot. Nem tudtam, hogy mi lesz, de nem bántam, hogy így alakult.

Elmosolyodtam, és felkönyökölve adtam egy lágy csókot az arcára. Hamarosan álomba szenderült, de előtte olyan közel férkőzött hozzám, amennyire csak lehetséges.

Tudtam, hogy talán nem lesz semmi baj. Az embert nem a rangja határozza meg, hanem a személye és a cselekedetei. Nem szabad ítélkezni soha. És ez a legfontosabb.