xoxo Lora
Minden 2015 nyarán kezdődött. Nem is volt több ez, mint bármely másik nap; nem csiripeltek jobban a madarak, nem forgolódtak izgatottan az emberek, tudva, hogy itt valami történni fog. Minden maradt az eredeti állapotában.
Louis Tomlinson élete volt az, ami gyökeresen megváltozott. Első napja volt Los Angelesben, július elején volt még, ideje volt berendezkednie. Volt egy aranyos albérlete a belvárosban, amit imádott. El is indult a rögtönzött városnézésből hazafelé, miközben élvezte ezt a teljesen más közeget. Sütött a nap, az emberek siettek a dolgukra, gyerekek szaladgáltak, galambok szálltak le némi élelem reményében. Nagyon tetszett ez neki.
Mikor hazament, kipakolta a hatalmas dobozokat, mindent elrendezett úgy, hogy neki tetsszen, elvégre nem kellett máshoz igazodnia.
Alig várta, hogy elkezdhesse itt az egyetemet!
Ahogy beköszöntött az ősz, és a tanév mindenhol elkezdődött, ő is megtapasztalta, hogy mennyivel másabb Amerika Angliához képest. Új emberekkel találkozott, és bebizonyosodott, hogy bár nincs köztük olyan nagy ellentét, mégis különbségek tárháza van jelen. A beszédük, a gesztusaik, a szokásaik, az étrendjük, minden más.
Az órák, amiket felvett, szörnyen érdekesek voltak. A politikáról hallgatott előadásokat,elvégre mindig is ez érdekelte. Etikettet tanult, és idegen nyelvként franciát kezdett tanulgatni. Imádta az új életét. Bár hiányzott neki a családja, a barátai, megérte abszolút.
Egyik este, mikor végképp nem tudott aludni, felöltözött, és elment a tengerpartra. Leterített egy plédet, és figyelte a hullámző kékséget, ami most sötét árnyékként tündökölt, a zúgás viszont bizonyította, hogy nem csupán ábránd ez az egész. Gyönyörű volt.
Bármennyire is hűvös volt a levegő, Louisnak mégis nagyon tetszett ez az egész. Messze hallotta csupán az autók dudálását, nem voltak emberek se a környéken. Mindent átjárt a békesség. Lehunyta a szemét, majd felpillantott az égre. Az apró éjjeli fények csak lustán, halványan pislogtak, a Hold viszont teljes pompájában ragyogott. Csodaszép volt. Elmosolyodott egy kicsikét, szinte tudta, hogy a szeme csillog most.
- Az csak egy égitest, miért vagy így odáig érte? - Legnagyobb meglepődésére, brit akcentust hallott meg, s bár megijedt, nagyon jól is esett neki, hisz felidézhette az otthonát.
- Mert ragyog, mikor minden sötét körülötte - mosolyodott el egy kicsit, és felpillantott a mellette álló fiúra, aki körülbelül annyi idős lehetett, mint ő.
- Érdekes meglátás - biccentett elismerően, és felfelé húzta az ajkát az ismerős akcentus. - Megkérdezhetem, hogy miért vagy kint ilyen későn?
- Csak nyugodtan - szélesedett ki Lou mosolya, mire az idegen is egy könnyed kacajt hallatott. - Harry Styles - mutatkozott be a rejtélyes idegen, mire Louis is felállt, és a jobbját nyújtotta.
- Louis Tomlinson. - Magában még elmerengett, hogy miért lehet ismerős neki a név, de mivel nem jutott semmire, hagyta végül.
- Szóval Louis - nyomta meg a nevet-, miért vagy kint ilyen későn? - mosolygott.
- Nem tudtam aludni, gondoltam megnézem, mi van erre. Új vagyok ebben a városban - magyarázta vállat vonva, majd rápillantott a homokra, amit elért a hullám. - Na és te?
- Menekülök - mosolygott. - Senki sem hagy békén, én viszont pihenésre vágyom. Ezért is jöttem le a partra. De nyugalom helyett csak filozófus srácot találtam.
- Oh, mister bujdosó! - vágott vissza Louis szórakozottan. - Csak meglátom a jó dolgokat. Biztos akad valami a zöld szem és a göndör haj alatt - villant meg a szeme játékosan. Az a pajkos légkör, ami körbelengte őket, csak izgalmassá tette az éjszakát. Ki tudja, ez a találka akár valami jóval is végződhet.
- Mi lenne, ha ezt magad látnád? Holnap üljünk be egy kávéra délben. Mit szólsz? - vonta fel a szemöldökét, Louis pedig őszintén megfontolta az ajánlatot. Vonzotta őt a göndör barna haj és azok a gyönyörű szemek. Így hát bólintott. Talán a szíve végre talál valakit.
Melegként nem volt túl sok esélye, ő legalábbis így gondolta. Most viszont itt állt előtte ez a figyelemreméltó férfi. Hát belevágott.
- Rendben. Két órakor? A Starbucksban? - kérdezte Harry, Louis pedig megfontolva bólintott. Akkor nem lesz órája. - Ebben az esetben holnap találkozunk, Louis. - Kezét nyújtotta, és a jobbok erős kézfogásban forrtak össze. Nem kerülte el a figyelmét Lou-nak az sem, hogy az illedelmes idő helyett sokkal tovább tartotta a másik fogva a kezét. De nem tette szóvá.
Egy rövid búcsú után mindketten vissza tértek a saját kis életükbe.
Louis még magának is alig merte bevallani, hogy mennyire izgatott ezzel a "randival" kapcsolatban. Az óráin nem igazán tudott koncentrálni, egyszerűen csak borzalmasan várta a 2 órát. A megbeszélt időben a megbeszélt helyre ment, de mikor nem találta ott a titokzatos göndört, kissé csalódottan leült egy félreeső sarokban. 10 percet várt, de kezdte feladni. Már gondolkozott azon, hogy feláll és angolosan távozik, mikor nagy robajjal berobban Harry, a szemén napszemüveggel. Erősen lihegett, mint aki épp a maratont futotta. Louis felhúzott szemöldökkel figyelte a másik elegáns belépőjét, aki miután a térdén támaszkodva végre levegőt is kapott, felegyenesedett.
- Kérlek ne haragudj! - huppant le a székre. - Káosz, ami kint van. De inkább nem részletezném -vágott egy fintort, egy leheletnyi kuncogást kiváltva ezzel a kék szeműből. Mellettük az ablakon át látni lehetett, hogy zajlik az élet, és épp ezt tette az egészet olyan furcsává. Hisz csak rohant minden mellettük; gyermekek, akik játszottak, biciklisek, akik siettek a dolgukra, és csak tekerték a pedált, mintha nem is lenne más egyéb fontos dolog az életben. Párok, akik kézen fogva haladtak a járdán, és élvezték az együtt töltött időt. Minden annyira jelen volt az életben mellettük.
- Na, Louis! Mesélj magadról kérlek! - vágott is bele Harry, kinek a szeme élénken csillogott, mintha élettel lett volna teli. Louis így világosban még jobban megcsodálhatta a napbarnított bőrt, a smaragd szemeket és a szép metszésű ajkakat.
Bizseregni kezdett az övé, ahogy elkapta a vágy, hogy igenis megízlelje azt a szájat.
Mégis inkább mesélt. Nem sokat, hanem éppen eleget. Amennyit elmondhatott egy helyes idegennek, el is mondott. Majd ugyanez fordítva.
Elmerült a másik megnyugtató hangjában, és csak figyelt.
A legmeglepőbb dolog, hogy napokig találkozgattak. Louis igyekezett sokat tanulni, és szerencsére volt ideje munkát is keresni. Egy kis kávézóban kezdett dolgozni, ahol rögtön jóban lett az egyik eladóval.
Zayn hetek alatt a legjobb barátja lett. Nem is gondolta volna, hogy ilyen elégedetten az életével csalódhat valakiben. Pedig sikerült. Az egyik nap, mikor vége lett az egyetemnek, és ő éppen a kávézóban volt, három lány sétált be és kértek maguknak jeges kávét. Érthető volt, elvégre itt Los Angelesben az ősz még igen meleg volt, pólóban lehetett végigjárni az utakat, de még akkor is leizzadtál. Csendes volt épp a kis helyiség, így minden egyes szót kiválóan hallott, amit a barátnők mondtak, míg vártak a helyükön egy asztalnál.
- Már annyira hiányzik!
- El se hiszem, hogy két hónapig nélkülözni kell! - Mindkét lány hangja szomorúnak tűnt. Louis magában felfonta a szemöldökét, miközben a kávét csinálta, és el sem tudta volna képzelni, hogy miről beszélhetnek.
- De hamarosan jön vissza, és mehetünk a koncertre. El sem tudom hinni, lányok! Hallani fogjuk a hangját! - Mind a hárman nagyon izgatottak lettek, és ahogy kivitte nekik a rendelt italokat, csak biccentettek, annyira benne voltak a témában.
- Úristen, imádom azt a pasit. Én akarok lenni Mrs. Styles - mondta az egyikük álmodozva, Louis pedig egy pillanatra lemerevedett. Jól hallotta?
- Kár, hogy brit. Lakhatna közelebb - kuncogtak hangosan. Normál esetben csak forgatta volna a szemét a tipikus tini problémákon, most viszont tudta, hogy valami nem igazán stimmel. Vett egy mély levegőt, és a pult másik feléhez sétálva megállt Zayn mellett, de megvárta, míg felírja egy idős házaspár rendelését, akik kicsit zavartan figyelték a bent tartózkodó hangos fiatalokat. Ők még nem ilyen környezetben nőttek fel. Mikor a rendelés megtörtént, Louis rámosolygott a hölgyre, aki szeretettel viszonozta a gesztust, s miután elment, a barna hajú végre a munkatársa felé fordult.
- Hey, Z, rémlik neked az a név, hogy Harry Styles? - kérdezte, ő pedig összevonta a szemöldökét, és egy pillanatra kutatott az emlékeiben.
- Azt hiszem, a húgaim említettek róla valamit, valami sztárocska, akit imádnak, de ennyi. Miért? - kérdezte, de csak legyintett. Na, ennek muszáj volt utána járnia!
Amint vége volt a munkaidejének, hazaszaladt, és felhívta a családját Skype-on. Ki tudna jobban választ adni neki, mint a húga? Lottie vigyorgott bele a kamerába, Louis pedig mosolyogva kérte, hogy az ikrek közül hívjon oda valakit. Tudni illik, nőuralom van a háznál. Van 5 húga is. Lottie, Fizzy, Phoebe, Daisy és Doris. Így sorrendben. De szerencsére egy öcsi is van, de ő még pici.
Mikor Daisy megjelent, dobott neki egy puszit, Louis pedig azonnal nekiszegezte a kérdését.
- Nincs valami híresség, akit ismertek, akinek Harry Styles a neve? - kérdezte idegesen dobolva az asztalon, Daisy pedig azonnal a szívéhez kapott. Mindig is a családban marad, hogy mindent könnyedén vesznek, elviccelnek és sokszor túl drámaian kezelnek a hatás kedvéért. A Tomlinsonok mindig is ilyen kis bohókásak voltak.
- De! Imádom, egyszerűen tökéletes! A hangja valami csodálatos! Ő is angol, fantasztikus dalai vannak! - áradozott, Lou viszont leállította.
- Küldesz róla egy képet? - Ő azonnal pötyögni kezdett a billentyűzeten, pár pillanat múlva pedig már jelzett is a telefon, miszerint egy új üzenet érkezett. Komolyan, egy pillanatra megállt a szíve, mikor meglátta ŐT vigyorogni egy képen. Hát tényleg híres. Ezért késett folyton a találkájukról, ezért mondta a parton, hogy mindenből elege van! Alig bírta ezt elhinni. Gyorsan elköszönt a tesóitól, majd elment zuhanyozni. Nem sokat aludt az éjjel. Furcsán elárulva érezte magát. Pedig talán nem is állt jogában. Nem kellett volna, hogy rosszul érezze magát, mikor igazából semmi komolyabb szál nem kötötte össze őket.
Leginkább mégis csak az zavarta, hogy nem szólt neki Harry. Egyre jobban kialakult köztük a vonzalom, és ő hagyta. De hát nem tud igazodni egy hírességhez! Zavarta, hogy annyit se mondott, hogy: "Figyelj csak, Lou, az van, hogy rengeteg rajongóm van és épp egy turnén vagyok. De remélem nem baj".
Ahogy csűrte-csavarta a dolgot, csak arra tudott gondolni, hogy Harrynek csupán egy éjszakás kalandra kell. Hogy miután megfektette, lelép és éli tovább a világát. A sztárok ilyenek. Vagy nem?
De hát annyira nem ilyennek ismerte meg!
Amint az utolsó órájának is vége lett, egyből hazament. Mikor meglátta Harry nevét a telefonon, vett egy mély levegőt, és felvette.
- Hey, Lou! Azt hittem, hogy már sosem érlek utol! - kuncogott bele a telefonba, Louis pedig elhúzta a száját.
- Talán abba kéne ezt hagyni, Harry - mondta halkan, és lefeküdt az ágyára. A jobb karját a feje alá helyezte és csak bámulta a plafont. Észrevett néhol pár repedést, és egy pillanatra el is merengett, hogy talán foglalkozni kellene a problémával, de inkább csak figyelte, hogy merre futnak a vonalak.
- Mit? - Harry hangja meglepettnek tűnt a vonal másik végén.
- Azt hittem, kedvelsz - folytatta.
- Persze, hogy kedvellek, Lou. Mit hittél?
- Nem, Harry, Elég szar 3 tinitől megtudnom, hogy világhírű énekes vagy, hidd el.
- Louis, én el akartam mondani, de most komolyan, hogy reagáltál volna? - kérdezte, Lou pedig sóhajtott. Igaza volt a másiknak. A fenébe is, rohadtul igaza volt a másiknak!
- Ostobaság volt, hogy egyáltalán meg akartad próbálni. Harry, egyszerűen képtelenség lenne ez az egész - rázta a fejét, elutasítva az egész felhajtást. Nem akarta ezt - legalábbis ez volt az, amit mondott magának.
- Louis, amikor azt mondtam, hogy kedvellek, igazat mondtam. El tudod hinni, hogy milyen
nehéz úgy találni valakit, hogy az magad miatt vonzódik hozzád és nem amiatt, mert híres vagy? És hidd el, az sem jobb, ha tudják, hogy meleg vagy - sóhajtott. Louis elhúzta a száját, de belegondolva jogos, amit mond. Neki fogalma sem volt arról, hogy ő híres.
- Harry, éppen turnén vagy. Bármennyire is vonzódok hozzád, gondolnád, hogy működne? - El tudta képzelni, hogy milyen szörnyen reménytelen is lehet a hangja.
Mikor valaki kopogott, csak egy sóhajtással felállt, hogy kinyissa, de azonnal egy lihegő Harryt vett észre. Kinyomta a telefont, és még épp annyi ideje volt, hogy elhajítsa a mobilt, Harry már az ajkaira is tapadt. Ez volt minden túlzás nélkül a legjobb csók, amit átélt. Harry átfogta a derekát, szorosan magához húzta, és Louisnak nem volt ez ellen ellenvetése. Minden eltörpült; az ajtó nyikorgása, a kocsik hangja az utakon, és minden, ami odakintről beszűrődhet.
- Kérlek, legalább adj egy esélyt! - suttogta.
- Ugye tudod, hogy ha megteszem, hamarosan meghalsz a húgaim által? - mosolyodott el tétován, Harry pedig egy boldog mosollyal ismét birtokba vette az ajkait. Annyira csodálatos volt az érzés!
- De miért én, Haz? - kérdezte. Annyira nem értette ezt az egészet.
- Ha nem te, hát ki más? - mosolygott. Szoros ölelésbe vonta a másikat, és egy ideig el sem engedte.
- Jó, legyen. De csak mert valahogyan rájöttél, hogy hol lakok, és volt képed idejönni - vigyorodott el játékosan. - De...ez mivel jár? Mármint, az emberek megutálnak, mikor rájönnek. Azt olvastam, hogy úgy tudják biszex vagy - mondtam, és beinvitáltam a házba, hogy nyugodtan le tudjunk ülni.
Ő persze csak sóhajtott.
- Az embereknek az kell, hogy azt higgyék van esélyük. A lányoknak hinniük kell ebben - magyarázta. - De a helyzet az, hogy meleg vagyok. Mint látod - mosolygott rá a nála alacsonyabbra.
Ő csak bólintott, de elhatározta magában, hogy igenis megpróbálja ezt az egészet. Ha más nem, egy tapasztalattal több lesz neki. Egy valami viszont még mindig zavarta. És ennek természetesen hangot is adott.
- Ugye nem csak azért csinálod ezt, hogy miután megkaptad, amit akarsz, eldobj, mint egy régi játékszert? - kérdezte, ő pedig elképedve nézett vissza.
- Hát ilyennek ismertél meg?! - Hitetlenül meredt a másikra, felháborodott még csak a gondolattól is.
- Természetesen nem! Louis, kérlek, ilyenre ne is gondolj! - A másik csak bólintott egyet, és odahajolt egy csókért, amit a legnagyobb örömmel adtak meg neki.
Lassan sikerült neki mindezt megszokni. Bár nem mondta el Harry a világnak, Louis azért megpróbálkozott mindezt megemlíteni a családjának. Miután Daisy és Phoebe kisikoltozták magukat, végre minden megnyugodott. Viszont nem hitték el, saját szemükkel akarták látni. Így hát Louis megkérte Harryt, hogy vegyen részt egy Skype-oláson vele. Harry vigyorogva beleegyezett, és mikor a lányok meglátták, mind a ketten lesokkolódva meredtek rá.
- Úristen. - Nem hitték el. Harry nevetett a lányokra, majd illedelmesen bemutatkozott.
- Harry Styles vagyok. Nagyon örvendek - mosolygott, de igencsak félő volt, hogy a lányok ott helyben elájulnak.
- Én Phoebe vagyok.
- Én Daisy.
- Úristen, te Harry vagy. - Erre már Louis is nevetett. Nagyon aranyosnak találta a húgai reakcióját. Nézte, ahogy Fizzy és Lottie is bemutatkozik, de örült, hogy ők normálisan kezelték a helyzetet. Amint lerakták, Louis nem bírta ki, hogy ne csókolja meg Harryt. Olyan jó érzés volt azokat az ajkakat a sajátján érezni. Harry átfogta a derekát, és az ölébe húzta, hogy ne is mozduljon sehova. Nem állt szándékában. Kezei beleszántottak a göndör hajba, és hagyta, hogy a másik kezének szorítása nyomot hagyjon a derekán. A zöld szemű egy pillanatra elvált a másiktól, de utána egyből visszahajolt. A keze bekúszott a póló alá, és Louis egyáltalán nem bánta mindezt. Közelebb húzódott és azonnal megérezte, hogy Harry milyen kemény odalent. Elhúzódott egy kicsit, és felvont szemöldökkel nézett a másikra.
- Most mi van? Tudod te egyáltalán, hogy milyen elképesztően izgató vagy? - kérdezte komolyan, Louis pedig csak megforgatta a szemét az égbekiáltó őrültségre. Még hogy ő izgató? Maximum mint egy hajszárító.
- Lou, tényleg. És legalább annyira akarlak most, mint egy éhező akarhatja a kenyeret. Szükségem van rád - mondta őszintén. De hogy is lehetne ez mind igaz? Csak sóhajtott egyet, és adott egy hosszú csókot Harry nyakába.
- Ha egyszer valaha arra vetemednék, hogy lemondjak rólad valami őrültség miatt, kérlek rúgj seggbe. Lehetőleg jó erősen - motyogta. Harry elnevette magát, de nem ellenkezett különösebben.
- Bolond.
Valahogy igaza volt. Louis egy bolond egyetemista álmokkal, aki csak figyeli a világot. Aki boldogan belemegy egy kapcsolatba egy sztárral, még ha tudja is, mennyire képlékeny is ez az egész. Egy bolond, aki titkon mindezt élvezi. Élvezi, hogy keményen kell dolgoznia, hogy az élet nem könnyű, ő pedig nem állhat le. És bolond, mert pontosan tudja, milyen az, mikor osztozik valakivel valamin, ami mindenkié, de csak kettejükről szól neki ez az egész. Egy bolond srác, aki szeret élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése