I like the way you look at me

Drága Boo!
Meghoztam a történeted, ami kicsit elgondolkozó, de természetesen happy end. Sajnálom, hogy mostanában nem aktívkodok, de nekiálltam a kért történeteknek, és jelenleg éppen élvezem azt, amit az élet adott nekem :)
Mindenkinek boldog Valentin-napot kívánok! Töltse mindenki azzal, akit szeret, ha pedig nem teheti, küldjön neki virtuális puszikat, mert az mindig bejön ;)

xoxo Lora  

- Olyan pici - meredtem a karjaimban tartott kis csöppségre, miközben figyeltem, ahogy a nagy, barna szemei mozognak, nem is fókuszálva igazán egy adott pontra. Egyelőre még bizonytalanul tartottam, de tudtam, hogy hamarosan beleszokok.

- Te is voltál ám ekkora - karolt át hátulról a kis aranyosság másik apukája, aki megfelelő párnának a vállamat tartotta, így arra helyezte az állát, és onnan pillantott rá a kisfiára.

Zayn kedvesen vette szorosabbra az ölelést, én pedig csak arra voltam képes gondolni, hogy miként lehet ennyire szeretni valakit.

- Liam, egyszer majd megengeded, hogy én is megfogjam? - vigyorgott rám a párom, én pedig egy kicsikét felkuncogtam, és megvártam, míg elém lép, hogy átvegye a kicsi Thomast. Olyan aranyosan tartotta! Tartása óvatosságról árulkodott, míg maga a keze határozottan fogta a gyereket, hogy biztonságot nyújtson.

Egy idő után rájön az ember, hogy eljön az idő, mikor a szavak nem elegendőek ahhoz, hogy leírjuk az érzéseinket. Nincs szó erre a fajta érzelemre, amivel kötődni lehet valakihez. Mikor csak tudod, hogy ott van az a kapocs, ami összeköt titeket, mikor csak tudod, hogy mire gondol a másik, mikor egy szemének egy villanásából is biztos vagy benne milyen napja van, vagy esetleg, hogy mit gondol. Ilyenkor csak abban lehetsz biztos, hogy igen; hozzá tartozol.

És éppen itt derül ki az, hogy nem számít, hogy épp férfi vagy, vagy nő. Mert nem ettől lesz "normális" a szerelem. Hanem attól, hogy érzed-e azt, hogy megtennél bármit a másikért. Számomra legalábbis ez jelenti azt a különleges érzést. Ez az, amit Zayn iránt érzek.

Igen, valaki ezt betegesnek hívja, undorítónak nevezi. Hogy érdekel-e? Nem igazán.

Mert amíg ugyanezt kapom vissza, nem zavar.

- Még most is nagyon hihetetlen nekem - mondta elmélázva, mikor leült a nappaliban lévő barna bőrkanapéra, figyelve a elszundító kisbabát az ölében.

- Nekem is - mosolyodtam el, és leültem mellé. Ő felállt, belehelyezte Thomast az ágyába, és visszaült mellém. Szinte azonnal magamhoz öleltem, amit nem bánt, sőt! Kényelmes ölelésben ültünk még egy darabig, és nem törődtünk semmivel. Mert megtehettük. Ültünk, miközben körülöttünk dagadt egy láthatatlan burok, melyet a boldogság táplált. Talán ez így elsőre nem hangzik túl igaznak, de ott ülve a karjaiban annak, akit igazán szeretek, nem volt kérdés, hogy a szemem boldogságtól csillog oly' nagyon, oly' vakítóan.

- Remélem, bírni fogjuk ezt - merengtem el, de utána pedig már egyből hülyeségnek is gondoltam, hogy feltettem a kérdést. Miért ne bírnánk?

Zayn csak mosolygott, tudta, hogy már meg is bántam a kérdést, és adott egy kedves puszit az arcomra, majd szinte azonnal birtokba is vette az ajkaim. Jólesően nyitottam el az ajkaimat, hogy az ismerős nyelv megtalálja az enyémet.

Heves csata alakult ki köztünk, szinte úgy faltuk egymást a végére, akár évekkel ezelőtt, mikor nem volt több köztünk, mint heves vágy, mindent elsöprő szerelemmel. Ma pedig?

Értékeljük a legapróbb érintéseket is, a legkisebb gesztusok képesek szerelemmel megtölteni a szívünket. És mindez mára már természetes. Az utcán megbámulnak minket, buzinak neveznek, vagy egyszerűen csak egy "de aranyos" sóhajtással illetnek, és mennek tovább az úton.

A kis Thomas biztosan kap majd elítélő pillantásokat, de héj! A célunk, hogy egy határozott, erős férfit neveljünk fel.

Csak remélni tudjuk, hogy sikerülni fog.

- Apa, elmennék ma Bellával egy kicsit, ha nem gond - fordult oda hozzám, mire összevontam a szemöldökömet.

- Bella? A lány, akivel mostanában olyan jól kijössz? - vontam fel jobb oldalt a szemöldököm, mire a 15 éves fiam kicsit félrenézve elpirult. Csak elmotyogta az igent, én pedig elvigyorodtam erre.

- Menj csak, és elintézem Aput, rendben? - kacsintottam, ő pedig egy bólintással kiment a bejárati ajtón. A figyelmemet pedig nem kerülhette el a boldog mosoly a száján.

Bementem a dolgozószobába, ahol Zayn még javában dolgozott, amit csak nem nézhettem jó szemmel! A karjaimmal átfogtam a testét, a számmal pedig játékosan megcsippentettem a fülét, amit kuncogással díjazott.

- A kisfiunk felnőtt, Z. Barátnője lesz! - sóhajtottam lehuppanva a kanapéra,  Zayn pedig kicsit normálisabb módon foglalt helyet mellettem, mint én. Nem tehettem róla, hiába a kor, van, hogy az embert megszállja valami, amitől olyan, mintha ismét tinédzser lenne.

Milyen is lehetne ismét ott állni? 15 évesen, az első csók, 17 évesen az első karcolás a kocsin, 18 évesen az első részeg élmény az idősebb haveroknak köszönhetően...Minden annyira más. Más dolgok fontosak. Nem lényeg, hogy milyen eredményt érsz el az iskolában;már vége van. Mit számít az, hogy hányszor voltál részeg, mikor van valaki, akiért felelned kell?

Minden annyira más, mikor felnősz. A gyerekkorod elillan, és nincs más, csak számlák, törlesztőrészlet, hitel... Minden annyira megváltozik.
Hirtelen azon kapod magad, hogy a gyereked felnő, és többé nem az a pici baba, akit babusgatni lehet.
Mert az élet ilyen gyorsan repül, és elvesznek lassan az értékek.
De a lényeg, hogy legyen valami, ami a Földön tart téged, nem igaz? Egy család. Egy szerető kör, akire mindig számíthatsz. Valami igazán, nagyon fontos. De először is, van egy fontos feladatod!
Találd meg azt a partner, aki különb mindenkinél. Aki különleges. Aki pontosan tudja, hogy te ki vagy.