My love is endless

Sziasztok!
Ziall, mert egyetlen Lanám, ezt szereti, és ígértem neki. Benne van minden, amit szeret. És az én bocsánatkérésem is. Mert nagyon szeretem őt.
Szóval ha haragszol rám valamiért, bocsánat!
Nem hosszú, de sikerült összehoznom, bár nem is otthon vagyok :p
Szeretlek!
Jó olvasást!

xoxo Lora

- Akár mit is mondasz, Niall, tudom, hogy miként is érzel. Igazán. - A fekete haj tulajdonosa lágyan megszorította a szőke, alvó barátja kezét. - Tudom, hogy milyen az, mikor viszonzatlanul szeretsz - suttogta, s lágy, selymes csókot hintett el a puha arcon, miközben elmerengett, mennyire boldog volna, ha ezt az apró gesztust nem lopva kéne tennie.

Szerette a szőkét. Utálta a titkokat, gyűlölte a maszkot, melyet magán kellett viselnie, és belefáradt, hogy mindez semmire sem vezet. Túl végtelenül szeret ahhoz, hogy mindezt kibírja.

Lassan állt fel, csak nézte az alig megvilágított arcot, majd lágyan elmosolyodott. Nincs jobb érzés a szerelemnél.

***

- Nem tudhatsz te semmit! - Az általában békés, szeretettel teli zafír íriszek most dühtől voltak felhősek, szenvedélyes harag váltotta fel azt a meghittséget, ami mindig körbelengte. Barátok voltak, a fenébe is! Hogy haragudhatsz ennyire valaki olyanra, aki mindig is a legjobbat akarta neked, és mindig is a legfontosabb volt neked? 

Zayn nem felelt, de a tekintete szinte vibrált, tűzben égett. Hát nem képes megérteni?! Hát nem képes felfogni, hogy tudja, hogy érzi, amit ő?!

- De, Niall, igenis tudhatok! - A harag elvette az eszét, a józan gondolkodását, és ennek szellemében könnyedén taszította a szőkét a falnak - a testi erejével fölényben volt. 

Egyből nekipréselte önmagát a másik testhez, nem törődve semmivel sem, a tekintete pedig lassan már csakis a vágytól volt ködös. Elvakult a szerelemtől, a szenvedélytől, a vágytól. Nem volt mentsége. 

Niall viszont nem parancsolt megálljt neki. Ehelyett csak az ajkaira tapadt, és nem eresztette. Míg Zaynben volt pozitív érzelem, benne csupán a felgyülemlett idegesség. Hisz mindez olyan ésszerű magyarázat rá, nem igaz?

Zayn vére felperzselődött a megszokott illattól, és a bőrének az ízétől, mikor nyelvével végigszántott Niall nyakán, szinte letépve a pólót róla. Mindent megtett, hogy Niall ajkán egyre többször szökjön ki morgás, vagy elégedett nyögés. Nem ellenkezett a szőke. Ő maga vette le a nadrágját, és türelmetlen hevességgel Zaynt is megszabadította a ruháitól. Még! Még! - ennyi járt mindössze a fejében. 

A fekete hajú sosem gondolta volna, hogy a szőke ilyen tökéletesen fest. Most először látta így, felizgult állapotban a farkát, ami csakis kielégülésre áhítozott. Méghozzá általa. 

Olyan egyszerű volt a felajánlott dolgok elfogadni, amire annyit várt már. Hát megtette. Nem erőszakosan, de kellő szenvedéllyel ahhoz, hogy örökké emlékezzen rá Niall. A teste különböző pontjai úgyis hangosan hirdetik majd még napokig is ezt az éjszakát. 

A behatolás annyira fájdalmas volt, hisz végignézni a szerelme eltorzult, keserű arcát borzalmas, mégis, egyben az egész olyannyira felemelő, hogy nem is akart semmi mást többet. Erőnek erejével fogta vissza magát az azonnali folytatástól, megvárta, míg egy apró bólintás nem érkezik. A lökések elmélyültek, a nyögések hosszabbak lettek. Minden behatolás olyan pontot érintett, amiről eddig talán fogalmuk sem volt. 

- Gyorsabban! - érkezett a hangos, nyögő utasítás. Ki volt Zayn, hogy ellent mondjon?! 

Folytatta a gyönyör hajkurászását, miközben egy pillanatra sem vette le a szemét Niall arcáról, hogy örökre az emlékezetébe vésse a vágytól kipirosodott arcot. Pár hosszú, mély lökés után a szőke felkiáltott, és Zayn mellkasára élvezett, viszont nagylelkűen tartotta magát a többi lökéshez, hogy Zayn pillanatokkal később belé élvezzen. Nem akart foglalkozni a következményekkel. Tudta, hogy mind a ketten tiszták.

Nem volt ideje kielemezni az érzéseit ezzel az egésszel kapcsolatban, hisz elragadta a sötétség és a kimerültség. 

Zayn viszont nem pihent. A lehető leghalkabban ment ki a mosdóba, hogy megtisztítsa magát, majd felöltözve még egyszer odalépett Niall ágyához, ahol ő enyhén elnyílt ajkakkal szuszogott békés arccal. 

- Őszintén remélem, hogy egy nap megbocsátasz nekem. - Egy apró csók, és már ott sem volt. Hogy lehetett ilyen ostoba? A saját vágyát előbbre helyezte, mint Niall egyénének elvárásait, és most galibát okozott, nagy valószínűleg kivívva egy életre az utálatot. Niall első alkalmának azzal kellett volna történnie, akit szeret. Erre pedig jön ő, és tönkreteszi mindezt. 

Ostoba! - morogta magának, ahogy hazasietett. Egyetlen szerencséje, hogy Niall nem tudja, hogy a szülei hol laknak.

Örökre haragudni fog. Hisz ez a dolgok rendje, nem igaz? Az emberek hibákat követnek el, mások elítélik miatta őket, és nem kapnak megbocsájtást. 

Nem kérdés, hogy itt tart a világ. Kevés olyan ember van már, akinek számít még a kapcsolat, és nem hirtelen felindulásból elkövetett hibák miatt ítél meg, hanem emellett arra a sok jóra is emlékszik. Az ember hibákat követ el. Ez természetes jellemzője a fajnak, és csak reméli, hogy egy nap, megbocsájtanak neki. Ahogy az is, hogy olyan türelmetlen. Mindent most akar, mert tudja, talán holnap nem teheti meg. Éppen ez az, amiért megtesz olyan dolgokat, amit bár szeretne, tudja, hogy meg fog bánni. 

Nincs mit tenni, ezt el kell fogadni, ha vagy olyan bátor, hogy ezzel együtt is elfogadod. 

Hetekkel később ismét találkoztak. A véletlen műve volt, szinte érezték, ahogy az iróniában lubickoltak, mikor a boltban összefutottak a pénztárnál. Megtehették volna, hogy figyelmen kívül hagyják egymást, de mindkettejüket akadályozta valami. A múlt előtti múlt. 

- Gondolom, sietsz. - A kijelentés túl váratlan volt Zaynnek, nem igazán erre készült. 

- Tessék?

- Ha jól sejtem, sietsz valahova. Tudod, szó nélkül lelépsz, mert dolgod van. - Niall túl nyugodt volt, ahogy zsebre dugott kézzel támaszkodott a tolókocsira. Zayn sejthette, hogy mire gondol, de nem volt telkesen tisztában az okával, hogy a szőke miért hozta fel a balesetet. Nem kéne inkább elfelejteni és könnyedén a szőnyeg alá söpörni a problémát?

- Nem siettem sehová - mondta, majd lépett pár lépést a sorban, ahogy az megindult. 

- Oh, ez így még jobb. Már nem olyan szar érzés, köszönöm - mondta haragosan, és határozottan rossz szájízzel a fiú.

- Mégis mit vártál?! Hogy maradok azzal a tudattal, hogy mindent tönkretettem? És a reggel azzal menne el, hogy mi egymás fejéhez vágunk ostobaságokat? - Ezt ő sem gondolhatja komolyan. Mi oka lett volna maradni?

- Én kérek elnézést! Én vagyok a hülye, hogy azt hittem, neked számított valamit - morogta, és elkezdte felpakolni a szalagra a vásárolni kívánt termékeket. 

- Éppen ez az! Többet jelentett ez nekem, mint kellett volna. 

Niall ajkai elnyíltak, viszont egy köhintés megzavarta, mikor a pénztárosnő várta a pénzt tőle. A fizetés után elviharzott. Jellemző. Menekülés a nehéz helyzet elől. A legjobb taktika. 

Vagy mégsem?

Ott állt a kocsinál. Zayn kocsijánál, és várta, hogy a tulaja megérkezzen. A szatyor a kezében lógott, békésen állt ellent a szélnek. 

- Zayn, nagyon örültem volna, ha maradsz, és minimum melletted kelhetek, azt a látszatot keltve, hogy minden rendben. Persze, akadt volna még nehéz beszélgetés, de ott lettél volna. Mellettem. Ahogy szerettem volna. - A fekete hajúnak még az álla is leesett. Szó nélkül lépett Niall elé, hogy a derekánál átfogva megcsókolja. Az övé volt. Szerette. És elnyerte a megbocsájtást, noha nem arra a dologra, amire várta.