Tomorrow will go, let's start tonight

Hi! :)
Vére itt a Nouis,bár nem gondoltam, hogy még ma tudom hozni. Remélem tetszeni fog, és ha jövőhéten nem tudok hozni semmit, bocsánat, de most van a félévhez a legnagyobb hajrá, még a szünet előtt. A szünet előtti héten úgyis csak a Karácsonyon lesz hangsúly :)
A történet egy része velem is megtörtént, valamint néhány személyes tapasztalat is van benne. Remélem, tetszeni fog, ez csak ráhangolódás egy kicsit a karácsonyra :) Arra meglepi készül ;)
Jó olvasást!

xoxo Lora  

Niall:

A karácsony még közel sem volt itt, de város már fénylő, színes díszekkel volt tele; december volt. A forralt bor illata, a kürtöskalács jellegzetes aromája mind ott volt a levegőben, elhozva az érzetet, miszerint ideje készülődni az ünnepre. Valaki ajándéka már a szobámban pihent, viszont a legközelebbi barátok ajándéka még a boltokban lapult, arra várva, hogy megvegyem. Viszont még volt időm.
Iskola után, Harry, Louis, Liam és én nem mentünk haza, hanem egy iskola utáni szakkörre voltunk hivatalosak, ahonnan együtt mentünk haza. Harry Liam kíséretében sétált, én pedig a barna hajú, kék szemű srác mellett haladtam, figyelve az árusok portékáit a karácsonyi vásárban. Harry mindenképpen el akart menni, hogy körülnézzen, mi pedig vállat vonva követtük őt. A városunkban három nagy karácsonyi vásár is van, mindegyik szép, nagy téren van kipakolva, de ugyanazt sehol sem látod.
- Én nem is ide akartam jönni. - Már legalább öt perce nézelődtünk, mikor ez a mondat elhangzott a göndör fürtöstől, mire mind felnevettünk, s egy éles kanyart véve a másik felé indultunk. Liam és Harry mögöttünk haladtak, mi pedig Louis-val nézelődtünk.
- Louis, olyat akarok! - mutattam lelkesen egy puhának tűnő csizmának, ami kívül-belül szőrmés volt. - Ugye veszel nekem Karácsonyra? - vigyorogtam rá, jelezve, hogy nem gondolom komolyan, csak hülyülök.
- Mindenképp - nevetett fel, s megnézett pár sapkát a kirakatokban. Mosolyogva sétáltunk, de nem történt semmi érdekes. A buszpályaudvarnál váltak el az útjaink.
- Na, csá Haz - mosolyogtam rá, s kezet fogtam vele, végül Liam felé fordultam. - Vigyázz magadra, holnap találkozunk - kacsintottam, s egy baráti vállveregetés után Louis felé fordítottam a tekintetem. Már épp köszöntem volna, mikor csak mosolyogva megrázta a fejét, s megszólalt:
- Hazakísérlek.
Egy bólintás után Liam és Harry a saját útjukon gyalog indultak útnak, hisz ők közel voltak. Mi viszont megálltunk a buszmegállóba, ahol nem is kellett sokat várni, három perc múlva jött a busz.
10 percet nyomorogtunk szardínia módjára a buszon, mikor végre kipasszírozhattuk magunkat az ajtón. Megkönnyebbülten, bár fájó háttal indultunk hazafelé. Az iskolatáska szörnyen húzott minket lefelé, de nem volt baj, hisz a beszélgetés elvonta erről a figyelmet.
Ami azt illeti, Louis még sosem járt nálam, ellenben Liammel és Harryvel. Mi osztálytársak voltunk, viszont Louis csak évfolyamtárs volt. Ritkán lehetett egyedül látni, hisz a legjobb barátjával, Zaynnel volt mindig, de ő nem járt erre a szakkörre, amire mi.
- Na, itt vagyunk - mutattam a házra, ő pedig elismerően bólintott. - Gyere be nyugodtan, nincs itthon senki - nyitottam ki a kaput, mire mosolyogva bólintott. Mikor benyitottunk, megcsapott minket a meleg, ami igazi felüdülés volt a kint lévő csípős hideg után.
Bevezettem a szobába, s megkínáltam vízzel. Leült az ágyamra, én pedig az asztalomnál kerestem helyet, bár bevallom, nem uralkodott túl nagy rend a szobámban, de hé! Férfi vagyok, ennyi kijár. A falakon lógtak a poszterek, ami sokat elárult az ízlésemről.
Jókedvűen beszélgettünk, mindig is jól kijöttünk egymással, rengeteget tudtunk hülyülni. Nagyon elszaladt az idő, már csak arra figyeltünk föl, hogy apa bejött a házba. Kínosan elhúztam a számat, és jeleztem Lou-nak, hogy menjünk ki.
- Szia apa - biccentettem, s mikor Louis is köszönt, kimentünk a házból.
- Na, Ni, ez jó volt. Örülök, hogy jöttem - kacsintott, nekem pedig hevesen dobogó szívvel felfelé húzódott a szám széle.
- Én is örülök - bólintottam, s mikor kimentünk a kapun kívül, még nekidőltem a fából készült szerkezetnek, s fázósan összehúztam magam. Én hülye, hogy nem vetem fel kabátot!
- Be kéne menned, megfázol, te bolond - mosolygott rám jóindulatúan, én viszont csak kiöltöttem a nyelvem rá, s elmerültem a kék szemeiben. Mindig is úgy gondoltam, hogy gyönyörű kék szemei vannak, de nem mindig voltam büszke ezekre a gondolatfoszlányokra. Hiába tudom magamról jó pár éve, hogy nem vetem meg a saját nememet, képtelen vagyok ezt el is fogadni. Undorodok ilyenkor magamtól.
- Na, holnap találkozunk a suliban - mosolyogtam rá, és a kezem nyújtottam egy kézfogásra, ő viszont elmosolyodva lehajolt hozzám, s ajkait az enyémekre nyomta. Döbbenten álltam egy helyben, azt sem tudtam igazán, hogy mi történik. Louis ellépet előlem, s vissza se nézve indult a buszmegálló felé, egyenesen a járdán haladva.
Döbbenten mentem be, de nem voltam magamnál igazán. Komolyan egy férfi lopta el az első csókom, ami ugyan egy szájra puszi volt, mégis sokat jelentett. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Gyorsan megtanultam, s bementem edzésre, hátha az eltereli a figyelmemet. Küzdősportot űztem már 12 éve, és imádtam, mindig képes volt kikapcsolni, vagy elterelni a figyelmemet. Megérkezve köszöntem a csapattársaimnak, akik a legjobb barátaim táborát képviselik, s hülyülve mentünk fel az edzőterembe, miután átöltöztünk. Az edzésen küzdöttünk. Az edző John-nal állított össze, az egyik legjobb haverommal, és egész edzésen együtt dolgoztunk. Mivel versenyre készültünk, ideje volt készülni. 2 perces komoly küzdelmeket nyomtunk le, a kisebbek védőben, mi pedig szabad testre természetesen. Szokás szerint, nekünk is be kellett mutatnunk a küzdelmünket már az edzés végéhez közeledve, hogy az edző mondjon pár szót, hogy mire figyeljünk és hasonló. Ilyenkor a többiek figyelnek, és a végén ők is véleményt mondanak.
A tiszteletteljes köszöntés után küzdőállásba álltunk, s mikor felszólalt a japán "Jime", elkezdtük. John és én egy övfokozatot birtokoltunk, bár ő idősebb volt nálam. Mind a ketten barna övesekként küzdöttünk, viszont igazából mégsem voltunk egy szinten. Ő tapasztaltabb és ügyesebb volt nálam, de itt nem is az volt a cél, hogy sérülést okozzunk egymásnak, hanem, hogy egy olyan küzdelmet produkáljunk, mint mikor a versenyen állunk a tatamin, olyan emberrel szemben, akinek még nem ismerjük a taktikáját, nem tudjuk a képességét. A kezünkkel a fejünket védtük, egy ideig csak köröztünk egymás közül. Ő indított egy fordulórúgással, amit egy hátralépéssel védtem, s mielőtt sikerült volna beállnia, előreléptem, s egy egyenesütést mértem a hasára, ahonnan a fejére mértem rúgást, persze csak óvatosan, hisz nem volt rajta fejvédő.
Az ilyen edzéseseken nem nem pontra megyünk, hanem az állóképességet figyeljük, s mi magunk tudatosítjuk magunkban a pontokat. Az edző mondott valamit Johnnak, aki komoly arccal indult nekem, amit igyekeztem védeni, de egy felütés becsúszott, de tekintve, hogy ilyenkor folyamatos feszítés van a hasamban, nem baj. Mindkettőnk figyelme nagy volt, igyekeztünk kitalálni a következő lépést, folyamatosan egymás szemébe nézve közben.
A küzdelmünk végén a hagyományos kétkezes kézfogással köszöntük meg egymásnak a küzdelmet, s izzadtan, kicsit nehéz tagokkal mentünk a többiekhez, hogy helyet adjunk más küzdőknek. Az edzésnek túl hamar vége lett, s az öltözőben kicsit bágyadtan készültem. Elfáradtam, mind mentálisan, mind fizikailag.
- Sziasztok! - köszöntem el a srácoktól, miután megbeszéltünk másnap délutánra egy találkozót. Mind más iskolába jártunk, de ez nem akadályozta a barátságunkat.
Mikor végre otthon voltam és belezuhanhattam az ágyba, hamar elragadott az álom.

Louis:

Mikor hazaértem, egyből bele kellett vetnem magam a fizika rejtelmeibe, hiszen akár akartam, akár nem, az iskola tart, hiába a tél, amit mindenki úgy imád. Én is sokkal szívesebben lettem volna máshol, mondjuk egy bizonyos szőke hajú, kék szeműt csókolva. Tudtam, ostobaság volt, amit tettem; csak nem csókol meg egy normális srác egy másikat! Hiába is, így van ez.
Tudtam, hogy most rendesen elüldöztem magamtól, ezért pedig mentálisan fejbe is csaptam magam természetesen. Idióta voltam, ez tény.
Úgy gondoltam, hogy majd másnap megbeszélem vele, hogy csak poén volt, vagy hasonló, de semmi sem úgy történt, ahogy én azt szerettem volna. Beérve az iskolába lepacsiztam Zayynel, és mentünk matekra. Egész nap nem találkoztam Niallel, egyszerűen sehol sem futottunk össze. Viszont tudtam, hogy aznap egy időben végzünk, így gondoltam majd akkor.
Mikor órák után kimentem, éppen elkaptam, ahogy nevetve pacsizik három sráccal, akik megölelgetik őt, és együtt indulnak el valamerre. Felvontam a szemöldököm. Az a három srác mind jól néztek ki, izmosak voltak, és látszott rajtuk, hogy nagyon bírják a szöszit.
Odasétáltam Harryékhez, s a távolodó négy pasi felé böktem.
- Ők kik Niallal? - kérdeztem, de igyekeztem, hogy a hangom maradjon érdektelen.
- Ők a másik bagázsa. Az edzésről. Már 12 éve ismerik egymást - vont vállat, s ennyivel le is zárta a témát. Elgondolkozva néztem utána, majd hazamentem. Tudtam, hogy nem ússza meg ezt Niall, bekerítem és végre tisztázom a dolgokat. Nem akarok rosszban lenni vele.
Másnap sikerült elkapnom őt. Mikor végeztem, elmentem hozzájuk, hogy mindent lerendezzünk, de tudtam, hogy utánam fog jönni. A kapunak dőlve vártam, ő pedig viszonylag hamar megérkezett.
- Hát te? - húzta ki a füléből a fülhallgatót, s kíváncsian nézett rám. Minden, ami eddig a fejemben volt, elveszett. A magamban elmondott szöveg kireppent a tudatomból, de most nem is igazán bántam. Helyette nekidöntöttem a kerítésnek, s a kezemmel beletúrva a hajába megcsókoltam, most viszont igazából. Nyelvemmel addig ostromoltam a száját, míg egy nyögéssel elnyitotta az ajkait, s nyögve próbálta felvenni a tempót, amit diktáltam. Hamar rájöttem, hogy most csókolózik életében először, így egy kicsit lassítottam, de a szenvedélyből nem vettem vissza. Kívántam azokat az ajkakat, ahogy őt magát is. Mikor elváltunk. nagy szemekkel meredt rám, nem is igazán volt neheztelés a szemében, sokkal inkább értetlenség.
- Mondd, hogy adsz egy esélyt! - kértem, ahogy nekidöntöttem a homlokomat az övének, ő pedig elpirult ettől a gesztustól. Csak kótyagosan bólintott, s lehunyta a szemét, várva, hogy ismét kisajátítsam magamnak az ajakit. Örömmel tettem ezt meg.

Fél évvel később, nyáron, mikor vége lett az iskolának, mosolyogva mentünk haza az évzáróról. Vagyis, hozzánk. A testvéreim és a szüleim még sokáig nem lesznek itthon, egészen másnap délig, így gondoltam miért ne? Elvittem magamhoz Niallt.
- Na, stréberkém, itt vagyunk - mosolyogtam, mikor leállítottam a kocsim motorját. Niall csak megforgatta a szemét, s kiszállt.
- Oké, hogy kitűnő bizonyítvánnyal zártam az évet, de nem vagyok stréber - morogta. Pár nap múlva a karate vizsgájára megyünk, most viszont csak kettesben szerettünk volna itthon lenni. Járt már itt, pontosan tudta, hogy mi hol van, de most először vagyunk itt egyedül. Niall felnézett a nagy házra, s elmosolyodott. És én magam is elvigyorodtam, hisz az egész délután, este, éjszaka és reggel a miénk lesz. És a táskámban lapuló kellékek biztosan hasznunkra is lesznek.