The biggest king

Sziasztok, kedveseim!
Ez most sokkal másabb lesz, mint az előzőek. Kicsit visszamegyünk az időben, királyságokig. Páros csak említés szintjén van, mindössze a régies stílust szerettem volna kipróbálni, valamint érzelmeket a helyükre tenni.
Remélem, hogy tetszeni fog, érdeklődve várom a véleményeket.
U.i: Üdvözlöm az új feliratkozókat itt, Danielle Cobbler-t, Gwendolyn Tussad-ot, valamint Rebeca Margaret-et! :)
U.u.i: A történetem készül a karácsonyi Larrys oldalra, majd nézzetek be, megéri! :)

xoxo Lora 

Acélos szemek, büszke tartás. Egy büszke, erős férfi állt a köveken, a trónnak jogos tulajdonosa. A tekintete messzire merészkedett, figyelte a hatalmas hegyek roppantságát, tekintetében valami ősi csapongott. Keze a kardjának markolatán pihent, eltakarva a smaragd égkövet a szemek elől. A színt, amelyet a szem is birtokolt. Mögötte száz fős kíséret.

A vár, mely nagyobb volt mint a regék leírják, büszkén magasodott, nem is lehetett tisztességgel látni a tetejét. A városa nyugatra helyezkedett el, a nép nem is sejtette, mi zajlik a vár előtt.

A távolban, a messzeségben feltűnt néhány alak. Nem többen, ötvenen lehettek, lovaik, akár a leggyorsabb szélvészek közeledtek, elől a vezérrel, a szomszédos királyság uralkodójával. Eközben keletről újabb csapat jött, kimérten, büszkeséggel.

Délről énekeket hozott a szél, kurjongatott a had, a lovaiknak a patái nagy port kavartak a levegőben.

Nyugatról lassabban közeledett a hívott nép, bár ők is mind büszkén, mind tudatában léve a jelentőségüknek.

Az érkezésükkor meleg fogadtatásban részesültek. Kék, sólyom díszítette zászló alatt haladt Louis király, s kísérete. Északról jöttek a lovasok, Niall helytartó vezetésével, hátukon nyíl, alattuk sebes lovak.

Délről Liam vezetésével jöttek a szomszéd országból, kezüket kinek pöröly, kinek hosszú lándzsa díszítette.

Az utolsónak Zayn herceg népe érkezett.

- Hát eljöttetek, barátaim. Mily öröm számomra, hogy a szövetségeseimet, barátaimat fogadhatom. Kerüljünk beljebb! - szólott a király, s megfordítva a lovát az újonnan érkezőkkel az oldalán indult meg a kapu felé. Odabent leszálltak a lovaikról, azokat elvitték, hogy a hosszú út után pihenhessenek, az érkezőket pedig a vár ura vezette a lakomára.

- Mire fel ez a sietség, uram? Tán sürget minket az idő? - Dél népe uralkodója, a jó kedélyű vezér kockáztatta meg eme kérdést, tán csak a szó szaporodását akarta ezzel.

- Sajnálattal mondom, igen. Félek, nincs sok időnk - pillantott fel, a szolgáit egy intéssel kiküldte, miután a bort a serlegekbe töltötték. - A segítségetekért esedezem, a félelmem a távoli gonosz miatt nő.

Sok ideje már, hogy fenyegetnek minket, most pedig a homály közelebb van, mint volt. A népem retteg. A tartalékaink fogyatkoznak, a Folyón túli csatározások az erőnket vették. A Gonosz pedig közeleg.

- Tán a fegyvereinket kívánod, jó uram? - A fagyos, mélykék szemek megvillantak egy pillanatra, felidézve tán valami emléket. Az alacsony, ám erős uralkodó ökölbe szorította kezeit, s a királyra emelte a tekintetét.

- És hol volt a segítség, mikor a szükség minket szorított erős vasmarokkal? - kérdezte, a harag elhatalmasodott feledte. - Sokunk halálába került, amiért a szövetségeseink cserben hagytak minket.

- Sajnálom, Louis királyom, ám képtelen voltam a seregeimet a segítségedre hívni. Mi is hadban álltunk - hajtotta meg a fejét.

- Kérlek titeket, ne hagyjátok veszni az országomat!

- Az íjam a tiéd, felség - hajtott fejet Niall az arisztokraták eleganciájával, azzal a hűvös kimértséggel, ami őt magát jellemezte. Ám sokszor ez a lepel lehull, s a világ súlya se nyomja oly nagyon a vállát.

- A pörölyöm, s katonáim melletted fognak állni a harcban - állt fel Liam is, erős, határozott, királyi alakja, biztosítva szavait.

- Seregeim készenlétben fogják várni, hogy a parancsokat kiadd - bólintott Zayn is, inkább csak elgondolkodva figyelte, ahogy az uralkodó válláról leesik a teher, melyet eddig oly' erősen, rettenthetetlenül tartott.

- Noha nagy a veszteség, nem tekinthetünk meredten a múltba, hisz a jövőnk könnyedén elvész - sóhajtott Észak erős királya. - Felajánlom hát a kardom, s vele együtt királyságom seregeit. Ha a hurok szorossá válik, jövünk, s bevetjük magunkat a harcba - tette meg a saját ígéretét, s fejet hajtott.

- Köszönöm, barátaim. - Az uralkodó mintha éveket fiatalodott volna, arcán a ráncok lassan kisimultak, ahogy nem látta tovább maga lőtt a királysága vesztét. - Örülök, hogy az oldalaitokon harcolhatok. Ám most menjünk, az éjszaka közeleg, a hajnal pedig új utakat ád. Menjünk hát! Hajtsuk mi is álomra a fejünket!

Az első sugarak megjelenésével a vendégek is felültek a lovaikra, s indultak, hogy a seregeiket sorba rendezzék.

- Békesség kísérje utatokat hazátokba - búcsúzott. Tekintete most hálát hozott magával, ám a mérhetetlen büszkeséget nem vesztette el.

- Ha a jelzés érkezik, útra kelünk - mondta Észak ura, s a kíséretével elvágtatott messze, 3 napi út állt előtte még.

- Jönni fogunk. - Volt minden, amit Zayn mondott, s egy fejhajtás után indult, hogy mihamarabb népénél legyen. Liam csak egy biccentéssel távozott, maga mögött a kísérettel, ami a királyuk útját védte.

- Ne feledd, hogy nem vagy egyedül, Harry. - Ilyen bizalmasan régen szólították őt, viszont nem bánta. Hagyta, hogy Niall megszorítsa a vállát, biztosítsa, hogy népe, s ő maga mellette áll. Nem tudta, hogy a utoljára látja minden nyugalommal ezeket az óceán kék szemeket.

A csata a végéhez közeledett. A düh, s kétségbeesés hajtotta a katonákat. Bajtársakat, szeretett arcokat láttak elhullani, a föld vértől volt mocskos, nem volt más, csak mészárlás, halál, szenvedés. Kardok csörömpöltek egymást taszítva, halálhörgések hangoztak a távolban, a dombok közt. Itt lelte halálát Harry Styles is. Nem volt olyan erős pajzs, mi megvédhette volna őt, neki ez a sors volt megírva. S látni valakit, akihez érzelmek kötnek, miközben ő életének utolsó perceit éli, szívbemarkoló. Nem volt többé más, mint könnyek, könyörgések, ígéretek.

- Mi lesz a királysággal, jó uram? - A szőke férfi hátáról hiányzott az íj, ölében a haldokló fejét tartotta, próbálta megmenteni, de a tehetetlen volt. Ostobának tartotta a méltóságteljes királyt, aki oktalan módon megmentette őt...feláldozva önmagát.

- Az unokaöcsém...kiváló utódom lesz a trónon. Segítik majd. - Gyenge sóhaj, ennyinek tűnt minden, amit mondott.

- Uram... nem halhatsz most meg, még nem! - Mondogatta, mit sem használt viszont mindez.

- Niall...Köszönöm, hogy siettél, mikor szükség volt rád, ám ideje, hogy tekintetem a sötétbe fordítsam. Egy nap megérted, hogy a józan ész nem mindig segít a döntések meghozatalásában. Van, hogy a szívnek kell engedelmeskednünk - mosolygott erőtlenül. - Bár népednek már felnőtt vagy, alig számítasz még annak igazából. Fiatal vagy, meg kell tanulnod, hogyan vezesd az országodat - kezei utolsó erejükkel mozdultak, hogy megérintsék a puha arcot, amelyen már meglátszódott a háború nyoma véres, mocskos foltokban.

- Ne feledd, a szív nagyobb úr, mint az ész, bölcsen kell járnod az utadat. Menj hát, eredj, vívd meg a csatát helyettem, s emlékezz reám méltó módon. Az én időm lejárt - mosolygott még egy utolsót, már a hasán lévő szúrás sem volt oly kegyetlen. Szemeiből lassan kiszállt az élet, üvegessé vált, ahogy felfelé, az égbe tekintett.

S siratták őt. Az emberek mind saját nyelvükön mormoltak egy imát, hisz az ország egy olyan uralkodót vesztett el, kinek neve messze elért. S aki nem lesz több soha.

Hisz hiába minden, a legnagyobbak is megtanulják az élet egyik legfontosabb dolgát; kövesd a szíved, az a legnagyobb iránytűd. Vezet majd a sötétben, fényben, boldogságban, s keserűségben, mindössze a lényeg, ne tévesszen meg más. Hisz ez mondja meg, mi a legjobb döntés.