What if I am not ready?

Hey! :)
Különlegesség érkezik, méghozzá ismét Zsoo-val közösen. Viszont ez most NEM One Direction. Nem-nem, újítottunk. Nem tudom hányan ismeritek a The Vamps brit bandát, minden esetre mi szeretjük, így abból egy Tradley párossal írtunk - ami nekem személyes kedvencem egyébként. De természetesen ő is szereti. Ki tudja, talán legközelebb 5SOS sztorit írunk, nem tudom. Minden esetre néha-néha jó összebeszélni és egy történetet írni közösen.
Értelemszerűen nála nem fog megjelenni ez a történet, hisz a blogját lezárta már. De minden véleményetek eljut hozzá is.
Ui: Remélem megkedvelitek a bandát, meg a párost, legalább barátkoztok ezzel.
Jó olvasást!

xoxo Lora   

A nap lemenőben volt, a madarak fáradtan figyelték az utolsó, bíbor színű sugarakat az otthonos ház melletti, hosszú telefonvezetéken. A fák lassan hajoltak meg az árnyékok előtt, elfogadták, hogy ismét félnapnyi sötétség vár rájuk. Leveleik zöldből feketére váltottak, a madarak pedig még szívesen élvezték volna az utolsó világos csíkot az ég alján, de egy sikítás által keltett rezonancia elűzte őket a vezetékről.
- Tristaaaaan!
Brad hangja pár oktávval feljebb csúszott, miközben megbotlott hátrálás közben. A szomszédok megszokták a hangoskodást, de azon zajok általában éjszaka merültek fel, és csak a balra - a hálószoba felől - lakók részesültek benne - oké, egyszer reggel is alkalmuk nyílt élvezni.
A göndör srác a falnak szorította testét, a hideg csempe égetőn hatott felhevült hátára. A lépcsőn trappolás hallatszott. Tristan lustaságának hála életében nem vette még csak kettesével sem a lépcsőfokokat, de akkor hármasával rohant fel rajtuk a fürdőszoba fele.
Kivágta az ajtót, így azonnal karjaiba zárhatta Bradet, aki félve fúrta fejét Tristen férfias illatú nyakába.
- Mi a baj, Maki? - nézett le rá aggodalmasan.
Brad válasz helyett csak a csapra mutatott, Tristannek pedig eszébe jutott a tegnap esti horrorfilm, amit talán tényleg nem kellett volna megnézetni Braddel. Ha a valóságban is egy béldarabot talál a csapban, itt helyben tökön lövi magát - ezt elhatározta.
Belepillantott a csapba közelebb állva, és egy aprócska pókot pillantott meg, amely félve húzódott a lefolyó legszélére.
- Tényleg, Brad? Most komolyan? - kérdezte leeresztve a vállát.
- Ne izézz már, hanem csinálj vele valamit! Én nem akarok pókemberré változni - méltatlankodott tovább a göndör.
- Pedig én kipróbálnám azt a csókot - rántotta meg a vállát a szőke játékosan.
Egy darab papírra tessékelte a pókocskát, majd az ablakhoz ment, miközben Brad pufogását hallotta, miszerint ha kiteszi az ablakon a pókot, vissza fog jönni csak, hogy halálra csíphesse Őt.
Tris nevetve nyomott egy csókot Brad homlokára, mikor végzett, már fel sem vette az ilyet a göndörkétől. Elvégre képes volt megijedni egy póktól, ami talán jobban fél tőle, mint fordítva! Nem szereti a horrorfilmeket, és valljuk be, néha-néha, ha Tristan nincs mellette, az álma is nyugtalan a sötét szobában. Tristannek nincsenek ilyen gondjai. Mindig tudta kezelni, ha az összes figyelem rá összpontosul, ha tilosban járkált, nem félt a lebukás veszélyétől, hisz élvezte, hogy az adrenalinja az egekben van, az ijesztő filmek nagyon is a kedvére voltak, és az egyik legjobb dolognak számított, mikor a sötét szobában csókolózhatott Braddel, hisz az akár egy drog, felemelte őt az egekig. Maga az érzet egészen más volt. Mindig ő volt az, akihez Brad bújhatott, akinek a mellkasába temethette a fejét, szoríthatta a kezét, ha arra került a sor, vagy azokon a bizonyos hangos estéken is ő volt az, aki a hangos nyögéseket kiváltotta a másikból.
- Tris? – rángatta ki az elkalandozott fiút a gondolatai közül Brad egy kedves simítással. A göndör hajú mindig elragadtatva figyelte a magas szőkét, hisz a szemében tökéletesek voltak a szép metszésű ajkak, azok az igéző kék szemek, az izmos hát, és minden, ami Tristant magát alkotta. Szerencsésnek érezte magát, hogy Tris mellette van, még ha nem is igazán úgy, ahogy ő azt szeretné.
Egyszerűen sosem lehetett teljesen biztos. Hisz – mint már sejthettük – a nemi életükkel semmi baj nem volt, aminek örült, viszont néha kezdte azt gondolni, hogy a kapcsolatuk azért áll. Hisz Tristan sosem mutatta igazán, megmásíthatatlanul az ellenkezőjét ennek.
Az éjszaka leple magával hozta Tris valódi énjét, akár a vámpírok, melyek nappal emberek, míg éjszaka vérszomjas teremtmények. Brad előre rettegett egy újabb horror estétől. Nyár révén sokkal inkább ült volna ki a teraszra, és keresett volna mintákat a csillagokban Tristan karjainak VIP melegségét élvezve.

Ez azonban azon esték egyikének tűnt, amikor Tris korán ágyba akart bújni. Bradnek eszébe jutott a négy hónapos kapcsolatuk legeleje, amikor ugyanígy beszélték át az éjszakákat. Együtt béreltek lakást, de egyikük sem hitte, hogy Bradley gyakran keres éjszaka társaságot - fél a sötétben.
De ez más volt. Négy hónap után ismét előnyomult közöttük a kínos csend, amelynek nagyon régen meg kellett volna szűnnie. Csak feküdtek egymás mellett, figyelve a plafonon táncoló árnyékokat, amelyet az utcai lámpa festett oda kusza ecsetvonásokkal. Brad sóhajtva fordult az oldalára, de akkor ismét nem mert Tristanhez érni, mint az első estén, amikor bekéredzkedett a másik ágyába.
- Tris... - suttogta óvatosan.
- Hmm? - hangzott a válasz, de a srác nem fordult felé.
- Mi tetszik bennem a legjobban?
- Tessék? - kérdezett vissza zavartan Tristan, és immáron Brad felé fordította a fejét.
- Mi tetszik neked bennem a legjobban? - ismételte el, mint egy gyermeknek.
- Hát a feneked. Mi más?
Brad elhúzott szájjal szegte le a fejét, amiből a sötétben Tris csak egy kis mocorgást érzékelt. Brad összeszedte minden maradék erejét, és hozzábújt ahhoz a fiúhoz, akibe kétségbeesetten beleszeretett, Tristanen mégsem látszik ennek a viszonzása. Nagyon sokat gondolkozott, hogy vajon ez miért van. Végül arra jutott, hogy talán a macsó énje küzd az elkötelezettség ellen, amit egy ártatlan szóval végképp megpecsételne. De Brad úgy döntött, tesz még egy próbát:
- Szeretlek - bújt Tris vállához, aki ezt érezve készségesen karolta át kezével hátát. Válasz azonban nem érkezett, amitől a szíve a mai nap is összeszorult. - Miért nem felelsz nekem erre soha? - kérdezte szomorkásan.
- Mit mondhatnék?
A válasz fejbe vágta a göndört, majd lehunyta pár pillanatig a szemeit, amiből a szöszi csupán pilláinak csiklandozását érzékelte.
- Már én sem tudom, milyen válasznak örülnék jobban...
Tristan ettől beharapta ajkait. A sötét az Ő pártjára állt, és reménykedett benne, hogy Brad megérti aggályait. Azonban a göndör nem volt benne biztos, hogy meglepődne, ha negatív dolgot kapna.
- Emlékszel, amikor először jöttem át este hozzád? - kérdezte óvatosan, amitől Tris lehunyta szemeit, majd bólintott. Szerencsére a sötétben Brad érzékelte a mozdulatot. - Először féltem hozzád érni, aztán hamarosan összegabalyodó végtagokkal aludtunk el. Sehogy nem volt kényelmes, mégis jól esett – mosolyodott el egy kicsit az emlékre, ezt viszont Tristan nem érzékelhette sehogy sem.
- Szólhattál volna, hogy nem kényelmes – vetette oda, a „legjobb védekezés a támadás” elvet követve. Valahol mélyen szemráhányásként élte ezt meg, hogy itt bizony ő a hibás.
De ő maga nem érezte így. Mármint, Brad mellett volt mindig is, ez miért nem elég neki?!
- Mint említettem, jól esett. Olyan volt, mintha védtél volna, és ez nagyon kellemes érzés volt. Talán nem volt tudatos, én viszont megnyugodtam tőle. – Hangja monoton volt, titkon talán azt remélte, hogy ha ő nyíltan beszél az érzéseiről, akkor Tristannek is sikerülni fog. – Egyszerűen csak szeretem, mikor figyelsz rám. Mikor egy-egy együttlét után átölelsz. Ilyenkor mindig elégedett vagyok, mindig annyira jól érzem magam!
- Hagyjuk ezt, Brad, te sem gondolhatod így. Ez nem valós. – rázta a fejét, makacsul ellent mondva mindennek ezzel kapcsolatban.
- Akkor hát csak a testiség miatt vagy velem, hm? Csak szexre kellek? – húzódott el a fiatalabb göndör, s meredten nézte a szőkét, aki kelletlenül elfordította a fejét, visszahúzva a kezét magához.

Nem erről volt szó. Nem, ilyen még csak eszébe sem jutott. Egyszerűen csak képtelen volt bevallani, hogy Brad sokkal több annál. Gyengébb perceiben, mikor a „nagymenő” szerepet nem játszotta elég jól, ő is tudta, hogy nem így van. Igenis fontos neki az alacsony srác. A félelmeivel, a hülyeségeivel együtt.
- Nem, persze, hogy nem – rázta a fejét.
Igen, talán félt. Ez a legmegfelelőbb válsz, bármennyire nem akarta beismerni, hogy életében talán egyszer igazán tart valamitől. Méghozzá attól, hogy a dolgok sokkal komolyabbak lehetnek közte és a göndör közt. Egy szó kellett mindössze, de még maga sem tudta, hogy egyáltalán késze áll-e erre. Készen áll arra, hogy ezzel felelősséget is vállaljon?

- Akkor? – kérdezte Brad, miközben felült.
Tristan lehunyta a szemét, úgy érezte, kiszolgáltatottá vált az érzelmei és Brad előtt. Haragudott magára, amiért belement egy érzelmeket ígérő kapcsolatba, ahogy előtte soha, és ezt ki kellett töltenie valakin. Akkor éppen Brad volt kéznél.
Sietősen ült fel, és csak remélte, hogy megtalálja a fiút a sötétben. Mikor ez sikerült, megragadta a vállait, majd lenyomta az ágyra. Brad lepetten fújta ki a levegőt, mely Tristan arcán csapódott le, aki akkorra már a srác fölé mászott. Normál esetben azonnal nekiesett volna, de akkor a dühe elpárolgott, amikor a lámpa fénye éppen Bradley arcán állapodott meg. A barna szemekben kétség és félelem is csillogott, ellenben nem harcolt ellene, amelyet őszintén nem értett a szőke.
Brad nem fél tőle, akármennyit is ártott neki érzelmeinek elrejtésével. Tris lejjebb ereszkedett, alkarjára támaszkodott a másik feje mellett, amitől az óvatosan nyúlt oldalához.
- Tényleg szeretlek. Igazán – nézett mélyen a göndör hajú szemébe, beleadva minden érzelmét, hogy a másik tényleg érezze mindezt.
A szavak lágyan csúsztak ki ajkai közül, Brad pedig idegesen szívta magába a levegőt ezt hallva. Olyan régen várt már erre, de az eddigi illúziói arról, hogyan ejti ki Tristan ezt a szót, semmik voltak a valósághoz képest.
- Én is szeretlek - jött a válasz.

Tris lassan érintette össze ajkaikat, amelyek lágy táncot jártak. Ez alkalommal nem érezték szükségét a ruhadarabok lekerülésének, csupán élvezték egymás társaságát, úgy, ahogy négy hónapja nem. Most már Brad is látta maga előtt az esélyt, hogy nem lesz gond köztük. Talán már nem is olyan sok idő.