How I found you

Hey!
Itt van a különlegesség, amiről már volt szó, ami tőlem ugyan szokatlan, de nem számít, kipróbáltam. És imádom. A páros nagyon aranyos, nekem elvitték a szívem :)

Jó olvasást! 

xoxo Lora  

- Louis, mégis mit… - Niall már nem tudta befejezni, amit elkezdett, hisz Louis ajkai az övére simultak, míg a kezei a hajába túrtak. Nem értette, hogy mi ez az egész. Talán nem is akarta. Élvezte, amit Louis vele művelt, többé nem voltak normális gondolatok az elméjében. Az érzés, mely megszállta őt, leigázta, valósággal maga alá temette. Úgy érezte, hogy az, akit bár hosszú évek óta ismer, tele van titkokkal, melyek csak megfejtésre várnak, méghozzá csakis általa. Louis, mikor érezte, hogy lassan, de biztosan a szőke visszacsókol, közelebb húzta magához, s lágy csókjai valami egészen másba fordultak. Egy pillanat volt az egész, míg elvált, hogy újult energiával mélyítse a csókot, oda vezetve Niallt, ahol még sosem járt. Nyelve ügyes volt, Niall elismerte. Olyat mutatott neki, aminek érezte, a függőjévé fog válni. Mikor kinyitotta a szemét, egy pillanatig, mintha nem is Louis állt volna előtte. Mintha idősebb lett volna, a szemei most nem jókedvtől, pajkossággal csillogtak, inkább komolyak voltak, mint aki túl sokat ért volna már át.
A barna hajú a szemeit lehunyta, Niall pedig sejtette az okát; biztonságot keltett benne, hogy még nem szembesült a tettei következményeivel.
- Louis, én…
- Ne! Ne most mondj nemet, kérlek. – A szőke hajú valahol egészen megkönnyebbült volt, amiért a másik félbeszakította. Fogalma sem volt, hogy mit is mondhatna. Élvezte, amit csináltak, de ugyanakkor pedig jól tudta, ez nem helyes. Louisnak ott van Eleanor. Mégsem mondott semmit. Az övénél sokkal mélyebb, szebb kék szemek nem engedték, őszinte kérés volt bennük.

Hagyta, hogy amit Louis művelt, elragadja, maga alá temesse, akár egy könnyed takaró, mely biztonságban tartja, bársony lepelként.
Mikor mind a ketten egymás mellett feküdtek, nézve a plafont, gondolkozva, mégis közel egymáshoz, elért hozzájuk a tettük súlya, jelentősége.
- Nem akarok én az lenni, akin majd csattan az ostor, ha ez mind kiderül – mondta a szőke hajú halkan, s bár nem bánta meg igazán,amit tettek, érezte, hogy ennek következményei lesznek. Vagy a jó, vagy a rossz irányba.
- Sajnálom. - Ennyi volt mindössze a válasz, a történtek még túl élénkek voltak benne. Mennyei érzés volt Niallt a karjaiban tartani, egyenesen a csúcsig repíteni, mindenféle félelem nélkül. Akkor még nem tartott a következményektől, a „mi lesz, ha”kezdetű mondatokkal. Csak élt a pillanatnak, annak, hogy megteheti azt, amit szeretne azzal, akit szeret. Hisz így volt, ideje volt ezt bevallania magának.
- Nem kellett volna idejönnöm – mondta inkább csak magának, a fejét csóválva, s lassan felült. Együtt döntötték el, hogy a téli szünetük egy részét Niall Louis-nál tölti, de erre azért nem számított. Megfogta a ruháit, a törölközőjét, s bement a fürdőbe. Louis elkeseredetten felállt, írt egy SMS-t Harrynek, miszerint vállalja a felelősséget, ha katasztrófa történik a közeljövőben. Bár bízott abban, hogy érett felnőttek módjára Niall és ő képesek lesznek megbeszélni ezt, de már nem tudott a legjobbakban reménykedni.
Elment a másik fürdőbe, ő is összeszedte magát, majd felfrissülten, tökéletesen belőtt hajjal ment le vacsorázni.
- Ne is mondd, Fizzy! – nevetett hangosan Niall, a lány pedig mosolyogva nézett a vidám fiúra.
- De, így volt – kuncogott ő is, amit az ikrek kísértek, elképzelve az említett jelenetet. Niall, míg nem vette észre a bandatársát az ajtóban, remekül elbeszélgetett a testvérekkel. Épp Louisról meséltek a lányok ciki gyerekkori történetet, amit még biztos nem tudott senki.
- Lányok, levegőt a vendégnek! – jött be Jay mosolyogva, kicsit fáradtan, hisz a kisebb ikreket most fektette le aludni.
- Tudod, hogy nagyon szeretek velük beszélni, egész éjszaka fent maradnék értük. Minél több kínos sztori, amit Louis ellen fordíthatok, annál jobb! – nevetett, ebbe pedig a többiek is becsatlakoztak.
- De azt se feledd el, hogy bármikor megkérdezhetem Greget rólad, ha arról van szó. Biztosan készségesen fog válaszolni – szólalt meg az eddig láthatatlan Louis, amit a húgai nevetése kuncogássá halkult. 

Niall csak elfordult, s inkább leült Pheobe mellé, hisz az már szinte szent helyévé vált. A vacsora inkább csak a többiek beszélgetésével ment, a lányok Niallt zaklatták kérdésekkel, de mit tehettek? Imádták mind.
- Örülsz, hogy itt vagy velünk? – nézett nagy szemeivel Daisy.
- Persze. Nagyon szeretek itt lenni veletek – mosolygott rá. – Itt mindig történik valami – kacsintott rá, s mosolyogva fogadta az ölelését. Louis igyekezett visszafogni a mosolyát, így csak magában érzékenyült el a jeleneten.
- Túl nagy a csönd. Louis, mi a helyzet? – fordult egyből Lottie a bátyja felé, ami Pheobe-ből kuncogást váltott ki.
- Felmennék. Jó éjszakát! – állt fel inkább, kikerülve a kérdést. Felkocogott a lépcsőn, eltakarított a szobájában, megágyazott, s zenét hallgatva dőlt bele az ágyába. Harry felhívta, elmesélte neki a történteket, aki nem igazán volt elragadtatva a történtek miatt.
- Louis, feltétlenül kellett ez? – Harry hangja fáradt volt már. Belefáradt.
- Haz, nem tehetek róla, oké? Adott volt, megtörtént. Majd megbeszélem vele, de basszus, fantasztikus volt! Szeretem őt, az ördögbe is! – Hangja indulatosabb volt, mint azt Harry várta, így megadóan sóhajtott.
- Tudom. Ne aggódj, most csak az a fontos, hogy veled minden rendben legyen. Holnap felhívlak, hogy mi a helyzet, rendben? – kérdezte, Louis pedig frusztráltan sóhajtott.
- Rendben – rakta le a telefont.
Nem aludt el, még akkor sem, mikor az egész ház elcsendesült. Lement, hogy ránézzen a két kistestvérére, akik ugye valószínűleg aludtak ugyan, de mindig lenyugodott az ártatlanságukat nézve.

Meglepetten vette észre a gyerekszobában, hogy a kicsi Ernest ébren nyöszörög a testvére melletti kiságyban.
- Ssh, nincs semmi baj – suttogta odalépve, mire a kisöccse a nagy szemeivel ránézett, de nem hagyta abba a nyöszörgést. Lehunyta a szemét, s halkan, szinte már suttogva kezdte el az egyik rég hallott dalt, amely nyugtató volt a szívnek, léleknek. Ezzel önmagát is képes volt nyugtatni. Maga is meglepődött, hogy hangja milyen őszintén, tisztán cseng, s ezért büszke volt magára. Niall jól ismert hangja is bekapcsolódott a dalba, de nem vette át a vezető szerepet, csak kísérte. Keze Louis vállára simult, s halkan fejezték be a dalt a most már nyugodt kisfiúnak.

Niall, vett egy mély levegőt.

- Szereted Eleanort? – kérdezte hevesen dobogó szívvel, s megesküdött, ha a válasz igen, bólintva elfogadja.
- Szerettem. Talán – bólintott. – Most pedig? Nem, egyáltalán nem.
- És… engem? – A kérdés igencsak halk volt, de nem meghallhatatlan.
- Igen – bólintott. Niall mellkasa csak nehezen állt ellen a hevesen dobogó mellkasnak, mely úgy tűnt, a sok érzelem hatására megszűnik dobogni. Túl sok volt ez neki. Óvatosan rápillantott a másikra, s a kintről beáramló fénynek köszönhetően látta Louis elgondolkozó tekintetét, ahogy a kistestvéreit nézi.
- Gyere ide! – fogta meg a kezét, s lágyan közelebb húzta, s mikor elérte, hogy Louis tekintete ráterelődjön, ráhajolt az ajkaira.
- Most, hogy ezt tisztáztuk, nem látom akadályát a csóknak sem – mosolygott halványan, kicsit bénácskán ugyan, de jelezve, fontos neki is a másik. Louis lehunyta a szemét, s átölelve Niallt megcsókolta, az összes érzelemmel, ami benne volt. Tökéletes volt. Niall nem teketóriázott, ajkait elnyitotta, hagyva, hogy a csók arra terelődjön, amerre csak akar. Csak Louis volt a fontos. Mert az egész, álomszerűvé vált a szemében. Mintha külső szemlélő lett volna ebben a pillanatban, miközben mégis a résztvevője volt.
- Szeretném, ha nem lenne vége ezzel annak, ami most elkezdődött – vallotta be, Louis pedig bólintott, s a homlokát a másikénak támasztotta. Niall mélyen a szemeibe nézett, s a bal kezével a másik hajába túrva, mosolyogva kezdeményezte a csókot, melyet nem hagytak most elmélyülni. Ez így volt tökéletes. 

S, talán egy nap mosolyogva mesélik a sikeres évek mellett Ernestnek, milyen szerepe is volt a bátyja boldogságának megtalálásában.