Be flexible and be patient!

Hali! :)

Ki szerettem volna próbálni egy ilyesmi stílust is, valami mást, mint eddig. Ilyenre sikerült, ez pedig itt egy Larry :) Mondtam már, hogy szeretem Louist a top szerepben látni? :) Nem smut, de remélem, tetszeni fog!

xoxo Lora  

Ahhoz, hogy mással sikeres, egészséges kapcsolatot alakíts ki, először önmagadat kell megtalálnod. A valódi, csupasz önmagad. Amin nincsen maszk, semmilyen, aki akkor vagy, mikor nem kell bizonyítanod, nem kell elrejtened semmit. Hisz kiben bízhatnál meg jobban, mint saját magadban?

Meg kell tanulnod bízni másban. El kell tudnod fogadni őt, azt, aki ő maga, minden egyéb nélkül.

- Louis, idejönnél, kérlek? – hangzott egy kiáltás a házban, enyhe sürgető éllel megtoldva. Az említett felállt, hogy teljesítse a kérést, s halk léptekkel indult meg a konyha felé, ahol a párját lelte meg egy nagy lábassal a kezében. – Kihozod nekem az olajat, ha szépen nézek rád? – A válasz egy apró, szeretetteljes mosoly volt, s csöndes léptek, ahogy a kamra felé tartottak. A kért műanyagüveggel a kezében ért vissza a göndör, barna hajú sráchoz, s lehelyezte mellé egy apró puszi kíséretében, melyet az arcra mért.

- Jó az illata – dicsérte meg, majd ment, hogy a nappaliban leülve ismét beletemetkezzen a munkába. Irodai munkát végzett, bár rendőr volt. Jelentéseket nézett át, javított, küldött tovább. Ismét a laptopján volt kénytelen dolgozni, másnap pedig hajnalban menni a munkában, mert ott is sok papír várta még. Kezdett elege lenni. Túl sok volt a munkahelyi feszültség, amit néha itt tudott csak levezetni, bármennyire nem akarta. Igyekezett sok időt eltölteni Harryvel, de képtelen volt egyszerre sok mindent csinálni. Hisz ő végezte a napi bevásárlást, ő hozott pénzt haza, ő mosta le a kocsit, ő takarított, tehát nagyjából mindent ő csinált. Harry főzött, de egyébként ő egy pékségben dolgozott, ami valljuk be, nem a legjobban kereső munka. Pedig bizony az egész napját ott töltötte.

Hiába éltek már fél éve együtt, nem sikerült összehangolni az életüket. Voltak olyan dolgok, melyek a másikkal jártak, az összeköltözésnél vele együtt jöttek. Louis kék színű bögréje, amibe minden este teát kell készíteni, különben megőrül és borzalmas éjszakája lesz. A kopogtató, amihez emlékek kötötték a családjával kapcsolatban. S ha volt otthon egy saját Harryt, nem hiányozhatott mellőle Tris, a macska sem. Még akkor sem, ha Louis kutyapárti. Este csak a barna szőrmés párnájával volt képes elaludni, na meg persze, ha Louist ölelhette magához. Ez ellen neki sem volt természetesen ellenvetése. 

Oly’ sokszor kergették egymást őrületbe ezekkel az apróságokkal, még akkor is, ha a másik nem provokáló szándékkal használja!

- Louis, legalább egy kicsit felállnál a gép elől segíteni? – Louis egy sóhajtással az orrnyergét kezdte masszírozni.

- Hidd el, Harry, nem játszok épp. – Hangzott a válasz rögtön. – Dolgozok. Valakinek azt is kell – tette hozzá halkan, Harry viszont meghallotta.

- Mert szerinted én csak mulatom az időt? – A nappali ajtajába Harry mérges alakja jelent meg, Louis viszont könnyedén állta a tekintetet.

- Biztos vagyok benne, hogy nem, mégis, tekintettel lehetnél arra is, hogy sokkal több munkám van, mint neked, így nem vagyok olyan szabad ember – állt fel, s a göndör hajúra szegezte a pillantását.

- Louis, vedd már észre magad! Ha én nem lennék, nem is lenne mit enned! – A visszavágás elhamarkodottra sikerült, ezt mindketten tudták, Lou viszont, ahelyett, hogy meghátrált volna a vita elől, előrébb sodorta magukat a bomba felé, ami hamarosan robbanni készült.

- Ha én nem lennék, nem lenne miből kaját csinálnod. Nincs semmid. – Ezzel végképp mindketten messzire mentek. Mindkettejük hibás volt, ez kétségtelen.

- Valóban. Most már igazán semmim sem maradt – rázta a fejét, lehullva róla a komoly, mérges arc, felváltva azt, valami más, valami mélyebb, szomorúbb. Hisz Louis pontosan a lényére tapintott. A családja messze lakott. Munkája csak a pékségben volt. A lakás Louishoz tartozik. Nincs körülötte semmi és senki. Felkapta hát a cipőjét, s egy szót sem szólva kiment az utcára. Volt kihez mennie. Hisz Liamre, a legjobb barátjára mindig számíthat, ez nem is kétséges neki.

- Harry? Mégis mi történt? – Liam arca aggódóvá vált, a gondoskodó barna szemek most még nagyobb ragyogással csillogtak.

- Vitáztunk Louis-val. Semmi lényeges.

Jelentéktelennek beállított dolgok, melyeknek a legnagyobb értékük, jelentésük volt. Sose fajultak még idáig a dolgok köztük igazán. Nem voltak viták, összetűzések.

Viszont Louisnak igaza van, változtatni kell, de a másiknak is. Igyekszik majd olyan munkát keresni, amivel beszállhat a családi kassza gyarapításába, magára vállalja a takarítást, s be is vásárol, csak Louis legyen vele többet. Csak ne menjen tönkre minden! Annyira szerette volna ezt a kapcsolatot, hogy rendesen működjön.

Másnap hazament, Louis viszont már a munkában volt. A göndör hajú, zöld szemű hajú igyekezett. Igyekezett, hogy a lehető legtöbbet kihozza magából. Kitakarított, a ház ragyogott. Megfőzte a vacsorát, gondosan megterített. Szerette Louist, csak nem hagyhatta, hogy egy ilyen dolog közéjük álljon!

- Harry? – A várt hang sokkal hamarabb szólalt meg, mint ahogy ő azt várta.

- Louis?

Ismét egymásra találtak. Az étkező közepén ölelték egymást szorosan, nem törődve mással, csakis azzal, hogy ismét érezhetik egymást minden más teendő mellett.

- Ne haragudj! – suttogta Louis a másik vállába, aki szorosan ölelte a derekát.

- Te ne haragudj. Hülye voltam és igazad van. Kitakarítottam, megfőztem, s bármit megcsinálok még, ha kell, csak ne haragudj! Sajnálom, hogy ez eddig mind rád hárult – mormogta Lou hajába, aki erre elmosolyodott.

- Mit szólnál, ha jövő héten elmennénk valamerre? Csak te, meg én. Szabadságot vettem ki, hisz az utóbbi időben tényleg nagyon elhanyagoltalak. A lehető legtöbb időt szeretném veled eltölteni. Szeretlek, Harry, sajnálom ezt az egészet. – Mindketten megkönnyebbültek voltak. És persze boldogok.

Idő kell ugyan, míg megszokják a változást, ami azóta végbement náluk, de menni fog. A másikért bármit, nem igaz? Légy rugalmas, légy türelmes, s működni fog.