Best of all daddies

Sziasztok!
Ismét egy kért történettel érkezem, méghozzá Larry Stylinson-nak sok-sok szeretettel, aki kért egy aranyos Larry-s sztorit, ahol gyereket fogadnak örökbe.
Jövőhéten táborban leszek, de valószínű, hogy hozok one shotot is.
U.i: Elhangzik benne egy mondat, amit még az én gyerekkoromból vettem, csak a válaszával tudtam elaludni :)
Jó olvasást!

xoxo Lora  

- Lou, szívem, kelj fel! – hallottam meg egy kedves, lágy hangot mellettem. Egy morgással magamra húztam a takarót, de azt lehúzták rólam. – Louis, gyere, nagy nap van! – adott édes, lágy puszikat az ajkaimra, én pedig morogva kinyitottam a szemem. Harry zöld íriszeitől viszont rögtön mosolyognom kellett, olyan szeretetteljesen csillogtak. – Hé, már várnak minket, tudod jól! – simogatta a hajam, mire bólintottam.

Lehajolt, s az ajkaimra suttogta szavait:

- Ideje szülővé válnunk! -  S ezzel a mondatával felpattant, s már ment is a fürdőszobába, hogy összeszedje magát. Vigyorogva néztem körbe, már minden elő volt készítve: A mellettünk lévő gyerekszoba, játékok, minden, ami kell. Már vártak minket a központban, fél óra múlva mehettünk is, hogy kiválasszuk, hogy kit szeretnénk hazahozni.

Én is felálltam, felöltöztem, majd Harry után mentem a fürdőbe. Izgatott voltam, de láttam, ő is lehunyt szemmel gondolkozik a csapra támaszkodva.

- Haz, tökéletes apa leszel, ne aggódj! – öleltem át hátulról szorosan. – Mindig az vagy. Tökéletes férj, tökéletes énekes, tökéletes példakép lányok millióinak, tökéletes férfi. Bár már nem vagyunk mi a One Direction, felnőttünk, attól még együtt vagyunk. A srácok itt vannak és támogatnak. Ők lesznek a nagybácsik, keresztapák! Nem lesz semmi gond! Megoldjuk, ahogy eddig mindig, mindent – fordítottam szembe magammal, ő pedig boldogan nézett rám.

- Hogy lehet enyém a világ legjobb férfie? – kérdezte, ahogy a homlokát az enyémnek döntötte, keze pedig az arcomra siklott.

- Én is ugyanezt kérdezhetném. Na, készülődj, mert indulunk! – kacsintottam boldogan, s egy hosszú, szeretettel teli csókot loptam tőle, éreztetve vele, hogy nincsen senki, aki fontosabb lenne számomra. Mosolyogva mentem a konyhába, s hallottam, hogy Harry dúdolgat a szobánkban.

Sürögtem-forogtam, míg vártam, de egy aprót sikítottam, mikor a karjai körém fonódtak. Belesimultam a meleg, biztonságot nyújtó ölelésbe, s csak élveztem. Élveztem, hogy Harry engem választott.

- Gyere, menjünk – mosolygott rám kedvesen, s megfogva a kezem kimentünk a kocsihoz. Már minden készen állt nekünk. 

A gyámügyi hivatalban dolgozó kedves nő, akivel már felvettük a kapcsolatot, mosolyogva fogadott minket. A köszönés után egy nagy szobába kalauzolt el minket, ahol 3 éves kortól 6 éves korig voltak fiúk. Mi már korábban jeleztük, hogy fiút szeretnénk hazavinni.

Megköszöntem a segítséget, a hölgy pedig egyedül hagyott minket a gyerekekkel. Harryt rögtön elragadták a picik, én pedig mosolyogva csóváltam a fejem. Tipikus kép, ha Harry belép egy szobába.

Körülnéztem, s egy magányosan rajzolgató fiút láttam meg egy kicsi, műanyag, kék asztalnál. Nem igazán foglalkozott a többiekkel, belemerült abba, amit csinált. Kíváncsian léptem közelebb, s néztem meg a rajzot. Egy kis erdő volt, állatokkal benne. Volt nyuszi, egérke, de még egy tevét is láttam. Hogy miért, ne kérdezzétek, nem tudom.

- Nagyon szép rajz – jegyeztem meg. Ahhoz képest, hogy a fiú még alig négy éves valószínűleg, tényleg jól megjelenítette a lényeget. A nagy, barna szemeit rám kapta, a szőke haja követte feje hirtelen mozgását.

- Köszönöm szépen – mondta halkan, de furcsán nézett rám. Mintha nem lett volna ehhez hozzászokva.

- Mi a neved? – ültem le a földre törökülésbe mellé, s kíváncsian néztem a kisfiús vonásokat.

- Nash – mosolygott bizonytalanul, én pedig viszonoztam a kedves gesztust.

- Én Louis vagyok. És nézd csak! – mutattam Harry felé, ő pedig követte az ujjamat. – Ő a férjem, Harry. Vele jöttem – magyaráztam, ő pedig komolyan bólintott.

- És szejeted? – tette fel a váratlan kérdést, mire megemeltem a szemöldököm. Nem értettem, hogy miért kérdezi, minden esetre őszinte volt a válaszom:

- Igen, nagyon – bólintottam, ő pedig megkönnyebbülten kifújta a levegőt.

- És milyen éjzés? – kérdezte kíváncsian. Nagy szemeiben egyre több volt a bizalom, nem volt benne olyan tartás, ami eddig.

- Mármint szeretni valakit? Vagy szeretve lenni? – kérdeztem értetlenül, pedig bólintott, valószínűleg azt jelezve, hogy mindkettő.

- Hát, ha szeretnéd, megtapasztalhatod – mosolyogtam rá bolondosan, ő pedig felnevetett. Intettem Harrynek, aki mellénk jött, s lenézett a kisfiúra.

- Szia, kishaver! Mi a helyzet? – guggolt le mellém.

- Hajjy? – ízlelgette a nevet, noha az „r” betűvel meggyűlt a baja, de ez aranyossá tette Őt.

- Pontosan – bólintott elismerően. – És benned kit tiszteletek? – Szerettem, hogy Haz ilyen laza, könnyed a gyerekekkel. Tényleg jó apa lesz belőle, ezt pontosan tudtam.

- Nash – mutatkozott be mosolyogva, láttam, hogy szimpatikus neki Harry. Haz és köztem mindig is volt valami különös kapocs, amit most ki is használtunk. Rám nézett, én pedig pontosan tudva, hogy mire gondol, mosolyogva bólintottam. Felcsillant a szeme, s Nash felé fordult.

- Mondd, szeretnél velünk hazajönni? Tudod... a fiunk lenni – vont vállat Harry, de nem hagyta abba a mosolygást, a védjegyei, a gödröcskék ott maradtak az arcán.

- Szabad? – lepődött meg, én pedig felkuncogtam.

- Persze. Ha benne vagy, ma már nálunk, a saját ágyadban alszol. Mit szólsz? – mosolyogtam, ő pedig lelkesen bólintott.

Megfogta Harry kezét, én pedig a férjem kezét fogva mentem a nőhöz, hogy elintézzük a papírokat.

Mikor ezzel is végeztünk, felszabadultan mentünk ki a kocsihoz, Nash pedig el volt ájulva Harry fekete sportkocsijától.

- Hajjy? – kérdezte, mikor beültettem a kocsiba, az ülésébe. Harry a visszapillantóból rápillantott, én pedig az anyós ülésen helyezkedtem el.

- Igen? – mosolygott rá.

- Szabad... szabad Apának hívnom téged? – kérdezte kíváncsian, Harry mosolya pedig szélesebb lett.

- Persze – bólintott, s beindította a motort, hogy az utunkat hazafelé vegyük. Nem mondom, hogy nem fájt, de nem tettem szóvá. Ez mindig így van. Nem tudom miért.

Tettünk egy kitérőt egy boltba, hogy bevásároljunk. Az ágy, meg ehhez hasonlók megvoltak, csak a ruha kellett, amit értelemszerűen nem szerettünk volna gyerek nélkül megvenni. Csöndes voltam, Nash pedig mindenre kíváncsi volt. Nem követelőzött, vagy hasonlók, hanem megköszönt mindent. Nagyon édes gyerek volt. Négy éves, de tiszteletteljes, ami szuper.

Otthon szintén ámult egy sort.

- Egy palotában élünk – jegyezte meg halkan, mi pedig Harryvel mosolyogtunk a többes szám miatt. Hagytuk, hogy maga fedezze fel, hogy mi minden van, szaladgáljon, hogy mindent megnézzen, kipróbáljon.

Harry és én eközben a kanapén ültünk, s hallgattuk a fiunkat. Még mindig hihetetlen.

Niallt, Zaynt és Liamet másnapra vártuk, hogy ők is találkozzanak vele. Már nagyon vártam, hogy velük is találkozzunk. Hetente összeülünk valamelyikünknél, nosztalgiázunk, beszélgetünk a mostani életről, tervezgetünk, hülyülünk. Mindig együtt maradtunk, sose változott ez. Szerves részei vagyunk egymás életének, egy család. Ez nem változik soha.

Nash kifulladva érkezett hozzánk, én pedig biztos voltam benne, hogy utolsó erejével még Harry ölébe ugrik, de ehelyett lelassított, s felmászott az én ölembe, hogy kényelmesen elhelyezkedjen. Fejét a mellkasomba fúrta, összegömbölyödött, én pedig ösztönösen raktam egyik kezem a hátára, másikat pedig a fejére, hogy simogassam.

- Apu, velem majadsz, míg alszok? – kérdezte ásítva, egyre laposabbakat pislogott már.

- Én? – lepődtem meg, ő pedig megdörzsölve a szemét bólintott.

- Te vagy Apu, ő Apa – ásított még egyet aranyosan, s Hazzára mutatott.

- Persze, hogy veled maradok. Ahogy Harry is – hajoltam le, hogy adjak a fejére egy puszit, míg Haz az arcára nyomott egyet.

- Ugye hamaj lesz reggel? – kérdezte lehunyva a szemeit, már lassan elaludva. Az órára nézve láttam, hogy még csak fél öt van, minden esetre mosolyogva ezt mondtam:

- Hamarabb, mint gondolod! – suttogtam, ő pedig elégedetten fúrta magát még jobban a mellkasomhoz. Hamarosan már csak az egyenletes susogását lehetett hallani.

- Szeretlek, Lou. Annyira boldog vagyok most! – mondta Harry sok-sok érzelemmel a szemében.

- Én is szeretlek. Ahogy Őt is nagyon szeretem – néztem le a karjaimban tartott kisfiúra. A mi fiúnkra.