8. rész ~ MYOB

Hali!
Nem sok hozzáfűznivalóm van a részhez, táborban vagyok, majd válaszolgatok a kommentekre.
Jó olvasást!

xoxo Lora  

Harry:

Érdekes volt Lilly és Susan társasága, hisz nem sokszor volt lehetőségünk arra, hogy jobban megismerhessük a rajongóinkat. De ők miután túltették magukat, hogy nem egy álomba kerültek, remek társaság voltak. Humorosak, értelmesek voltak, emberként, nem hírességként kezeltek minket. Különleges volt egy rajongó szempontjából megnézni magunkat, őszintén mondták el a véleményüket, s ahhoz képest, hogy nem az anyanyelvük, szépen beszéltek angolul. Niall és Louis, akik ugye már hamarabb is megismerkedtek velük, remekül elbeszélgettek, és mi is megismerhettük őket. Pozitív dolog volt meghívni őket, hisz így a látszat kedvéért Liamnek is velünk kellett jönnie. Liam, pont, mint régen, kíváncsi volt a két lány életére. Susannal hamar megtalálták a hangot, volt, mikor a bárban leültek egy külön asztalhoz, s beszélgettek, nagyon úgy tűnt, hogy elég komoly dologról. Lilly pedig viccelődött, mi pedig remekül éreztük magunkat.

- Mióta tanuljátok az angolt? – kérdezte Louis kíváncsian, s mi mind érdeklődve vártuk a választ.

- 12 éve – mosolygott, mi pedig elismerően pillantottunk rá. Közben, a másik asztalnál Liam felállt, megölelte Susant, s lelépett, rögtön a telefonjába mélyedve.

A lány rögtön mellénk lépett, s leült közénk.

- Ez mi volt? – Talán számon kérő volt a hangom, minden esetre Susan értette, hogy miről beszélek, s nyugodt is maradt. 

- Semmi – rázta a fejét, s a többiekre nézett, akik kíváncsian néztek ránk. Most már végképp nem értettem semmit. Liam nem léphetett le csak úgy, ha itt vannak velünk a rajongóink, az furán venné ki magát. Vagy ők tudnak Liamről, hogy mi a helyzet a bandában? Na, de honnan is tudhatnák!? Sok forgott kockán, muszáj volt kideríteni.

- Indulunk! Nyomás a buszhoz! – mondtam mindenkinek, mire Lilly értetlenül Susanra kapta a tekintetét, s elkezdtek a saját nyelvükön beszélgetni, a srácok pedig szintén tanácstalanul néztek rám.

- Harry, minden renden? – lépett mellém Niall, s szinte csak suttogva kérdezte.

- Olyan folyik a háttérben, amiről fogalmunk sincs, hogy mi lehet. Itt talán már többről van szó, mint arról, hogy Liam gyerekesen kizár minket az életéből. Még nem tudom, de azon vagyok, hogy ezt kiderítsem – mondtam komolyan, ő pedig bólintott, s bátorítólag megszorította a kezem, mire halványan rámosolyogtam, amit viszonzott is.

Ott, akkor úgy éreztem, hogy szörnyen nehéz lenne nélkülük az életem. Egymást erősítjük, ott vagyunk egymásnak, ha kell, nem engedjük, hogy a másik rosszul érezze magát.

Liam volt a kivétel. Képtelenek voltunk megakadályozni ezt az egészet, ami kialakult, nem láttunk rengeteg dolgot, amik most már végképp eltűntek a szemeink elől, a sötétségbe vesztek, rejtve vannak előttünk.

Ránéztem a srácokra, s rájöttem, hogy szükségünk van Liamre. Igazán.

Mi együtt vagyunk egészek, ha valaki kibillen, felbomlik az egyensúly. Mint egy gépezetnél, ha egy tartópillér meghibásodik, egy olyan, amit nem lehet pótolni, akkor a gép tönkremegy, hasznavehetetlenné válik.

- Susan, mondd el, hogy mit tudsz, ezen sok múlik! – mondtam idegesen már fent a buszban. Lilly körbenézett, de erre rám kapta a tekintetét, majd rögtön a saját nyelvém kezdett beszélni a szőke hajú lányhoz. Látszólag veszekedés alakult ki köztük, melynek végeztével Lilly dühösen elfordult tőle.

- Nem – jelentette ki komolyan rám nézve Susan, mire a kezem ökölbe szorult.

- Susan, ne légy ostoba! Szükségünk van az információkra, amiket te tudsz – győzködtem, képtelen voltam megérteni, hogy miért nem segít nekünk.

- Nem, Harry – rázta a fejét. – Fogalmatok sincs semmiről, értésetek meg, hogy nem mondhatok semmit – mondta komolyan, s bármennyire is rossz volt elismerni, nem úgy tűnt, mint aki nekónk akar rosszat, hanem Liamnek jót.

- Te tudod, hogy mi van Liammel? – kérdezte Louis hitetlenül, összerakva a kirakó nevetséges darabjait.

- Hiába hiszitek, hogy a rajongók nem látnak be a dolgok mögé, ez nem így van. Aki nem elvakult, az meglátja azt, ami másnak láthatatlan. Aki igazán figyel rátok. Nem nehéz összerakni a történetet – rázta a fejét.

- Susan, szeretném, ha megértenéd, hogy nekünk Liam mindennél fontosabb, és nem akarjuk Őt elveszíteni. Igazán – mondta viszonylag nyugodtan, én pedig megerősítésképpen bólintottam.

- Nagyon hiányzik nekünk – mondta Niall halkan, annyi őszinteséggel, hogy szinte már belesajdult a szívem. Szerettem volna megölelni, szorosan, hogy érezze: nincs egyedül, mellette vagyok.

- Tudom, fiúk – lágyult el a tekintete. – Annyit mondok, hogy ha szerencsénk van, akkor minden rendben lesz. – Hangja nyugtalanná vált, mintha kételkedne abban, hogy amit mondott, valóban megtörténik. – Azt hiszem, jobb, ha most megyek. Lilly, otthon találkozunk – motyogta, s kinyítva a busz ajtaját inkább leszállt, ott hagyva minket.

- Várj, hadd vigyelek haza! – szólt utána Louis, leugorva a buszról, mire Lilly valamit odaszólt Susannak, de az csak szemforgatva ment egyenesen, nem törődve a haragos barátnőjével.

- Minden rendben? – kérdezte Louis, mire Susan egy aprót sóhajtott, s bólintott.

- Persze – mondta könnyedén.

Láttam Louis-on, hogy valóban érdekli, hogy mi a helyzet a lánnyal, amitől mosolyognom kellett. Végül Lilly is úgy döntött, hogy velük megy, nem akar ebben a számára idegen városban egyedül lenni. Biztonságosabb Susannal.

Ők elmentek, mi pedig Niallal és Zaynnel ott maradtunk. Zayn már nem is mondott semmit, nyugodtan vonult el, hogy szórakozzon a telefonján, én pedig Niall mellett ültem le TV-t nézni. Előtte már mind a ketten lezuhanyoztunk, már csak Louis-nak kellett befutnia. Közös megegyezés alapján aznap éjjel a buszban aludtunk, kivéve Liam, őt nem láttuk, mióta elment.

Én igazából nem is a filmet néztem, csak agyaltam. De nem a srácokon, nem is a lányokon, akikkel megismerkedtünk, sokkal inkább a mellettem ülő szőkeségen. Látszólag jól volt, nem tűnt úgy, hogy a gondolataiba lenne merülve, mintha valamennyire megnyugodott volna. Önkéntelenül mozdultam, mikor megfogva a kezét az ölembe húztam, s megöleltem. Ez kivételesen random jött, nem volt különösebb oka. Szerencsére Niall könnyedén vette az ilyeneket, rögtön átölelte a nyakamat, de úgy, hogy szokásához híven, a fejét a nyakamba temette. Isteni érzés mindig ölelni, bármi van, mindig jól esik.

Az utóbbi időben nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy el tudnám viselni ezt hosszútávon. De nem így, hogy néha-néha, mikor így jön ki a lépés, hanem amikor kedvem tarja, minden egyéb nélkül megtehessem ezt. Ölelni, apró puszit adni az arcára, esetleg valahová máshová. Kedves szavakkal illetni, elmondani neki a gondolataimat. Mellette lenni, figyelni rá.

Igazából nem ijedtem meg a gondolataimtól, egy ideje sejtettem, hogy ilyen a helyzet. Niall különleges volt, erre a vak is felfigyel, de tényleg. A kezem tökéletesen passzolt a derekához, hogy átöleljem, ez nem is volt kérdés.

Kissé hátrébb húzódtam, s apró mosollyal az arcomon néztem rá. Bár nem igazán értette, hogy mi bajom van, vagy hasonló, már megszokta. Esküszöm, hogy nem gondolkoztam, még csak egy picit sem, mikor felé hajolva egy leheletnyi csókot adtam az ajkára. Nem tartott tovább két másodpercnél sem, már vége is volt. Niall sokkosan meredt rám, nem tudott megszólalni.

Szinte már vártam a kirohanását. Tudtam, ezt nem úszom meg. Most nem.