7. rész ~ MYOB

Sziasztok!
Ebben a részben fontos dolgok hangzanak el, amiknek nagy jelentőségük lesz a továbbiakban. Remélem, tetszeni fog, a következő pedig...nos, jelentős rész lesz a történet szempontjából.

xoxo Lora   

Zayn:

A Niallal való beszélgetésünk óta valamivel nyugodtabb voltam. Általában én voltam a támasz, ám most nekem volt szükségem egyre, de szerencsére Niall most sem hagyott magamra.

A koncert nem is kezdődhetett volna érdekesebben: Louis és Harry között láthatatlan, alig érzékelhető feszültség volt, talán veszekedtek valamikor vagy hasonló. Ez nem volt valami remek, Liam viselkedése az előkészületeknél szintén lehangoló volt, amit már kezdtünk megszokni. Niall szinte vibrált az izgalomtól, állandóan Louis-val vigyorogtak egymásra, amit se Harry, se én nem értettünk. A színpadra felérve rögtön megváltozott a helyzet. Örültem, hogy újra a színpadon állhatok, hisz mostanában szinte csak ott éreztem magam rendben. Ott éreztem, hogy még mindig ugyanaz a csapata vagyunk, akik az X-Faktorban 3.-ként végeztek. Pedig ez sajnos már nem így volt.

Ez a koncert mégis más volt, mint a többi. Liam többet volt velem, mint a többiekkel, mintha azt szerette volna, hogy bocsássak meg neki vagy hasonló. Valószínűleg nem esett neki jól, hogy az utóbbi időben nem foglalkoztam vele, kerültem, amennyire csak tudtam. Hát nekem meg az nem esik jól, ahogy ő viselkedik. A színpadon, mintha egészen más állna előttem, előttünk, de hiába ismerjük őt sok-sok éve, túl tehetséges abban, hogy elrejtse az érzéseit, a gondolatait.

Így csak játszottam a szerepet, amit nekem osztottak, de minden lehetséges módon üzentem Liamnek, hogy nem fogok neki megbocsájtani. Gesztusokkal, mimikával, mindenhogy. Értette, s láttam, hogy elszomorodott, de ezután inkább Niallal hülyült, aki boldogan vette, hogy Liam beszélget vele és jól érzi magát.

Ezen a koncerten inkább csak énekeltem, nem vettem részt a közös hülyülésekben. Csodálkoztam a hatalmas tömegen, néztem a kedves üzenetekkel teli táblákat, hallgattam a sikoltozó lányokat. Fantasztikusan éreztem magam, teljes mértékben kizártam az összes negatívumot az életemből pár pillanatra.

- Zayn, tartsunk szünetet? – hallottam meg Liam aggódó hangját mellettem, mire felocsúdva pillantottam rá.

- Nem – ráztam meg a fejem, s mentem volna el, de alig észrevehető mozdulattal megragadta a kezem, s ismét a fülemhez hajolt.

- El vagy kalandozva, szedd össze magad! – noszogatott kedvesen, ahogy régen, ami mindig bejött, de most nem éppen.

- Elegem van,  Liam. Belefáradtam ebbe – néztem rá komolyan, de csak mosolygott, hisz a rajongók elvárták tőle, ahogy tőlem is, csak képtelen voltam rá.

- Ne feledd, Zayn:  Ha rajzolsz egy mosolyt, a nap kisüt – mosolygott rám lágyan, s folytatta az ő részét, hisz ő jött. Egész koncerten a szavai jártak az eszemben, nem bírtam kiverni onnan őket.

Köztünk a bandában voltak mondatok, szavak, amiket kívülálló nem érthet, számunkra viszont mindennek van értelme.

Röviden kifejezve ezt, azt jelenti, hogy minden rendben lesz, csak bízzak benne.

A koncert után volt öt percünk pihenni, míg a backstage-ben találkoztunk volna a rajongókkal. Az öltözőbe tereltek miket, beszélgettünk egy kicsit, Liam pedig szokásához híven félrevonult telefonozni. Nem törődve azzal, hogy a fiúk hülyének néznek, odaléptem a barnahajúhoz, s lehajoltam hozzá.

- A nap mindig sütni fog, ha kell – suttogtam neki, hogy megbízok benne, ha ezt szeretné. Talán hibát követek el, talán nem, egyelőre nem tudhatom. Egy aprót bólintott, rám sem nézett, én pedig visszaültem a helyemre. Hallottam, hogy Louis telefonja csörögni kezd, s megnézve a hívót azonnal felcsillant a szeme, s Niall fülébe súgott valamit, aki vigyorogni kezdett. Mehettünk a backstagbe, Niall és Louis mégis a bejárathoz ment, s a következő, amit láttunk azok ők voltak két lány kezét fogva.

- Sziasztok! – köszöntünk nekik, akik eléggé zavarban voltak. Liam újra magára öltötte régi énjét, kíváncsian nézett a két érkezőre.

- Csodás volt a mai koncert fiúk, bár gondolom ez már meg sem lep titeket – mosolygott egy szőkés hajú lány, akinek zöld szemi ragyogtak a csodálattól, ahogy ránk néztek. Szorosan  Louis mellett állt, ahogy a barna hajú, barna szemű lány pedig Niall mellett.

- Köszönjük – mosolygott mellettem Liam. – Mi a nevetek?

- Lilly – mutatkozott be a barna hajú, de egyből leszűrtem, hogy külföldiek.

- Susan – mondta a Louis mellett álló lány.

- Tegnap találkoztunk velük, mikor lementünk a hotel elé – magyarázta Niall.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket – mosolygott rájuk Harry. – Külföldiek vagytok, igaz? – kíváncsiskodott, mire a két lány bólintott.

- Magyarok – mondta Louis mosolyogva.

- Akkor miért van angol nevetek? – kérdezte Liam kedvesen.

- Úgy gondoltuk, hogy könnyebb, ha azt mondjuk, ami a nevünk angolul – vont vállat Susan, nekem pedig rögtön szimpatikussá vált a két lány.  

- És ki a kedvencetek? – vigyorogtam rájuk szívdöglesztően.

- Nem-nem, Zayn, hátra arc! – vigyorgott rám Niall.

- Nekem ő, bár értelemszerűen mindenkit nagyon szeretek és tisztelek közületek – vont vállat Lilly a szöszire mutatva.

- Szintén, de Louis az az ember, akinek legjobban megfogott a személyisége. Mint énekes és mint ember – mosolygott Susan őszintén, mire Lilly mondott valamit a saját nyelvükön, mire Susan felnevetett, Lilly meg csak mosolygott.

- Mit mondtál? – kérdezte Liam vigyorogva, mire Lilly megrázta a fejét.

- Semmit – vigyorgott Susan.

- Meddig maradtok? – kérdeztem meg érdeklődve.

- Egész nyáron Londonban leszünk, s ha jól alakul, itt fogunk egyetemre járni – mondta Lilly vállat vonva.

- Addig is gyakoroljuk az angolt – tette hozzá Susan mosolyogva.

- Szerintem elég jól megy – mosolygott Niall, mire a két lány zavartan megköszönte. Louis velük maradt, míg mi a többi rajongóval váltottunk pár kedves szót, a legtöbben elsírták magukat, megöleltek minket, képeket lőttünk el, s mikor már mindenki elment, Louis még mindig a lányokkal nevetett valamin. Látszott rajta, hogy megkedvelte őket, de ez Niallról is elmondható volt.

- Hé, tervezünk elmenni egy bárba nem olyan messze. Van kedvetek jönni? – kérdezte Harry, ami egész jó ötlet volt.

Susan kérdezett valamit Lillytől magyarul, amit mi nem értettünk természetesen, mire az előkapta a telefonját, gyorsan megnézte, s bólintott.

- Igen – mondta, mire Louis szeme felragyogott. Volt valami abban, ahogy Susanra nézett.

Mind szinglik voltunk, ez egy ilyen ritka időszak volt, kerestük az „igazit”. Talán Louis hamarabb megtalálja, mint gondoljuk? Nagyon remélem, hogy végre igazán boldog lesz.