9. rész ~ MYOB

Sziasztok!
Itt van a következő rész, jó olvasást hozzá!
A kért történetekkel készen vagyok, ha valaki szeretne, nyugodtan kérhet még, mert nagyon szívesen megírom :) Majd hozom őket, talán még ezen a héten.

xoxo Lora  

Niall:

Ami azt illeti, nem egészen voltam hozzászokva, hogy a legjobb barátom megcsókoljon. Mármint...Szent ég! Harry még ha nem is a szó szoros értelmében, de megcsókolt! Ez nem normális...Mármint az egyik legjobb barátom! Zavartan keltem fel az öléből, s nem pillantva rá kimentem a buszból, hogy a legközelebbi padra leüljek. Ez határozottan furcsa volt.

Nem azt mondom, hogy nem volt jó... csak szokatlan. Hisz ez nem helyes, igaz? Ő férfi, és én is. Sosem voltam ilyen konzervatív, de csak ezt találtam a helyzet ellen a fejemben. Ez volt az ellenérv. És ez még a bizarrabnál is bizarrabb volt.

- Niall? – hallottam meg egy meglepett hangot, így szembetaláltam magam Louis-val. Ezek szerint visszaért ő is.

- Hé, Tommo! – mosolyogtam rá, elfedve ezzel, hogy a gondolataimban jártam nagyon mélyen.

- Ni, engem nem versz át! Tudom, hogy van valami! – nevetett, s leült mellém. – Na, mondd el, hogy mi a helyzet. Mi történt? – Hangjában ott bújkált a kíváncsiság, de emellett az aggódás is helyet kapott természetesen.

Nem válaszoltam, nem tudtam, hogy hogyan hozzam fel a témát. Nyögjem ki egyszerűen, írjam körbe, csináljak hozzá körítést?

- Akkor kérdezem máshogy: Mit csinált már megint Harry? – csillogott szórakozottan a szeme, az ajkaim pedig könnyedén nyíltak ki meglepődöttségem miatt. – Ugyan, állandóan Ő a probléma forrása, olyan bolond – csóválta a fejét kedvesen, így sóhajtottam, s lehajtottam a fejem.

- Megcsókolt... vagyis,valami olyasmi – motyogtam zavartan.

- Tudtam! – kiáltott fel boldogan, mire értetlenül ránéztem. Kuncogva visszaült a helyére, ahonnan az előbb felpattant, s végül mosolyogva nézett.

- Miről beszélsz, Lou? – ráztam a fejem, már meg sem próbáltam kiigazodni rajta. Lehetetlen.

- Hamarabb tudtam, hogy meg fogja tenni, mint ő maga – nevetett fel halkan. – Várható volt, hisz sikerült észrevenni a jeleket rajta. Szerintem ő sem tudott arról, amire én már hetekkel ezelőtt rájöttem – vont vállat büszkén, s felhúzott a padról, s mellettem indult meg a busz felé.

- Butaságokat beszélsz, Louis – csóváltam a fejem rosszalóan.

- Élvezted a csókot, Niall? – állított meg komolyan.

- Nem, persze, hogy ne...- elégedetten bólintott, ezzel pedig félbeszakított engem.

- Tehát igen. Akkor meg? – mosolygott kedvesen, s ismét megindult. Már a busz lépcsőjén voltunk, mikor megcsóváltam a fejem.

- Teljesen megőrítesz! – morogtam haragosan, de ő is tudta, hogy csak zavart és frusztrált vagyok.

- Tudom, drágám, tudom – sóhajtott drámaian, amin hangosan felnevettem, s megcsóváltam a fejem.

- Ostoba vagy – mondtam kedvesen.

- Ezt is tudom – vigyorgott, s összekócolta a hajam. Idegesen igazítottam meg, miközben kiöltöttem rá a nyelvem. – Oh, csá Harry! – intett a mellettünk álló srácnak, akinek az arcán keserű mosoly játszott.

- Sziasztok – forgatta meg a szemét, s a „lakrésze” felé vette az irányt, s egy szó nélkül befeküdt az ágyba. Halkan felkuncogtam, hisz mi nagyon jól tudtuk, hogy milyen érzékeny belül. Vigyorogva húztam el a függönyét, mire ideges felmordult az őt érő fény miatt.

- Nem tudom, hogy ki vagy, de azt ajánlom, hogy húzd el azt a függönyt – nyögte eltakarva a szemét, én pedig még mindig vigyorogva megvontam a vállam, s bemászva mellé elhúztam a függönyt.

Szerintem nem érzékelte, hogy én is ott vagyok, úgy éreztem magam, mint egy lopakodó kommandós, vagy egy éjben járó macska.

- Ostoba Niall – morogta magának elfordulva, mire felháborodva felkiáltottam.

- Nem vagyok ostoba! – grimaszoltam sértődötten, a karjaimat összefontam a mellkasom előtt, míg vállaimat felhúztam. Határozottan úgy nézhettem ki, mint egy dúrcás kigyerek.

- Basszus, Niall! Hogy kerülsz ide? – ült fel hirtelen a sötét zugban, de elszámította magát, így a feje búbja bizony keményen találkozott a „tetővel”.

- Látod, Harry, ezt megérdemelted! Nem vagyok ostoba! Látod, ez a karma! – fújtattam dühösen, ő pedig az egyik kezével a púpját tapogatta, míg a másikkal vállba veregetett.

- Tudom-tudom, nem vagy az...De mi a fenét keresel az ágyamban? – nézett értetlenül, de közben elhúzta a függönyt, hogy lássunk is valamit. A feje, ahol sikeresen beverte, vörös volt, fel volt dagadva. Fejcsóválva hajoltam oda, s adtam egy puszit a sebre, de vigyáztam, hogy óvatos legyek.

- Hát... köszönöm – vörösödött el egy kicsit, miközben visszaereszkedett az egyik könyökére. Elpillantott zavarában, mire felkuncogtam. Annyira más ez a Harry, mint amit mi ismerünk. Hazza egyik oldala, ami különösen aranyos.

Mosolyogva felé másztam, ő pedig követte a tekintetével minden mozdulatom, ahogy a fejével is. Megtámaszkodtam a kezeimen, s lehajolva hozzá egy normális csókot kezdeményeztem, ha már eddig nem sikerült. A kezével, melyen nem támaszkodott, az arcomhoz kapott, s nem engedte, hogy elhúzódjak. Természetesen nem is akartam. Ajkaink könnyedén mozogtak együtt, ő viszont nyelvével végigsimította az ajkaimon, könyörögve a bejutásért, de a beszólása miatt, miszerint ostoba vagyok, nem adtam meg neki. Így a kezét az arcomról lejjebb vezette, egyenesen a fenekemhez, amin először csak végigsimított, majd belemarkolt. Belenyögtem a csókunkba, ő pedig ezt elégedetten használta ki, hogy átcsúsztassa a nyelvét hozzám. A kis álnok!

A csóknak lassan vége szakadt, én pedig az ajkamba harapva szuszogtam, hogy rendezzem a légzésem.

- Na, jó, nem hiszem, hogy ennyi ideje vagy már szingli, Niall! Iszonyatosan jól csókolsz! – meredt rám ámulattan, mire szerényen elhúztam a számat.

- A te... képességeid is kiemelkedőek – biccentettem elismerően, ő pedig egy apró puszit nyomott az ajkamra. Nem bírtam betelni vele, hihetetlen volt.

- Ugye tudod, hogy itt maradsz már éjszakára? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan, mire megforgattam a szemem.

- Sejtettem – bólintottam, s megvártam, míg behúzódik belülre, hogy helyet adjon nekem is. Mosolyogva feküdtem le neki háttal, ő pedig kérdés nélkül körém fonta a karjait. Egy sóhajtással merültem el az ölelésben, miközben agyaltam.

Nem tudtam, hogy mi lesz ebből az egészből, egyedül abban voltam biztos, hogy azt, ami most zajlik, azt igazán nem bánom. Hogy is tenném?

Másnap, a következő koncert napján álmos voltam, de jóleső érzések voltak bennem, ahogy az erős karokban ébredtem. Harry még szuszugott mellettem, egy picit kellett mozdítanom a fejem, hogy lássam az arcát. Békés volt, nyugodt, mint akinek nincs problémája az életében. Mocorogtam egy kicsit, de nem kelt fel rá. Viszont lassan ideje volt ébredezni, hisz mennünk kellett a helyszínre főbróbára.

- Harry, kelj fel – suttogtam, orrommal megböktem az övét, majd lehunyt szemmel apró csókot hintettem el az ajkára, majd az orrára. – Hé, ébredj, mennünk kell reggelizni – simítottam meg az arcát, majd gyengéden a hajába túrtam, ő pedig mélyet sóhajtott, majd felnyitotta a szemét.

- Többször is kelthetnél így. Nagyon tetszik. – Hangja még rekedtes volt, de szavai őszintén hangoztak, én pedig felkuncogtam erre.

- Mindenképpen, Haz, mindenképpen – bólintottam „komolyan”, s kimásztam az alvóhelyéről. Kinyújtózkodtam, s elmentem a cuccaimért, hogy átöltözzek. Ott, mindenki előtt öltöztem a buszban, Zayn még mindig kómás volt, miközben fésülködött, Louis pedig a konyhában öntött épp tejet egy tálba, amit – ne kérdezzétek, hogy miért -  elkezdett villával enni, Hazza pedig az ágy szélén lógatta a lábát, ahogy összeszedte magát. Szokásos reggeli kép. Leugrottam a buszról, s a hotelbe sétáltam át, hisz a friss, reggeli, csípős levegő kellően felébresztett. Már ott voltak a zenészek a reggelinél, én pedig odaintettem Josh-nak és a többieknek, majd levágtam magam egy asztalhoz, ahová kihozták nekem a reggelimet. A szemem sarkából láttam, hogy egy asztalnál Liam elgondolkozva felém pillant, de nem néztem rá, mert biztos voltam benne, hogy akkor elkapja a fejét.

Louis, Harry és Zayn sokkal élénkebbek voltak már, mikor mellém ültek, Zayn lepacsizott velem, Louis hátulról megszorongatot, míg Harry egy nagy puszit nyomott az arcomra. Felkuncogtam, s megvártam, míg nekik is hozzák a reggelijüket, hogy együtt együnk.

Hála Louis vicceinek a torkomon akadt az étel, de nem volt vészes, Harry és Zayn mégis aggódva figyeltek, s kérdezték, hogy jól vagyok-e, míg Louis nemes egyszerűséggel kiröhögött. Én is imádlak, Louis, tényleg.

Mikor itt volt az idő, hogy menjünk, mind a négyen felálltunk, s Harry fél karral átölelt, miközben kifelé vettük az irányt.

- Srácok, csak én látom, hogy Liam ki akar minket nyírni a tekintetével? – suttogta nekünk Lou, mire mind arra néztünk, amerre kellett.

Igaza volt: tömeggyilkosságot követett el épp ellenünk, mi pedig sóhajtva elfordultunk, míg éreztem, Harry még közelebb húz magához.

Alig várom az elkövetkezendő órákat! De jó lesz! Ahogy a srácokra néztem, az ő arcukon is ezt láttam: a lelkesedés ezer formáját. Ja, egy fenét.