6. rész ~ MYOB

Halihó!
Úgy látom, nem sokaknak jön be ez a futó sztori. Mondjátok, hogy miért nem, mert enélkül nem tudom. Bár vannak, akik visszajeleznek pipával, de ha nem mondjátok, hogy mit szeretnétek, vagy, hogy miért tetszik/nem tetszik, nem fogom tudni.
Minden esetre érkezem az új résszel, ilyet még nem csináltam sose, kicsit másabb lesz.
Jó olvasást!

xoxo Lora  

Louis:

Nem tudtam, hogy a többiek mit csináltak, minden esetre én Harryvel beszéltem át az opciókat. Érveket és ellenérveket sorakoztattunk fel egymás mellett, miközben arra kerestük a választ, hogy mikor oldódik meg ez az egész, ugyanis az a bizonyos cérna, ami mindannyiunknál jelen volt, hamarosan elszakadhat és akkor bumm! Nem marad más, csak csalódottság, keserűség és harag.

- Mi lenne, ha felhagynánk ezzel a kérdéssel? Csak sodródjunk az árral, ne törődjünk Liammel, majd meglátjuk, hogy mit tervez, mit akar – vont vállat, de csak elhúztam a számat.

- Ő a barátunk, meg kell próbálnunk kitalálni, hogy mi a helyzet – mondtam sóhajtva.

- Louis, ezt tesszük már hetek óta! – meredt rám elkeseredetten, de félrepillantottam. Utáltam, ha igaza van.

- Rendben, jól mondod. Legyen, ahogy gondolod – adtam meg magam, nem tehettem mást.

- Hé, srácok, minden oké? – nyitott be Niall kíváncsian, úgy tűnt, ő már lezárt magában dolgokat, amik ehhez kapcsolódnak.

- Persze, miért ne lenne? – fintorogtam egyet, mire Niall felnevetett, s becsukta maga után az ajtót. – Ha nem gáz, maradnék, unatkozok egyedül – vont vállat, mi pedig bólintottunk. Miért ne tettük volna?

- Mi a helyzet? – ült fel az ágyamra

- Az elmúlt két perc óta semmi – vágtam rá, mire Niall maga elé emelte a kezét.

-Oké, fogalmam sincs, hogy most mi bajod, nem értem miért vagy velem ellenséges – nézett értetlenül, látszott, hogy tényleg tanácstalan.

- Semmi – szusszantottam idegesen. Nem mondanám, hogy konkrét okom volt arra, hogy így viselkedjek, csak volt bennem valami, ami zavart, de nem terveztem ezt megosztani vele.

- Rendben, bocs, hogy élek. Legközelebb nem fog előfordulni, ne aggódj – röhögte el magát hitetlenül, inkább lelépett, mondván, hogy szóljak, ha lenyugodtam.

- Na, jó, ez mégis mire volt jó? – kérdezte az eddig néma Harry, szemében értetlenség ült. Csak vállat vontam, nem terveztem megszólalni ezzel kapcsolatban. – Szerinted ez a legjobb mód, hogy kiadd magadból a feszültséget? – nézett rám szigorúan. – Az, hogy közben másokat bántasz meg? – vonta fel a szemöldökét, tekintetével választ várva.

- Mert szerinted nincs okom rá? – kaptam fel én is a vizet. – Idősebb vagyok, mint te, ne oktass ki! – támadtam akkor már én is őt, bár tudtam, mindkettőnktől gyerekes ez a viselkedés.

- Mégis egy ötévesként viselkedsz! – vágta rá rögtön, de egyből elnémult, mikor rájött, hogy mit is mondott. – Louis... – kezdte volna, de csak megráztam a fejem.

- Nem, Harry. Igazad van – bólintottam. – Sajnálom – mondtam, s úgy gondoltam, hogy akkor megkeresem Niallt, hogy bocsánatot kérjek. Harrynek igaza van. Rosszabb vagyok, mint egy hisztis kisgyerek, ideje, hogy végre a koromhoz megfelelően viselkedjek. Tudtam, hogy Niall hol van, a hotel előtt sikoltozó tömeg remek helyzetjelző ilyen téren.

Mikor kiléptem én is a hotelből, a sikoltozás felerősödött, s gondoltam, ha már ott vagyok, csinálok én is képeket a rajongókkal. Odamentem találomra valakihez, s mikor megkérdezte, hogy készíthet-e velem egy képet, természetesen nem mondtam nemet. Nem vágtam a hülye fejet, ahogy régen, nem bohóckodtam előttünk. Egyszerűen mosolyogtam az összes képen. Láttam, hogy Niall észrevett, de nem láttam a szemében haragot, csak mosolygott, s odajött hozzám, hogy csináljunk együtt képeket. Selfie-k, sima képek, a Twitter már televolt velünk, hisz egyre többen érkeztek. Átvágtunk a tömegen, amíg meg nem pillantottunk két 17-18 évesnek tűnő lányt a tömegben. Mellettük egy férfi volt, valószínűleg valamelyikük apja. Intettem Niallnak, aki bólintott, s egyből feléjük kezdtünk haladni. Mikor észrevették, hogy feléjük haladunk, összenéztek, láttam a sokkot a szemükben. Niall a férfihez fordult, aki nem tűnt meglepettnek, arca szinte semmit sem mutatott.

- Jó napot! A két lány magával van? – kérdezte, aki bólintott. – Esetleg lehetne arról szó, hogy a hotelbe menjünk? – kérdezte, s bármennyire is furcsa volt, a férfi bólintott, s mondott valamit a lányának, de a sikoltozás miatt nem értettem. Megfogtam az egyik lány kezét, szőkés barna haja volt, zöldes szemekkel, középtermettel. Niall a másik lányt kezdte húzni, aki úgy tűnt, menten elájul, valószínűleg pont Niall a kedvence. Barna haja volt, barna szemekkel. Egyikük sem volt kifestve, mégis szépek voltak. Lassan beértünk a hotelbe, ahol az apa leporolta a ruháját. Itt valamivel tompább volt a hangzavar, mi pedig a társalgó részhez léptünk, ahol kényelmes kanapék voltak. Mikor mind leültünk, a barna hajú lány az apukája felé fordult, s mondott valamit, amiből rájöttem, hogy nem angolokról van szó.

- Honnan jöttetek? – kérdeztem mosolyogva, amit a szőkésbarna hajú lány viszonzott.

- Magyarországról – vont vállat, a kiejtése szép volt, ahhoz képest, hogy nem itteni.

- Ott jártál, Lou! – nézett Niall rám vigyorogva, mire bólintottam.

- Elég régen, de igen – bólintottam.

- Mi a nevetek? – fordult a lányok felé, a férfi pedig elővette a telefonját, és úgy tűnt, nem akar minket jobban megismerni. Tipikus apuka, aki csak a koncertre viszi el a lányát.

- Én Lilly vagyok, ő pedig itt Susan – mondta a barna hajú mosolyogva, de sokkosan. Mindketten szépen beszéltek angolul, úgy tűnt, hogy sokat tanulták.

- És ki a kedvenced? – vigyorgott rá Niall. – Nekem elmondhatod – kacsintott, láthatóan nagyon kíváncsi volt. A lány zavarban volt, látszott, hogy nem beszél annyit így, hogy ennyire sokkos.

- Mindenkit szeret, de te vagy az örök kedvence – nevetett a barátnője, Susan, Niall pedig elmosolyodott.

- És te hogy vagy ezzel? Neked ki a kedvenced? – fordultam Susan felé, aki bár szintén megdöbbent és hitetlen volt, jól leplezte. A kérdésre egy kicsit elfordította a fejét, de válaszolt.

- Mindig is te voltál – vont vállat, mire meglepetten felhúztam a szemöldököm.

- Én? – néztem döbbenten.

- Ki más? – nevetett valószínűleg az ábrázatomon.

- Harry. Általában ő a kedvenc – vontam vállat, Niall pedig szórakozottan bólintott.

- Vagy Zayn és Liam – tette hozzá a szöszke, én pedig bólintottam.

- Hát én a te jellemedet kedvelem, hogy minden helyzetben vicces maradsz, hogy te vagy az, akitől bármikor mosolyogni tudok – vont vállat. – Szerintem a hangod hihetetlen, te pedig csodás ember vagy – mondta egyszerűen, én pedig megindultan pillantottam Niallre, hogy hallotta-e ezt. Mosolyogva bólintott, hogy így van, higgyem el neki.

- Köszönöm – mondtam végül rávillantva egy mosolyt.

- És neked miért pont én? – kérdezte kedvesen Niall Lilly-t.

- Ez komoly? – nézett hitetlenül. – Soroljam? – vonta fel a szemöldökét jelentőségteljesen, mire felnevetett, Susan pedig mondott neki valamit a saját nyelvén, mire az felnevetett, s megrázta a fejét.

- Ott lesztek holnap a koncerten? – kérdezte végül Niall, mire a két lány csillogó szemekkel bólintott.

- És jöttök a színfalak mögé? – kérdeztem kíváncsian, de csak elhúzva a szájukat megrázták a fejüket. Niallal összenéztünk, ugyanarra gondoltunk.

- Semmi gond, beszélünk az őrökkel, csak ahhoz kell majd kép rólatok – nevetett Niall, a lányok pedig döbbenten pillantottak ránk.

- Miért? – kérdezte Susan.

- Be szeretnénk mutatni a többieknek – mondtam mosolyogva. – Jó arcok vagytok.

- Köszönjük – nevette el magát Lilly hitetlenül.

- Na, képeket kapunk? – vigyorgott Niall, mire elkezdődtek a selfie-k csinálása, mindenhogy. Az ő telefonjukkal, s a milyénkkel is, hogy tudjuk holnap mutatni a biztonságiaknak, hogy kit engedjenek be. Gyorsan elkértem Susan telefonját, beleírtam a számom, hogy holnap meg tudjon csörgetni, ha ott vannak. De persze megígérte, hogy nem adja tovább.

- Na, jól van lányok, akkor holnap találkozunk – mosolygott Niall mellettem, a két lány pedig megölelt minket, majd Lilly apjával távoztak. Érdekes volt, elfelejtettünk szinte minden bajunkat, míg velük beszélgettünk, jól érezve magunkat mentünk fel a szobáinkba. Ám akkor eszembe jutott, hogy eredetileg miért akartam Niallal beszélni.

- Figyelj, ne haragudj, hogy rád támadtam. Hülyeség az egész – néztem rá nagy szemekkel, de szó nélkül szorosan átölelt, s csak mosolygott.

- Nincsen semmi baj, nem haragszok – nyugtatott meg, amitől megkönnyebbülten bólintottam. A lábdobogást meghallva oldalra néztünk, s Liamet pillantottuk meg, aki érzelemmentes tekintettel mért minket végig, majd sarkon fordulva a szobájába ment. Ez persze rögtön eszünkbe juttatta a helyzetet, s el is ment a kedvünk a mosolygástól. Ezt pedig csak tetézte, hogy Harryvel is összevesztem. Remek, ennél klasszabb már nem is lehetne!