Lucky illness

Hi guys! :)
Ismét egy kért történet, lassan, de biztosan mindegyik kész lesz :) A sztori Wilkinson Leila-nak íródott sok-sok szeretettel, remélem, tetszik! :)
Ilyet még nem írtam, új volt, nem tudom, hogy milyen lett igazán.

xoxo Lora 

Egy szokásos napnak indult. De csak indult. Felkeltem, reggeliztem, felöltöztem és elvégeztem reggeli teendőimet. Leültem a tv elé, hogy én majd nézek valami jó filmet, ami kellően kikapcsol a szabadnapon. Aha, hát persze. A telefonom megcsörrent, a hívó pedig nem volt már, mint Liam.

- Hali, haver, mi a helyzet? – szóltam bele a telefonba, ahogy lehalkítottam a tv-t.

- Hé, Zayn, nincs semmi, a segítséged kellene – mondta gyorsan, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom, ahogy lefuttattam magamban, hogy vajon miben tudnék neki segíteni.

- Persze, mondd csak! – biztattam, amúgy sem volt jobb dolgom, hát gondoltam miért ne?

- A helyzet az, hogy megígértem Louis-nak és Harrynek, hogy elkísérem őket ma valahova, megjegyzem, az Isten se tudja, hova akarnak elrángatni ezek ketten, de Niall lebetegedett. Rá tudnál nézni? Ki se tud kelni az ágyból, szegény nagyon rosszul van – magyarázta, én pedig aggódva beharaptam az ajkam.

- Semmi akadálya, azonnal indulok. Te meg vigyázz a fiúkra! – köszöntem el, mire felnevetett, s letette a telefont. Ősz volt, de még nem volt hűvös, elég volt egy vékonyabb pulóver, azt gyorsan kaptam magamra, s hívtam egy taxit. Reméltem, hogy Niall tud az érkezésemről, de ha nem, majd most megtudja. Szerencsére nem lakott olyan őrülten messze, viszonylag hamar elérkeztem a házához, ami nyitva volt, így könnyedén mentem be. A szobájába sétáltam halkan, ahol három réteg takaróba volt bebugyolálva, alig látszott ki a szőke kobakja. Közelebb mentem, megigazítottam a takarót, hogy ne fulladjon meg, s ahogy végigsimítottam gyöngyöző homlokán, éreztem, ahogy megéget. Felszisszenve kaptam el a kezem, s csak a fejem csóválva mentem a konyhába, hogy csináljak neki jó forró teát, hátha fáj a torka is. Otthonosan mozogtam nála, sok időt töltöttem  ott az elmúlt időben, így pontosan tudtam, hogy mit hol kell keresnem. A tea készen lett, én pedig azzal, és egy lázcsillapítóval ügyeskedve mentem vissza a szobába, ahol lepakoltam a dolgokat az ott lévő kis asztalra. Hoztam be némi gyümölcsöt is, hátha megéhez, de direkt valami könnyűt, hogy ne kavarja fel a gyomrát. No, lám, milyen gondoskodóvá váltam hirtelen! Magam sem tudom, hogy Niall miért hozza ezt ki belőlem. Félreértés ne essék, nem úgy tekintek Rá, mint egy gyerekre, dehogy! Érett férfi, akit igazán nagyon tisztelek, és tényleg szeretek, hisz 4 év egy bandában... Természetes, hogy így érzek. Szeretnék vigyázni rá, tudni, hogy minden rendben van-e vele, és hasonló. Mint egy testvér.

Igen, ezzel áltattam magam. Egy fenét érzek így! Még, hogy testvér... valószínűleg így kéne éreznem, én mégis szívesen gondolok Niall hihetetlenül kék szemeire, lágynak tűnő ajkaira, a csodálatos alakjára.  Életemben először igazán féltem. Szerettem a társaságát, nem akartam, hogy a barátságunknak annyi legyen. Féltem lépni, bár talán nem volt egyoldalú  a vonzalmam, nem tudom. Annyi lopott pillantás után én magam is éreztem magamon z Ő tekintetét. Tán én képzelek ebbe bele többet? Csak tévesen látom, hogy szeme felcsillan, mikor rám pillant?

- Zayn? – hallottam meg a szőke bandatársam meglepett hangját, ami rekedtes volt, mint aki nem is ivott mostanában. Álmosan pislogott, ahogy felült, de egy kinyújtózkodás után valamivel éberebben nézett rám.

- Szia – mosolyogtam kedvesen. – Gondoltam jó lenne, ha nem unatkoznál, beugrottam, hogy megnézzem mi van veled. Csináltam teát, és hoztam valami kaját – mutattam fel az említett dolgokat. – Meg szörnyen lázas vagy, hoztam lázcsillapítót.

- Wow, köszönöm, Zayn – nézett hálásan, mire csak megforgattam a szemem, s odanyújtottam a kellemesen meleg teát. Lehunyt szemmel élvezte a teát, én pedig képtelen voltam elszakítani a pillantásom róla. Ám mikor kinyitotta a szemét, s rám nézett, úgy pillantottam gyorsan oldalra, mintha valami tiltott dolgot tettem volna.

Inkább odanyújtottam neki egy piros almát, ő pedig hálásan kezdett enni. Mikor végzett, egy sóhajtással lehúztam róla a takarókat, egy pillanatra viszont megdermedtem az alsógatyás testét látva, de arcom rögtön korrigáltam is.

- Ideje felkelni, Niall! Menjünk, nézzünk egy filmet, vagy valami. Egy kicsit mozgasd meg magad, nevess, meg hasonló, rendben? Attól jobb lesz – nyújtottam felé a kezem, hogy felhúzzam, ő pedig bólintva megfogta a kezem, s felállt. Magára kapott valami ruhát, s inkább kihúzott a kertben lévő kis faházba, ami egész hangulatos volt. Nem volt olyan hűvös, Niall mégis vacogott, így inkább fél karral átöleltem, s lágyan simogatni kezdtem a hátát, hogy kicsit melegítsem.

- Rendben vagy? – kérdeztem aggódva, de ő csak mosolyogva bólintott.

- Persze, ami azt illeti, tényleg jobban érzem magam. Köszönöm, hogy eljöttél – pillantott fel rám egy pillanatra, s még közelebb bújt hozzám, miközben karjával is átölelt.

- Ugyan, ha beteg vagy, tudod, hogy jövök és segítek – nevettem fel halkan, s az ő arcán is átsuhant egy mosoly.

- Erre valók a barátok – kacsintott rám, mire felnevettem, de nem sok öröm volt benne.

- Naná, hogy erre! – mosolyogtam rá, mire álmosan lehunyta a szemét. Láttam, hogy jót tett neki egy kis friss levegő, de elálmosodott rendesen. Mielőtt még teljesen elaludt volna, bekísértem a szobájába, de ő úgy döntött, hogy mégsem alszik.

- Niall, ha fáradt vagy, aludj – mosolyogtam rá. – Én itt leszek, míg alszol – simítottam meg kedvesen a karját.

- Tudom, csak szeretnék egy kicsit több időt eltölteni veled – nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel, mire előkaptam a lázmérőt, s egy sóhajtással a kezébe nyomtam, hogy mérje meg magának. És valóban lement neki, nem volt már vészes.

- Idd meg a teád, és egyél legalább egy körtét vagy hasonlót, rendben? – sóhajtottam, mire vadul bólogatni kezdett, s sietősen tette, amit kértem. Mosolyogva néztem, de figyeltem, nehogy valami baj legyen. Szerencsére nem volt, így mikor mindent kivittem a konyhába és elpakoltam, Niall is jött utánam.

- Mit tervezel? – kérdezte mosolyogva, mire egy halvány vigyorral rápillantottam.

- Nem tudom, te minden esetre feküdj le, az is segít, én meg melletted leszek és csak beszélgetünk, mit szólsz? – vontam fel a szemöldököm jobb oldalt, ő pedig bólintott.

- Rendben – mondta, s lekapva magáról a ruhát visszaindult a szobájába. Nagyot nyelve indultam utána, s próbáltam a kerek fenekére és a szép, íves hátátra nézni. Lefeküdt a hátára, de nem takarózott be, s maga mellé intett az ágyon, hogy én is helyezkedjek el ott. Ugyan sóhajtottam egy nagyot, mégsem elleneztem a dolgot. Odaültem mellé, hátamat a falnak vetettem, ami az ágy mögött volt, kezemet pedig Niall vállára simítottam.

Igazából semmiségekről beszélgettünk csak, nevettünk, szórakoztunk. Egy idő után Niall is feltornázta magát ülésbe, mert megunta a fekvést. Majd... kicsit megdöbbentő dolgot tett. Egyik lábát átvetette rajtam, s az ölembe ült. Az egyetlen, ami hirtelen eszembe ötlött, az az volt, hogy: WTF!? Kezét átkulcsolta a nyakamon, s mosolygós szemekkel nézett rám. Várta a reakcióm.

- Niall... megkérdezhetem, hogy mégis mit csinálsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel, miután sikeresen nyugalmat erőltettem magamra.

- Éppen az öledben ülök – nézett egy pillanatra le, hogy biztos legyen benne, hogy tényleg így van.

- Lázas vagy? – kérdeztem aggódva, mire csak megforgatta a szemét. Egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy a lázmérő volt rossz.

- Minden oké velem, Zayn – nézett rám komolyan.

- Ennek ellenére mégis éppen az ölemben ülsz – mutattam rá a nyilvánvaló tényre, mire elhúzva a száját megkísérelt leszállni rólam.

- Azt nem mondtam, hogy nem örülök neki! – kaptam gyorsan észbe, s kezemmel visszahúztam a csípőjénél fogva, s átöleltem a derekát. Halkan felkuncogott, s mintha eldöntött volna valamit, lassan közelebb hajolt, de én voltam az, aki türelmetlenül, ám lágyan megcsókoltam őt. Oh, hogy mennyire felemelő érzés volt! Örökké tudtam volna csinálni. Szerencsére volt lehetőségem onnantól kezdve.