1. rész ~ MYOB

Hello :)
Itt vagyok a Mind your own business 1. részével, remélem elnyeri a tetszéseteket, hisz láttam, a Prológus sok ember érdeklődését felkeltette. A részek nagy valószínűséggel keddenként fognak érkezni, még nem tudom, ha nem jön ez így be, majd változtatok rajta.
Ugyan most nyaralok, van wifi, így tudok lenni, így tudom hozni Nektek. Jó olvasást kívánok, írjátok meg, hogy mit gondoltok. Ez jóval kidolgozottabb és összetettebb lesz, mint az előző futó történetem :)

xoxo Lora  

Niall:

Minden, amit akartam, az Liam, mellettem, mint a legjobb barátom. Hihetetlen, hogy ez történik. Ő sosem volt ilyen, fontosak voltunk mindig is egymásnak. Hát akkor mi ez? Mi folyik az életében, amiből minket teljesen kizár? Talán nekem fájt ez a legjobban, legalábbis rajtam lehetett ezt észrevenni. A fiúk ott voltak mellettem, mikor látták, hogy mennyire rosszul vagyok, de tudtam, hogy nekik is fáj ez az egész. Nem tudtunk viszont mit csinálni. Zayn a munkába menekült: kipróbálta a dalírást, s azt csinálta szinte minden idejében, kivéve, mikor bevonulva a stúdióba csak énekelt és énekelt, nem törődve az égvilágon semmivel se. Louis a mozgásba ölte az energiáit. Focizott, reggel felkelve, mikor nem volt más dolga, csak futott, akár órákig is. Ő így próbálta elterelni az elkövetkezendő hetekről, hónapokról a figyelmét, ami a turné lesz. Harry pedig többnyire csak mellettem volt. Tudta, hogy nehéz ez nekem, így igyekezett mellettem lenni, még ha neki is rossz volt ez az egész. Eljött, mikor bevásároltam, elment velem bárhova, akár csak sétálni is. Márpedig esténkét, mikor már a levegő is lehűlt valamennyire, de a nap még kitartóan sütött, sokszor mentem el a közelben lévő erdő mellé, hogy a mentén végigsétálva felmenjek egy földgátra. Csak a friss levegő volt, én pedig zsebre dugott kézzel sokszor csak a gondolataim társaságát élvezve sétálgattam. De Harry mögöttem volt, akár egy gondoskodó testvér, mintha a lépteimet vigyázta volna. Engem nem zavart, hogy ott volt, olyan volt, mintha osztoztunk volna ezen az egészen, ami könnyebbé tette ezt mind. Egy idő után elkezdett zavarni, hogy néma csönd van köztünk, ő mögöttem lépked lehajtott fejjel, s nem szólunk egymáshoz. Így egy nap, mikor már a gáton sétáltunk, megálltam, s megvártam, míg mellém ér. Értetlenül nézett fel, hogy a szemembe nézzen, de én csak egy egyszerű mozdulattal megfogtam a karját, s magamhoz húztam egy ölelésre. Egyből körém fonta a a karjait, s szorosan tartott. Ez volt, ami hiányzott nekem ehhez. Valaki, aki segít, aki mellettem van. Harry pedig pontosan ezt tette.

- Köszönöm, hogy itt vagy mellettem – suttogtam, a fejem a vállán volt. Karjai megszorultak körülöttem, de nem mondott semmit. Nem is vártam el tőle, megértettem.

Ilyen közel nagyon régen nem éreztem Harryt magamhoz, most mégis ott volt, ölelt, erőt adott, amiért hálás voltam. Lassan elhúzódott, s egy apró puszit hintett el a homlokomra.

- Menjünk – javasolta csendesen, én pedig bólintottam.

***

Már mind készülődünk a turnéra, hisz az holnap kezdődik. Louis-val, Zaynnel és Harryvel is videochat-eltem, hogy ha valakinek valami baja van, az mondja, meg úgy általában, hogy beszélgessünk. Az utóbbi időben közelebb kerültünk mi így négyen, megbeszéltük, hogy Liam miatt nem szakadhatunk szét teljesen, mert attól sokkal rosszabb lenne. Így egyre többet voltunk együtt, nem temetkezett már mindenki a saját dolgába, hanem programokat csináltunk, és megpróbáltunk szórakozni.

- Emberek, én kész vagyok – hallottam meg Louis hangját.

- Én is – raktam be az utolsó szükséges dolgokat a táskámba.

- Mázlisták, én alig jutottam valamire. Hogy csináljátok? – kérdezte Harry csalódottan, mire felnevettem.

- Akarod, hogy átmenjek segíteni? – kérdeztem vigyorogva.

- Jepp – bólintott.

- Louis, megengedem, hogy te meg hozzám gyere, mert esküszöm, nem viszek semmit, mert nem tudok bepakolni. – Meghallottam Louis nevetését, én pedig szintén nevetni kezdtem.

- Fiúk, fél óra múlva találkozunk nálam, kicsit szórakozunk, rendben? – kérdezte Harry, mire mind helyeselve leraktuk a hívást. A telefonom a zsebembe csúsztattam, mellé pedig a pénztárcámat, s a hűtőből kivéve egy pizzaszeletet elindultam Hazza-hoz. Az utcákon nem sokan voltak a nagy melegek köszönhetően, inkább élvezték az otthon hűsét. Így viszont könnyebben jutottam el a célomhoz, s elővéve a kulcsom bementem a házba. Mindenkinek volt mindenkihez kulcsa, szóval bármikor mehettünk bárkihez. Miután Liam elköltözött a közös házból, mi sem maradtunk ott többé.

- Hazza, itt vagyok! – kiáltottam el magam, s bekaptam az utolsó falatot a kajámból.

- Niall, jó hogy jössz! Azóta sikerült beraknom egy zoknit! – büszkélkedett, mire hitetlenül felnevettem. 

Mosolyogva nézett, én pedig tudtam, hogy csak azért mondta, hogy nevetni lásson. A fejem csóválva léptem hozzá, s nyomtam az arcára egy puszit, s mentem a szobájába.

Ez a szokásunkká vált mostanában, de nem volt ebben semmi furcsa. Mármint olyan természetes volt.

- Lássunk neki! Meddig jutottál? – néztem rá kíváncsian, miközben ő kényelmesen lefeküdt az ágyára.

- Minden, amit itt látsz azt én csináltam – mutatott körbe a szobájában.

- Hazza, nem akarlak elkeseríteni, de ez nagyjából semmi – pislogtam rá hitetlenül.

- Éppen ezért vagy itt – vigyorgott rám szélesen, mire megforgattam a szemem.

- Emeld fel szépen a hátsódat és gyere ide segíteni – néztem szigorúan, de annyira nem mehetett jól, hisz hangosan nevetett, de szerencsére eleget tett a kérésemnek és felállt, hogy mellém üljön le a földre. A kikészített cuccokat beledobtam a bőröndjébe, és utasításokat adtam, hogy mit hozzon még ide. 10 perc alatt kész lettünk végül, ő pedig elégedetten huppant le a puha bőrkanapéjára.

- Hozok kaját, a fiúk úgy is nemsokára érkeznek. Jut eszembe, mit terveztél? – kérdeztem felvonva az egyik szemöldököm.

- Gondoltam medencézünk egy kicsit, itt eszünk, majd este „tábortűz” mellett beszélgetünk – vont vállat könnyedén, én pedig bólintva elhagytam a szobát, hogy a konyhába menjek. Elővettem a kellékeket és nekiálltam kicsi szendvicseket gyártani. Természetesen néha- néha belekóstoltam az alapanyagokba, csupán, hogy megnézzem, megéri- e belerakni a szendvicsbe.

- Hogy haladsz? – jött be Harry kíváncsian.

- Jól, köszönöm – pillantottam rá, majd folytattam a munkát.

- Segíthetek? – kérdezte.

- Naná, hogy segíthetsz! – mosolyogtam rá. – Mondjuk te megcsinálhatod az összes többit, én meg elmegyek és TV-t nézek – vigyorogtam, s választ se várva kioldalaztam a konyhából. Hallottam, hogy Harry valami bosszúról motyog valamit, de nem foglalkoztam vele. Amint lehuppantam viszont hallottam, hogy érkezik valaki, így az ajtóhoz menve hamarabb kinyitottam, s láttam Louis-t és Zayn-t.

- Harry! Zayn és Louis megjöttek – ordítottam a göndörkének.

- Hali Nialler – kacsintott Louis, s megölelgetett, Zayn pedig csak lepacsizott velem.

-  Sziasztok, skacok! – jött Harry is, aki megölelte mindkettejüket, majd bementünk a nappaliba, én pedig hoztam az elkészített szendvicseket, ahonnan egyből elcsórtam egyet.

- Végeztetek a pakolással? – néztem a két srácra.

- Egy fenét. Én végeztem a pakolással – mutatott magára Louis. – Zayn az ég világon semmit se csinált – csóválta a fejét rosszallóan, de mi, a többiek csak felnevettünk.

- Mi lesz a program? – nézett Harryre Zayn kíváncsian.

- Itt leszünk, kajolunk, játszunk, este pedig kimegyünk a kertbe. Akár itt is aludhatnátok – vont vállat. – Reggel meg elszaladunk a cuccaitokért – javasolta, én pedig bólintottam, ahogy a másik két srác is. – Egyedül 6-kor kell mennünk a stúdióba egy utolsó eligazításra, de az csak egy óra, tehát jövünk vissza – ismertette velünk a tényeket.

- Jól hangzik. Esetleg kimehetnénk, mert kezdek csendesen meghalni idebent – közölte Louis, mire Harry felállt nevetve, s hozott a szobájából pár fürdőnadrágot.

- Ezeket már nem kérem vissza – vigyorgott, s egyet-egyet odadobott nekünk. Mind elmentünk átöltözni, s odakint találkoztunk. Louis semmivel sem törődve ugrott bele a medencébe, Zayn pedig követte a példáját.

- Kikkel vagyok körülvéve? – kérdeztem magamtól a szememet forgatva, s inkább a lépcső felé vettem az irányt. Én legalább megpróbáltam. Azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy Harry milyen erőben van, így teljesen felkészületlenül ért, mikor Hazza volt oly’ kedves és felkapva beledobott a medencébe. Vagy én vagyok túl vékony vagy ő túl erős. Az utóbbi valószínűbb.

- Megőrültél, te eszement? – kiáltottam rá mérgesen, mikor feljöttem a víz felszínére. Köhögve próbáltam a vízet kiszenvedni a tüdőmből, de nehezen ment. – Idióta!

- Jól van már, bocsánat – emelte fel a kezét védekezőleg.

Dühösen másztam ki a medencéből, s fogtam egy törülközőt, amivel megtöröltem az arcom.

- Jól vagy, Ni? – kérdezte Louis óvatosan mögém állva. Nyugtatva simogatta a hátam, megvárta míg teljesen oké leszek.

- Igen, köszönöm – mosolyogtam rá megnyugodva, s inkább leültem egy nyugágyra, s felvéve a kedvenc napszemüvegem nekiálltam napozni. Hallgattam a fiúk bohóckodását, engem pedig egyre inkább magával ragadott az álmok világa. A hangok elmosódtak, a nevetés megszűnt, előttem pedig minden elsötétült, s egy másik világba kerültem. Ahol csak én vagyok, mellettem pedig Liam. Akire igazán szükségem volt.