I have to lie

Hey! :)
A fene se tudja, miért vagyok még itt háromnegyed kettőkor hajnalban :D Talán mert este sokáig volt mozi, és annyira felpörgetett a film, hogy képtelen vagyok alvásra? Valószínű. És itt vagyok, történettel, ami teljes mértékben Niallről szól, a kedvenc párosommal megfűszerezve. Terveim szerint - amennyiben az időm és a fantáziám engedi, - a többi fiúról is érkezik ilyen, mindig mással megfűszerezve. Remélem, tetszeni fog!

xoxo Lora  

Kezdett elegem lenni. Még szép, hisz az ilyen eleve nem mindennapi, és nem is vagyok ehhez hozzászokva. Bármennyire is jól estek Harry szavai, hülyülései a koncerteken, interjúkon és otthon, nem bírtam tovább. Nem, ha a másik oldalról fenyegettek. Igen, a menedzsment elég világosan kijelentette, hogy ha nem állok ellent, ha boldogan belevetem magam kapcsolatba Harryvel, ahogy azt Ő szeretné, akkor ugrok a bandából. Mind tudtuk, hogy én vagyok az, akit a rajongók annyira nem akarnak, akinek szinte felesleges benne lenni. Igen, fájt, de elfogadtam, hisz mást nem tehettem. A menedzsment engem pedig mindig is leszart, nekik csak a többiek a fontosak, mert állításuk szerint ők tudnak is valamit, ellentétben velem. Kezdetben nem hittem nekik, én nem így gondoltam, de tudjátok, hogy van ez: Ha valamit sokat hall az ember, számára is igazzá válik. Ám nem tudtam ezzel mit kezdeni. Egy ideig Hazza-val hülyültem, de kezdett elfajulni a dolog. A srácok ebből semmit nem tudtak, a menedzsment engem támadott, és ellenem fogott mindent. A szabály: nem szabad Harry közelében lennem. De a fenébe is! A turnékon össze vagyunk zárva, a koncertek, interjúkon hiába nem vagyunk egymás mellett, Harry kétértelmű megjegyzéseket tesz.

Most is így volt: A turné egyik koncertjén, Milánóban, mikor a rajongók kérdéseire válaszolgattunk, megkérdezték, hogy mit tenne, ha 24 órára lány bőrbe bújhatna, erre rávágta, hogy lefeküdne velem. Lefagytam, miközben ő vigyorogva várta a reakcióm. Normál esetben felnevettem volna, és elvicceltem volna a dolgot, de a fülemben megszólalt az egyik menedzser hangja.

- Jól gondold meg a reakciód, Niall. Talán ez az utolsó koncerted. – Hangja fagyos volt, én pedig megigazítottam a fülesem, hogy semmit se mulasszak el, de ennyi volt. Így inkább nem reagáltam semmit, de Liam szerencsére megmentett. Többet nem is pillantottam Harryre, kerültem a vele való szemkontaktust. Bármennyire is jól esett és viccesnek találtam, amit mondott, nem voltam olyan helyzetben, hogy ezt úgy kezeljem, ahogy szeretném. Zavart, mikor a fülembe mondott valamit, mikor olyan közel állt hozzám.

Hát nem veszed észre, hogy engem teszel ezzel tönkre, Styles?

Hamarosan egy menedzsment partyra voltunk hivatalosak. A gyomrom görcsöt, hányingerem volt, de nem volt apelláta, a megjelenés kötelező volt. Ez értünk volt. Vagyis a többiekért, mert mint említettem, én nem sok mindenkit érdekeltem, csupán a fiúkat. Pengeélen táncoltam, minden egy hajszálon fügött. Én nem gondoltam, hogy ez ilyenné torzul, mikor jelentkeztem az X-Faktorba. Csak énekelni akartam, semmi mást.

Végig Liam társaságában voltam, mert mellette mindig biztonságban éreztem magam, bármi volt. De a menedzserünk egy kicsit félrehívott, hogy beszéljen velem, mire a torkomban gombóc nőtt.

- Azt javaslom, Horan, hogy állítsd le Harryt, mert nem sokáig leszel már tag, remélem, ezzel tisztában vagy. Érd el, hogy leszálljon rólad, aztán hívj fel, ha ez megvan! – utasított, mire lehajtottam a fejem.

- Miért utál engem ennyire? – kérdeztem halkan, szinte suttogva, mire gonoszan felnevetett.

- Tehetségtelen vagy, így akadályozod a munkámat. Téged nem tudunk úgy eladni, mint a többieket. Nézz rájuk! – mutatott a fiúk felé, akik épp nagy emberekkel beszélgettek épp, kezükben egy pezsgős pohárral. – Természetesek, helyesek, remek személyiségek. Te pedig bármit csinálsz, nem lehetsz sose olyan, mint ők – mosolygott rám mindenféle öröm nélkül, üres volt a tekintete. Fogaimat összeszorítottam, és igen: hittem neki. Valóban sosem lehetek olyan, mint Ők. Eldöntöttem, hogy este, mikor hazaérünk, beszélek Harryvel, hátha akkor leszállnak végre rólam. Bár fájt Harryt bántani, szerettem volna a bandában maradni. Önzőnek éreztem magam, de most komolyan: Ti mit tettetek volna?

- Hé, Harry, beszélhetnénk? – kérdeztem, mikor hazaérkeztünk.

- Persze, gyere! – indult a szobájába, én pedig remegve követtem. Utáltam magam, amiért ilyet készülök tenni. Megálltunk, becsukta az ajtót, s kíváncsian várta, hogy mit szeretnék mondani. Sóhajtottam egy nagyot, s hevesen dobogó szívvel kezdtem neki:

- Szeretném, ha leállnál, de komolyan. A kétértelmű megjegyzéseiddel, az érintéseiddel, mindennel. Kényelmetlenül érzem így magam – hazudtam szemrebbenés nélkül, ez így volt helyes. Ő viszont csak mosolygott, nem vett komolyan.

- Ugyan, Niall, ne is mond ilyet! – kuncogott halkan, én pedig idegesen felmorrantam.

- Nem, Harry! Ha ismernél, tudnád, hogy nem vagyok meleg! Undorodom tőled, ezekért a dolgokért, érted? Ha esetleg szeretnélek is, akkor se akarnék veled kapcsolatot! – fintorogtam a hatás kedvéért, de tudtam, elvetettem a sulykot, túlságosan is. Láttam a szemében a fájdalmat, hogy nem akar hinni nekem. Egy ideig csak meredt rám, végül a benne lévő csata az elfogadással ért véget. Egy aprót bólintott, s összepréselt szájjal kihullott egy könnycsepp. Gyorsan sarkon fordultam, s átviharoztam a szobámba. Becsaptam az ajtót, s a mentén csúsztam le a hűvös parkettára.

Mit mondtam? Egy idióta hülye gyerek vagyok. Én nem ezt akartam!

Összeszedve magam tárcsáztam, s remegő hanggal szóltam bele a telefonba.

- Vége. Megmondtam neki, le fog állni – mondtam halkan, a menedzser pedig elégedetten szusszantott.

- Helyes. Örülök, hogy a bandában vagy, Niall. – Szinte láttam magam előtt az önelégült mosolyát, én pedig leraktam a telefont.

Egy ostoba barom vagy, Horan! – kiáltottam magamban, de nem vonhattam semmit se vissza. Mindent tönkretettem.

Harry tette, amit kértem. Békén hagyott, nem szólt hozzám, a köszönésen kívül semmi kapcsolat nem volt köztünk. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni, nem tudtam, hogy mit gondol. Gyűlöltem magam. A banda két részre szakadt: Liam mellettem, Louis Harry mellett volt, Zayn pedig a ragasztó volt. Próbált egyben tartani minket - sikertelenül.

A menedzsment elégedett volt, a bandában maradtam, de többé nem akartam ott lenni. Minek? A srácok is tudtak Harry érzéseiről, s tudták, hogy mit mondtam, de nem mondtak semmit erre. Én pedig fanyarú mosollyal jöttem rá, hogy ez volt a menedzsment célja: Ha belemegyek egy kapcsolatba Harryvel, repülök a bandából. Ha pedig nemet mondok, tudják, hogy piszkosul rosszul fogom érezni magam, így magam lépek ki. Igazuk volt. Így mikor a többiek a turnébuszban üldögéltek, eléjük léptem, s egy torokköszörüléssel felhívtam magamra a figyelmet. Mind meglepettem pillantottak rám, én pedig a hajamba túrva leültem az ágyamra.

- Srácok, fantasztikus volt ez a pár év, imádtam minden percét! – mondtam szomorú mosollyal, mire összevonták a szemöldöküket.

- Miről beszélsz, Niall? – kérdezte Louis értetlenül.

- Számomra a One Diretion véget ért, solo-ban próbálkozok tovább – vontam vállat, mire eldobták a telefonjaikat, hogy minden figyelmüket nekem szentelhessék.

- Te megőrültél, Niall? – kérdezte döbbenten Liam, nem hitt a fülének, ahogy egyikük sem. – Ez még viccnek is borzasztóan pocsék!

- Nem, Liam, így döntöttem – néztem határozottan a szemükbe, de csak a fejüket csóválták.

- Miért, te idióta? Szétesik miattad a banda! – kapta fel a vizet Zayn – teljesen jogosan.

- Nem, ti folytatjátok tovább. Csupán nélkülem. A menedzsment már csinálja az előkészületeket – ráztam a fejem, már biztos volt minden.

- Ők tudnak róla? – kérdezte halkan Harry, mire bólintottam, s keserűen felnevettem.

- Miattuk lépek le. Ők akarták, hogy kilépjek. Már a TMH turné előtt megvoltak ehhez az alapok, de csak most döntöttem el, hogy eleget tegyek a kérésüknek, és menjek, ahogy ők azt mindig is akarták – vontam vállát, ők pedig totálisan elképedtek.

- Ez mind a mi hátunk mögött folyt? – döbbent le Liam, én pedig bólintottam. Úgy döntöttem, hogy ideje elmondani mindent. Hisz már úgyis mindegy.

- De miért? – suttogta maga elé a kérdést Louis, de mindannyiukat ez foglalkoztatta. 

- Mert tudják, hogy a rajongóknak nem én, hanem Ti kelletek. Felesleges vagyok. A tehetségtelenségem miatt engem nem lehet úgy eladni, mint titeket, hátráltatom őket és titeket. Míg nektek jó a hangotok és helyesek vagytok, ez bennem nincs meg. Igazuk van. Én viszont szerettem volna itt maradni veletek, de mindig mást kértek. Hisz tudjátok: a közös daloknál csak gitározok, nem vokálozhatok, egyedül csak a solo-kat énekelhetem – vontam vállat. – Ha ezt bevállalom, maradhatok, ezért vagyok itt. Ostoba dolgokat kellett tennem, amiket nem akartam, de muszáj volt, mivel maradni akartam. De legutóbb elfajult ez a dolog – ráztam a fejem, s elhúztam a számat. – Tisztában vannak mindennel, ami itt folyik, így Harryről is tudnak. Muszáj volt nemet mondanom, mert ha belemegyek, azzal hátráltatom a karrierét, és akkor számomra pápá One Direction. Megtettem, mert maradni akartam, bár még most is utálom magam miatta. A menedzsment pedig pontosan tudta, hogy nem fogom ezt bírni, így magamtól lépek ki. És igen, most ezt fogom tenni – hajtottam le a fejem, s egy nagyot sóhajtottam.

- Sajnálom, fiúk. Nekik csak Ti számítotok, én pedig bár elfogadtam mindent, rosszul érzem így magam – mondtam végül, s összeszedve a bátorságom felnéztem. Liam szeme könnyes volt, ahogy a többiek is borzalmasan szomorúak voltak.

- Azt mondták, hogy tehetségtelen és csúnya vagy? – kockáztatta meg a kérdést Zayn, hátha rosszul hallotta, én mégis bólintottam.

- Évek óta ki akarnak tenni téged? – kérdezte Louis, én pedig újabb bólintással feleltem.

- Tehát te is többet érzel, mint barátság? – tette fel a kérdését Harry.

- Igen. – És ismét egy bólintás. Liam a tenyerébe temette az arcát és hitetlenül felkiáltott.

- Harry, Zayn, Louis, mi idióta balfaszok vagyunk! – tört ki belőle, a srácok pedig helyeselni kezdtek. – Képtelenek voltunk figyelni egy testvérünkre, pedig mellettünk volt. Gyűlölöm magam és a menedzsmentet – mondta idegesen.

- Hagyd, Liam, semmi baj. Ha tudtok erről, csak rosszabb lett volna. De mindegy, tényleg. Nagyon örülök, hogy veletek énekelhettem, felejthetetlen élmények kötnek össze veletek, mindannyiótokat nagyon imádlak – mondtam őszintén, ahogy lefékezett a busz. Igen, a menedzsmenttel meg lett beszélve. Engem kiraknak, összepakolok és megyek vissza Írországba, a papírokat pedig pár nap múlva rendezzük. – Na, itt az én leszállóm. Hajrá holnap a koncerten, tuti tarolni fogtok! – mosolyogtam, s mindegyikőjüket megöleltem, s míg ők sokkosan meredtek rám, én leugrottam a buszból. Hallottam, hogy utánam kiáltanak, de az ajtó becsukódott, a busz pedig megindult. Biztos voltam benne, hogy ez így a legjobb. Bementem a közös házba, s a bőröndömbe kezdtem elpakolni minden fontosat. Külön azt, amit feladok postára, és küön, amit majd kézben viszek holnap. Az éjszakát még itt töltöm.

A telefonom megcsörrent, a hívó Liam volt. Sóhajtva vettem fel, s tudtam, ki van hangosítva.

- Niall, ezt nem teheted! Nélküled nincs meg a hangzás, mi lesz a soloiddal? – kérdezte tehetetlenül.

- Azokat Louis kapja meg. Ez így lett megbeszélve.

- Én? – kérdezte döbbenten az említett, mire elmosolyodtam.

- Naná, hogy te! Senki másnak nem adnám – vigyorogtam. – Bár Zaynnek akarták adni, megmondtam, hogy csak a Tiéd lehet. Figyeljetek, minden oké. Szuperek vagytok, oké? – nyugtattam őket.

- De csak veled! Mi öten vagyunk egészek! – szólt közbe Zayn idegesen.

- Már mindegy, nem igaz? – mosolyogtam fanyarul. – A szerződés pár nap múlva alá lesz írva, és a One Direction plakátokról lekerül a képem. De nem gáz – ráztam a fejem, habár tudtam, hogy nem látják.

- Niall, maradj velünk! – mondta halkan  Harry, én mégis tökéletesen értettem minden szavát.

- Képtelen vagyok rá – mondtam szintén halkan, s letettem a telefont. Ha azt mondom, hogy nem volt jó éjszakám, akkor nem adom át a valóságot igazán. Pocsék volt. Minden a múltra emlékeztetett a házban, s reggel, kialvatlanul még egyszer, szomorún végigjártam a házat azon gondolkozva, mennyit baromkodtunk mi itt együtt.

A kocsi dudált, ami jelezte, hogy indulhatunk. Az utolsó fuvarom One Direction tagként. A táskámat és a gitáromat a vállamra vettem, s bepakoltam a kocsiba. A sofőr szomorúan köszönt, jóban voltunk. Azért Paul is hiányozni fog. Mintha az apánk lett volna, fiaként kezelt minket. Szerencsére a többieket még fogja. Egy kicsit voltam csupán csalódott. Csalódást okoztam mindenkinek a környezetemben, ami meglehetősen szar érzés volt, már ha lehet ilyet mondanom. Elgondolkozva néztem az elsuhanó tájat, tudtam, hogy hamarosan a reptéren leszek. De úgy tűnt, a sofőr más utat választott, hisz nem a megszokott irányba vitt. Nem, nem is akart a reptérre vinni, az X-Faktor helyszínén állt meg. Értetlenül néztem rá, de az arcáról nem tudtam semmit se leolvasni.

- Gyerünk, Niall, idő van! – jelent meg Paul, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- Nekem indul a gépem... – tiltakoztam, de nem törődve ezzel kihúzott a kocsiból, s befelé kezdett vezetni. Mikor a színpadhoz értünk, döbbenten láttam meg a fényeket. Az ajtó a színpad közepén kinyílt, s mikor felcsendült a jól ismert dallam, a szám elé kaptam a kezem. Mi a fene? Ők komolyan a Viva La Vida-t éneklik!?

-„I used to rule the world...” – kezdte Liam, előrelépve, ahogy az X-Faktorban voltunk. Ugyanazok a ruhák, ugyanaz a beállás. Már csak én hiányoztam oldalt Louis mellől. Ahogy énekelt, szinte ugyanazok voltak a gesztusok, mint akkor, pár éve az élő showban. Liam befejezte az éneklést, ők pedig az akkori koreográfia szerint helyet cseréltek, de nekem fent hagyták a helyet. Zayn belekezdett az ő részébe, Liam és Harry pedig szélen a szokásos vállrántásos mozdulatukat csinálták. Mellettem Paul a kezembe nyomott egy mikrofont, s mikor Zayn is végzett, gondolkodás nélkül kezdtem az én részem.

- „One minute I held the key, next the walls were closed on me, and I discovered that my castles stand,  upon pillars of salt and pillars of sand” – énekeltem el, s ahogy felszaladtam a színpadra, beálltam a helyemre. Liam, Louis és Harry énekeltek, Liam és én pedig a háttérben „á”-ztunk a zene alá. Jött a helycserés rész, én pedig Harry mellé kerültem, s ahogy a srácokra néztem, láttam azokat a mozdulatokat, amiket akkor.  Mintha újraélhettem volna a múltat. Zayn, Liam és én „ú”-ztunk egy sort, s míg Liam és én alattuk énekeltünk, ők nyomták a fő részt. Liam elénekelte az utolsó sort is, a zene pedig lassan elhalt. 

Szuszogva engedtem le a mikrofonom magam mellé, nem néztem a srácokra. Képtelen voltam elhinni, hogy képesek voltak ezt csinálni, értem. Hisz tudták, hogy imádtam a Viva La Vida-t énekelni, erre tessék: újra megtehettem, akárcsak akkor. Hitetlenül ráztam a fejem. ez hihetetlen volt.

- Őrültek vagytok – csóváltam meg a fejem egy apró mosollyal, de még mindig képtelen voltam felnézni.

- Őrültek, akik totálisan tönkretették a volt menedzsmentjüket, ugyanis az egy paraszt állat volt – egészített ki Liam, mire hitetlenül felkaptam a fejem.

- Ezt nem mondhatjátok komolyan – ráztam a fejem döbbenten.

- De, ez nagyon is komoly – mosolygott rám Louis, úgy ahogy szokott, én pedig semmivel se törődve a nyakába ugrottam, s szorosan megöleltem. Utána pedig a többieket is, és nem bírtam ki, hogy néhány könnycseppet ne ejtsek. Sose féltem kimutatni, hogy mit érzek, ők pedig a a barátaim, a testvéreim voltak.

- Hihetetlenül szeretlek titeket – suttogtam, mikor már Harryt öleltem szorosan, nagyon szorosan magamhoz. A fejem a nyakába temettem, ő pedig szorosan ölelt a derekamnál fogva.

- Mi is szeretünk Téged. És nélküled mi se csináljuk – rázta a fejét Harry, hangja határozott volt, én pedig mikor felnéztem, csodálatos íriszeivel találtam szemben magam. Talán meggondolatlan voltam, de boldog biztos, mikor az ajkaimat az övéire helyeztem. Ő volt az, aki elmélyítette köztünk a csókot, én pedig a hajába túrtam, érezve annak a puhaságát, miközben az édes csók úgy tűnt, sose fog kettőnk közt megszakadni. Akkor szabadnak éreztem magam, a fiúk szavai után, tudtam, nincs mitől tartanom többé. A banda tagja vagyok, aki okkal van ott. Aki azért van túl megannyi turnén, koncerten, interjún és éven, mert oda való. Abba a körbe, abba a részbe az Élet hatalmas könyvében. Az az ő életének leírt kalandos története. Az ő fejezete.