3. rész ~ MYOB

Sziasztok! :)
Bocsánat, hogy egész héten nem jelentkeztem, ez is az időzítő miatt kerül fel, ugyanis táborban vagyok. Nyár van, ez természetes :) Itt van, ezúttal Zayn szemszögéből az események. Remélem tetszeni fog nektek! :)

xoxo Lora  

Zayn:

Bár mindannyiunkat megviselt ez a helyzet, Niallon látszott a legjobban. Tudtam, hogy milyen kapcsolatuk volt Liammel, és bevallom, féltékeny is voltam rájuk. De nem csak rájuk, hanem Louis-ra és Harryre is. Olyan közel álltak egymáshoz, mindent megosztottak egymással, én pedig egy ideig úgy éreztem, nem kellek én oda közéjük. Persze utólag rájöttem, hogy hülyeség volt ezt gondolni, hogy nem volt ilyen köztünk. Mindenki mindenkinek a legjobb barátja, és nincs olyan, amit ne osztanánk meg egymással...vagyis eddig így volt. Liam elzárkózott tőlünk teljesen, pedig épp, hogy hozzá álltam talán a legközelebb. Ez borzasztó volt, de szerencsére eltereltük egymás gondolatait a többiekkel. Jól esett a kötetlen hülyülés,- még ha nem is volt teljesen boldog- jó volt egymás mellett lenni, amikor szükségünk volt egymásra. Ez még jobban összehozott minket, ám egyre jobban taszította el Liamet tőlünk. A turné kezdete kicsit döcögős volt. Rengeteg testőr kísért minket, kamerák, de a repülőn se volt alkalmunk beszélgetni. Tudtuk, hogy majd a hotelben ejthetünk meg legfeljebb egy komolyabb beszélgetést. Liam egész úton nem szólt hozzánk. Louis Harryvel, én pedig Niallal ültem, míg Liam egyedül, amíg le nem ült mellé az egyik testőr. Nem fogadta jól, de csak mérgesen irkált valakinek a telefonján, és kizárt minket. Láttam rajta, hogy nem örül, amiért velünk kell töltenie az elkövetkezendő hónapokat. Bár fájt, nem mutattam. Niallal hülyültünk, selfiek-et készítettünk, vagy Hazza-val beszélgettünk, mikor Louis bealudt. Odaérve volt egy óra pihenésre szánt időnk, aztán mehettünk a helyszínre főpróbára, és bemérni, hogy mi minden lesz itt este. Nem változtunk olyan mértékben, hogy ne hülyüljünk teljesen. Ám mégse volt kedvünk bohóckodni, engedelmesen hagytuk, hogy a koreográfus mondja, hogy mit tegyünk, és eközben különféle nagy emberek mondják, hogy mit mi után tegyünk. Nem volt kedvünk annyira ellenkezni. Liam nélkül nem az igazi.

- Hé, Hazza, dobj már vizet, kérlek – böktem a fejemmel a mögötte lévő üvegre, mire lehajolva felvette, s odadobta nekem. Vagyis csak próbálta, de átrepült fölöttem, ám mégsem hallottam meg a csattanást, ami jelezte volna, hogy az bizony közelről találkozott a földdel. Értetlenül fordultam hátra, s láttam meg Liamet, kezében az üveggel.

- Tessék – nyújtotta felém, s hosszú idő óta először ez volt az első dolog, amit mondott nekünk.

- Köszönöm – mondtam halkan, mire csak bólintott, szemében pedig láttam valami olyat felvillanni, amivel régen találkoztam nála: szeretet irántunk.

Láttam ám még fájdalmat is. Talán hiányzunk neki. De akkor miért csinálja ezt, miért zárkózik el? Gyorsan elfordultam, s ittam pár kortyot, de utána rögtön elindultam a mosdó felé. Rossz érzéseim voltak, le kellett hűtenem magam. Hideg vízzel megmostam az arcom, miközben hálát adtam, hogy a stylist-ok még nem foglalkoztak velünk.

Visszatérve itt volt az idő, hogy az öltözőben is felkészüljünk a koncertre. Már akkor éreztem, hogy nem igazán van kedvünk zenélni, de tudtam, hogy a rajongókat meglátva rögtön változni fog, és le se akarunk majd jönni a színpadról.

Ott összpontosul minden. A rajongók szeretete, ami mellbe vág, s csak nézel, hogy ez hogyan lehetséges. Ott boldog vagy. Énekelsz, olyan dalokat, amiket mindenki ismer, amik mögött megbújnak olyan pillanatok az életünkből, amik megihlették azt. Amik sokat jelentenek nekünk. A vidámabb, pörgősebb daloknál néha elfeledjük a koreográfiát, nem számít, és csak improvizálunk, de az csak izgalmasabbá teszi ezt az egészet.

És rájöttem, hogy miért szeretek igazán a színpadon lenni: Liam újra az, akit ismerünk. Bohóckodik velünk, mi pedig többnyire ilyenkor elrejtjük a döbbenetünk. Azon a koncerten, a turné első koncertjén ugyan ez volt. Liam párbeszédet kezdett Niallal, miközben a zenészek kifújták magukat, nevettek, Liam ugyanolyan volt, mint mindig. Koncerteken mindig ilyen. Talán csak azt akarja, hogy a rajongók ne lássanak be a dolgok mögé. Én sem akarnám. Louis és Harry – tekintve a menedzsment szigorú utasítását – nem hülyültek egymással, figyelték a jelenetet, de odamentem Louis-hoz, s a fülébe súgtam.

- Ez az a Liam, akit mi szeretünk – mosolyogtam rá, s közel álltam hozzá,  hogy hallja, hogy mit mondok.

- Hát igen. Bár többször lenne ilyen. Egyszerűen nem értem – rázta a fejét, de mosolygott, hogy a rajongók azt higgyék, hogy valami viccesről beszélünk. De mi tudtuk, hogy ennél komolyabb téma nem igen van.

Mikor úgy tűnt, hogy Niall nem bírja abbahagyni a röhögést, Harry és én odamentünk hozzá, hogy megnézzük, rendben van-e, Louis pedig Liammel beszélgetett a mikrofonba.

- Vissza akarom kapni Liamet – nézett fel elszántan, mikor a szöszi abbahagyta a nevetést. Még mindig vigyorgott, de csak a kamerák miatt. A színpadon valóban minden van. Ott oldódnak meg a problémák, vagy épp fordítva.

- Ahogy mi mind – nevettem fel, ám a többiek tudták, hogy nem azért, mert olyan nevetségesnek találom. Harry vigyorogva megölelgette a szöszit, – magam sem tudom miért, valószínűleg úgy esett jól – s mehetett is a koncert tovább, hisz a zenészek kifújták magukat. A rajongók tomboltak, csodálatosak voltak, amit nem győztünk elmondani nekik. Az első sorban valaki felnyújtotta a telefonját, amit Liam vigyorogva elvett, s mivel Louis volt a legközelebb odaintette magához, hogy álljanak össze egy selfie erejéig. Átölelte a derekát az egyik kezével, s míg Louis hülye fejet vágott, ő ellőtte a fotót. Visszaadta a rajongónak a telefonját, aki őrülten kezdett sikoltozni, s mikor észrevette, hogy nézem, a szája elé kapta a kezét, s nagy szemekkel meredt rám. Mosolyogva kacsintottam neki egyet, mire láttam, elsírja magát. Odatátogtam neki, hogy ne sírjon, hanem mosolyogjon, mire felnevetett, és mosolyogva bólogatni kezdett.

Mivel én jöttem, elfordultam, s énekeltem. Szerettem ezt.

Nem volt vészes, úgy mentünk le a színpadról, mint akik 80 liter energiaitalt ittak meg egyszerre, de ez ezzel járt: felpörgetett minket, mi pedig rendesen pörögtünk. A turnébuszban, ahogy szoktuk, kibeszéltük a koncertet, de ez bizony már nem volt ugyanaz. Liam lelépett, s rögtön a telefonjába mélyedt. Tartózkodóvá vált, ismét ellenséges lett. Míg Harry csekkolta a képeket, amik készültek, Louis az egyik kanapén próbált aludni, Niall pedig mellém telepedett le, s a vállamra dőlve próbált pihenni, de nem ment neki, mert Harry megtalálta a képeket, így azokat csekkoltuk le gyorsan. Voltak nagyon szuperek is, volt egy Niallról, ahol hatalmas beleéléssel énekelt, úgy, mint még soha.

- Halljátok, nekem ez lesz a hátterem. Hazza, küldd át! – utasítottam vigyorogva.

- Nem-nem, Niall az enyém. Vagy inkább Louis? – bizonytalanodott el, mikor meglátta a következő képet, amin Louis a jobb kezében mikrofont tart, másik kezét pedig a hasára helyezi, miközben lehunyt szemmel énekel.

- Hé, már ne is haragudjatok, de nem raktok ti senkit se ki sehová. Nem kell itt túlpörögni egy kép miatt, még csak nem is nézek ki jól rajta. Viszont Lou tényleg nagyon dögös – nevetett Niall, mire egyetértőn hümmögni kezdtem.

- Menj már, jól nézel ki, ne aggódj! – mosolygott Louis kedvesen, s megsimogatta az egyetlen szöszink fejét.

- Oké, eldöntve, Louis lesz a hátterem – húzogatta az ujját gyorsan Hazza a képernyőn, s valóban, ott virított Louis a telefonján. Csak a fejüket csóváltuk mosolyogva, s mind egyetértettünk abban, hogy jobb lesz, ha kicsit pihenünk, hisz hamarosan jöhet a következő koncertünk. De büszkén kijelenhettük, hogy az idei turnénk hivatalosan is kezdetét vette!