Stay strong!

Sziasztok!

Itt vagyok egy rövid történettel, ami hirtelen felindulásból született, de ezzel kiadtam magamból mindent, azt hiszem.

Valaki figyelmeztetett, hogy néha túl nyálasak a történeteim. Talán igaza van. Ennél nem kell félni ilyentől.

ANGST! Mindenki úgy olvassa.

xoxo Lora  

Sose fogom elfelejteni, amit akkor éreztem, mikor vele voltam. Az illatát, a szőke haját, a gyönyörű szemeit. A tudat, hogy soha többé nem ölelhetem át, hogy soha többé nem csókolhatom meg és mondhatom neki vágytól és szerelemtől fűtve, hogy „szeretlek” elborzaszt, és csupán sós cseppeket hagy maga után. Ő volt az életem, sose felejthetem el. A szívem az övével együtt szűnt meg dobogni, azzal, hogy Ő meghalt, vele haltam én is. El se akartam menni a temetésre, de muszáj volt megtennem Érte. Az emlékéért. Maura, Greg, és a már 7 éves Theo, Bobby, mindenki ott volt az első sorban. Mi maradtunk hátul egyedül, mi nem voltunk képesek előrébb menni, hogy végső búcsút tudjunk Tőle venni. Nem volt többé senki, aki a mosolyával, a nevetésével bearanyozza a mindennapjainkat, nem volt, kinek állandóan hallgathattuk a hasa korgását, aki kisfiús vonásaival annyiszor nézett ránk a lehető legédesebb tekintettel, mikor kaját akart. Ő volt a párom. 5 évig szerettük egymást töretlenül, ébredtünk egymás mellett minden reggel, egymás karjaiba, élvezve a biztonságot, s az érzést, hogy sose fog ez megváltozni. Miért, Niall? Miért kellett elmenned? Miért mindig a jók mennek el? Vagy én… Bár haltam volna meg én helyetted, léptél volna utánam tovább, és mikor egyszer idősként felkerülnél hozzám, ismét azok lennénk, akik voltunk. Egy csókkal üdvözölnélek, szerelmesen suttognám ajkaidra a neved, s mondanám ki, hogy annyi idő elteltével ugyanúgy szeretlek, sose lehetett volna mást szeretnem. És élnék örökké, talán szórakoztatnánk a halott társaságot egy kis zenével, mikor a többiek is megékeznek. Mondjuk egy kis Heaven One Direction. De ez annyira szürreális, nem vagyok képes tisztán gondolkozni. Niall, csak mondd, miért kellett így történnie? Itt hagytál, és már sose fogsz újra visszajönni hozzám.

Az fáj a legjobban, hogy nem tudtam Tőled elbúcsúzni. Pedig minden vágyam ez most, itt. Csókoltalak volna, és sose engedtelek volna el. Akkor tudjuk, hogy mennyit jelent nekünk valaki, mikor elveszítjük. Milyen igaz.

És hogy tovább tudok-e lépni? Nem, soha, ezt már tudom. Örökre itt maradsz a szívemben, túl ragaszkodóan tartalak ott, de nem számít. Kell, hogy belépve a közös szobánkba belenézzek a szekrényedbe megnézve a ruháidat, és eszembe jusson, hogy mi mikor volt rajtad. Mennyi ember szívét törte ez az egész össze!

Emberek milliói gyászolnak velünk, ki-ki a saját országában a szobájában ülve zokog, ki a twitteren írja nekünk, hogy velünk vannak, maradjunk erősek, ki pedig maga elé mered, s a zenéinket hallatva gondolkozik azon, hogy milyen múló az élet.

- Harry, menjünk haza – érintette meg Louis a karom lágyan, mire összerezzentem, s elrántottam a kezem. Nem akartam senkivel testi kontaktusba keveredni, nem voltam rá készen. Niallre volt szükségem, aki már nem tudott itt lenni, hogy átölelve a puszta jelenlétével támogasson csupán. Nem várva senkire se, hazamentem a közös lakásunkba, s céltudatosan az íróasztalához mentem. Egyszer azt mondta, hogy mikor nem tudom, mit hoz a jövő, nem vagyok biztos semmiben, nyissam ki a rejtett fiókját az asztalán. Megígértem neki, hogy így lesz, de nem tudtam, hogy mire gondolhat. A kulcs éles hanggal fordult a zárban, mire fájdalmasan összeszorítottam a szemem. Kinyitottam, s megnéztem mit is rejt. Egy boríték, semmi más. Lágyan húztam végig a kezem rajta, nem akartam kinyitni, hogy szembesüljek a gondolataival. Niall írt nekem még halála előtt. Éreztem, hogy valami apróbb tárgy nehezedik ott mélyen a borítékban. Belenyúltam, a szívem pedig kihagyott pár ütemet. Nem hittem magamnak.

Kedvesem!

Igen, jól látod. Meg szerettem volna kérni a kezed. Sajnálom, hogy erre nem volt elég bátorságom sose. Én… azt hiszem, ez így helyes. Így kell lennie. Ez amolyan búcsú Tőled. Most, hogy itt vagyok, nehéz bármit is írni, de megpróbálom.

Maradj erős! Támaszkodj Liamékre, szükséged van rájuk, tudom. Sose feledj el, ha kérhetek ilyet. Megannyi élmény, megannyi emlék… És most is ott vagyok. Ott vagyok melletted, mikor éppen a könnyeiddel küszködve olvasod ezeket a sorokat. Szoros ölelésbe vonlak. Aznap éjszaka is ott leszek melletted, míg alszol, vigyázom álmodat, rendben? Tudom, nyálasan hangzik, de remélem ebből tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem. Én igyekeztem, tényleg igyekeztem erős maradni Értünk, de nem ment. Ne haragudj.

És a legfontosabb: énekelj! Mutasd meg, hogy mire vagy képes, rendben? Meddig eljutottunk együtt… életem legcsodálatosabb éveimet veletek töltöttem.

Emlékezz a boldog pillanatokra, oké?

A zenében mindig tovább fogok élni. Mondjuk a She’s not afraid-ben, mikor olyan ízesen felnevetek... Mondd meg a többieknek, hogy csodás testvérek voltak, életem legjobb döntése volt az X-Faktor.

Szeretlek titeket! Ti vagytok a legjobbak!

xoxo Niall.

Miért írtad ezt le nekem, Ni? Miért? Ez nem lehet igaz, nem történhet meg ilyen!

Lehunytam a szemem, s reméltem, sose kelek fel többet.