10. rész

Na, emberek, ennyi volt, vége :) Furcsa, hogy nem kell már azon agyalnom, hogy mikor tudnám felrakni a következő részt, de majd lesz más. Imádtam ezt a történetet írni, ez volt az, amit teljesen végigvittem, és futó történet. Hú, nehéz ettől elbúcsúzni :)

Jó olvasást, és, ha lehet, írjátok meg, hogy mi tetszett, és mi nem tetszett ebben a történetben, hogy a következőnél jobban tudjak ezekre figyelni ;)

Jó szórakozást!

xoxo Lora  

Niall:

Nem aludtam túl jól, de segített Hazza közelsége. Mikor felkeltem, addigra már Perrie elment, és csak Harry, Liam és Zayn voltak ébren. Én is kiszenvedtem magam a sátorból, és természetesen majdnem elestem – hála az én fene nagy ír szerencsémnek. Szerencsémre Harry mög9öttem volt és elkapott, én pedig megnyugodva fúrtam a fejem a vállába. Kedvesen, lágy mozdulatokkal simogatta a hátam, a különösképp jól esett.

- Minden rendben? – kérdezte, mire csak bólogatni tudtam. Nem akartam tőle elszakadni. – Héé, mi az? – simogatta meg az arcom, ahogy eltolt magától.

- Semmi – hajtottam le a fejem. Ő csak még jobban megölelt, mintha nem akarna sohase elengedni. Éreztem, hogy vele is van valami, így elléptem tőle, s megnyugodva megfogtam a kezét. – Gyere, beszélgessünk – kezdtem el húzni a tó felé, s egy pillanatra még láttam Zayn kissé aggódó pillantását felénk. Nem törődtem vele, csak mentem és mentem. Ez a hely szinte már kezdett a törzshelyünkké válni. Mindig itt oldódtak meg a problémák, vagy esetleg itt született valami baj. De ilyen nem is igazán volt. Leültem egy fa tövébe, Harry pedig mellém telepedett le. Hosszan hallgattunk, a csend szinte fülsiketítő volt. Mindketten akartunk beszélni, még se tudtunk. Végül Ő törte meg a csendet:

- Nézd, Niall, legyen, ahogy akarod. Ne erőltessük – hajtotta le a fejét szomorúan, szigorúan csak a zöld fűre meredve. Várjunk csak… tessék!?

- Miről beszélsz? – néztem rá értetlenül, valahogy nem tudtam, hogy miről lehet szó.

- Lehet, hogy az elején még jó ötletnek tűnt, de látom, hogy ez így nem megy – csóválta a fejét, nem nézve fel. Csak nagyon ritkán lehetett ilyennek látni őt, de nagy dolognak kellett történnie, hogy ilyen legyen.

- Nem értelek – vallottam be megfogva a kezét, de ő egyből elhúzta azt, hogy ne is érjen hozzám. Meglepetten néztem rá, ő pedig szörnyen megtörtnek tűnt.

- Niall, ebbe bele se kellett volna kezdenünk – rázta meg a fejét, én pedig megrökönyödve hallgattam. – Látszik, hogy mi ketten teljesen máshogy érzünk egymás iránt – nézett végül fel rám, nekem pedig elszorult a szívem. Ezek szerint itt csak én vagyok a szerelmes? De hát azt mondta, hogy szeret! Azok a csókok, azok az érintések… mind olyan valóságos volt. Meg hát már a legelején is… Áh, nem kéne ezzel is fájdítanom a szívem. Én voltam a hülye, hogy a szívemet teljesen neki adtam. Csak szomorúan bólintottam, megértettem, hogy nem akar tőlem semmit. Ő szépen elsétált a tótól, pont úgy, akárcsak az életemből. Én pedig hagytam. Mit tehettem volna? Nem szeretett viszont. És csodálkoztam? Hisz nem vagyok jobb senkinél, semmi különleges nincs bennem, bárki bármit mond. Hülye voltam, egy hatalmas idióta. Ez az egész nem fért össze a fejemben. Minden ellentmondott mindennek, nem értettem semmit. Sokáig maradtam ott, a Nap melege égette a bőröm, majd a helyét árnyék vette át, hűs, kellemes szellő cirógatta az arcom, az egész világ úgy tűnt, engem gúnyol.

Azt se tudtam, hogy mi lesz így a bandával. Nagyon furcsa lenne, ha minden nap egymás szemeibe kellene nézniük a tudattal, hogy mi lett majdnem. Bár, Harrynek nagy valószínűséggel könnyebb lesz, hisz mindenki őt akarja. Hamarosan találni fog magának egy barátnőt, és el lesz ez az egész felejtve – neki biztosan. De mi van velem? Nem menne. Túl sokat jelent nekem ahhoz. Oh, a fenébe!

Lassan álltam fel, tudtam, hogy vagy négy óra már eltelt. Délután kettő körül járhatott az idő, a Nap már túl volt a delelőjén. Komótosan kezdtem sétálni visszafelé, és elidőztem az erdő sűrűjében, hallgattam a madarak dallamos csicsergését, örültem most a magánynak. Gondolom a srácok is tudták, hogy kell egy kis egyedüllét, így nem jöttek, hogy megnézzék, mi van velem. Tudtam, hogy erősnek kell látszanom, annak kell lennem, mert ez az egyetlen jó megoldás. Büszkén, egyenes háttal kell tűrni, amit rád mér az élet, én pedig igyekeztem eleget tenni ennek. Nyoma sem volt rajtam letörtségnek, ahogy kiléptem az erdőből, de… valami olyan történt, amire nem számítottam.

- Mégis, hogy tehetted? – erős kezek, majd a hátam csapódása egy kemény fa törzsének. A hátam megroppant, én pedig összerogytam a fájdalom miatt. Mi a fene!?

- Jesszusom, ne haragudj! – Áh, Louis. Én is szeretlek, tényleg. Főleg, mikor eltöröd az ember gerincét.

- Picsába, Louis… - nyögtem fájdalmasan. – Ez most nem esett jól – próbáltam meg felállni, ami sikerült, tehát nem volt nagyon komoly a baj. – Fenébe… - szorítottam össze a szemem, de az erőm ismét elhagyott, így ismét elestem. Liam szalad hozzám, hogy megnézze mi van velem.

- Basszus, Niall, mi történt? – kérdezte, de csak ráztam a fejem, egy könnycsepp kicsordult. Azok bántanak ma, akikről sose gondoltam volna. Ennél csodásabb napom nem is lehetne.

- Niall! – érkezett oda Zayn és Harry is, akik amúgy láthatták az egész jelenetet.

- Mégis mi a francot műveltél, te ökör!? – kiabált Zayn Louisra, mire felemeltem a fejem én is.

- Én nem akartam – rázta a fejét sokkosan, teljesen összehúzva magát. Nyögve álltam fel, mire mindenki rám kapta a tekintetét. Odasétálva Louishoz megöleltem, és egészen biztos voltam benne, hogy most mindenki hülyének néz.

- Én is szeretlek, tényleg – húztam fájdalmas mosolyra a számat. – De legközelebb szólj, ha el akarod törni valamimet, hogy felkészüljek – fújtam ki a levegőt nehezen, mire lehajtotta a fejét.

- Mégis miért tetted? – kérdezte Liam haragosan meredve Louisra.

- Igazságtalannak éreztem, amit tett – vont vállat kissé félve. Tudta, hogy ezt nem kellett volna.

- Miért, mit is tettem? – kérdeztem összezavarodva, fogalmam se volt, hogy vajon miről beszél.

- Játszottál Harryvel – mondta egyszerűen, mire Liam meglepődve nézett rám. Zayn viszont csak megcsóválta a fejét egy sóhaj kíséretében, úgy tűnt, hogy ő ért már mindent. Jó neki.

- Louis… - kezdte felháborodva a göndör fürtös, mire a fának dőltem.

- Valamit nagyon benéztél, Lou – csóváltam meg a fejem, mire most már Zaynen kívül mindenki értetlenül nézett rám. Ő csak mosolyogva lehajtotta a fejét. – Egyébként, ezt lehetett volna sérülés nélkül is megbeszélni – mondtam.

- Niall, mégis miről beszélsz? – kérdezte zavartan Harry. De miért zavart egyáltalán? Várjunk csak…

Hangosan nevettem, mikor rájöttem, hogy mi is folyik körülöttem, Zayn pedig elvigyorodott, mikor látta, hogy leesett nekem is.

- Mi olyan vicces? – nézett zavartan Liam.

- Gyertek, srácok. Hagyjuk Harryt és Niallt egyedül – szólalt meg Zayn, és bár ez a többieknek nem tetszett, követték. Majd Harryre néztem.

- Úgy tűnik, félreértettük egymást – néztem rá bujkáló mosollyal.

- Szerintem nem – mondta komolyan. Óvatosan közelebb léptem hozzá, de a fájdalom már kezdett enyhülni.

- Harry, te azt gondolod, hogy nem érzünk ugyanúgy egymás iránt, igaz? – kérdeztem, ő pedig bólintott. – Mikor ezt mondtad, mi ketten nem ugyanarra gondoltunk – ráztam a fejem. Még közelebb léptem hozzá, és a füléhez hajoltam. – Harry, szeretlek téged, rendben? Sajnálom, hogy eddig nem mondtam, tényleg, csak minden zavaros volt. Hihetetlenül boldog voltam, hogy együtt voltunk, még ha csak pár napig is, de azt is megérteném, ha én mondanám ezt rosszul, és te nem érzel úgy, mint én. Nem csodálnám – ráztam meg a fejem, s elléptem tőle. Ő viszont nem engedte, hogy teljesen eltávolodjak, hisz megfogta a derekam, s szorosan magához ölelt.

- Sajnálom, Niall, hülye voltam – suttogta, nem is akart engem elengedni. Persze ezzel nekem nem volt semmi bajom.

- Semmi baj – mosolyodtam el, s tökéletesítettem az ölelést. Sokáig álltunk úgy, majd lassan eltolt magától, hogy hosszan, édesen megcsókoljon. Nyelve utat tört a számba, kellemes táncot járva az enyémmel. Csodálatos érzés Harryvel csókolózni, biztonságot ad.

- Menjünk a többiekhez – mondta megfogva a kezem, s mosolyogva indult el. Én is örültem, hogy minden rendben.

- Na, végre! – állt fel Liam zavartan, majd megölelt. Láttam rajta, hogy nagyon aggódott értem. – Zayn elmesélte, hogy mi történt, Niall, minden oké veled? – ölelt meg, mire elnevettem magam.

- Igen, minden újra rendben van – bólintottam. Ő csak megkönnyebbülve bólintott, s ellépett tőlem.

- Niall… ne haragudj, kérlek – hallottam meg egy tétova hangot, bátortalan volt, gyenge. Ez… olyan szokatlan volt a mindig nevető és mosolygó Louistól.

- Dehogy haragszok! – nevettem. Tényleg nem haragudtam. – Tommo, tényleg nincs gáz. Megértem, hogy miért csináltad, és tudom, hogy nem volt szándékos – vontam vállat, s megöleltem.

A délután innentől kellemesen telt, nem volt gond. De mindenki szomorú volt, hogy holnap vége lesz ennek az egésznek. Tény, hogy felejthetetlen volt.

Másnap reggel, mikor a Nap is felkelt, mi már régen kint voltunk egy sziklánál. Gyönyörű kövek álltak ott, büszkén magasodtak, amire ráülve le lehetett látni a zöld völgybe. A messzeségben hegyek voltak, ameddig a szem ellát, s a hihetetlen képet semmi se zavarta meg. Harry mögöttem volt, én pedig a mellkasának dőlve pihentem. Néha pár percre elbóbiskoltam, de nem aludtam el igazán. Harry végig simogatta a hasamat, nekem pedig eszembe jutott az éjszaka.

Mikor mindenki elment aludni, mi is bemásztunk a sátrunkba. De… nem aludtunk. Vagyis nem csak aludtunk.  Lefeküdtünk, és ez volt a legcsodálatosabb éjszaka az életemben. Harry figyelmes volt, lágy, de szenvedélyes is egyben, tökéletes első alkalmunk volt.

- Niall? – kérdezte halkan Hazza.

- Hm? – fordítottam a fejem felé, ő pedig megpuszilta a homlokom.

- Csodálatos vagy – jelentette ki könnyedén, mire elmosolyodtam. Csak szeretetteljesen megcsóváltam a fejem, s felálltam. Itt volt az ideje, hogy elinduljunk. A csomagok már kész voltak, mindent elpakoltunk. A kocsi pedig megérkezett. Elszomorodva néztem meg utoljára a tájat, mentem el a tóhoz, ami örökre a szívembe zárta magát, s álltam ott, ahol minden este a tábortüzünk égett. Hiányozni fog ez a hely, ezt előre tudtam. Minden itt kezdődött. De sose fog véget érni, ezt mind tudjuk. Ránk talált a szerelem, végre mi is boldogok lehettünk. Kell ennél több?