Remember the feeling

Hali! :) Na, itthon vagyok, szuper volt az egész, imádtam! :) Viszont az a helyzet, hogy kész lettem egy kért történettel, így ezt hozom. Nem olyan hosszú, de remélem, tetszeni fog. B.A, igyekeztem eleget tenni a kérésnek, remélem elnyeri a tetszésed :)

Jó olvasást!

xoxo Lora

Remember the feelings

A koncert közben, mikor az adrenalin szinted az egekben, annál nincs jobb érzés. Mikor elveszted minden gátlásod, nem gondolkozol, hanem minden csak jön magától. Nem érzed rendesen, hogy hol vannak a határok, de éppen ez teszi az egészet izgalmassá, pörgőssé. Mert élvezed, amit csinálsz. Ha igazán jó énekes vagy, akkor ezeket átélheted, hisz nem kell görcsösen koncentrálnod a dalra, hogy megfelelően énekelj ki egy- egy hangot, hisz ez mind jön magától. És a One Direction bizony tud énekelni.

- Fiúk, ez eszméletlen volt! – nevetett Niall önfeledten, mikor a színpadról lemenve az öltözők felé mentek. Amint beestek, mind lehuppantak ahova csak tudtak, hisz mindegyikőjüket kimerítette a koncert. Még jó hogy, hisz össze-vissza ugráltak, vagy csak hülyén táncikáltak. Liam még a balettet is bevállalta! Na, de ha már itt tartunk, Harry is megmutatta a tudását az ír tánc terén. Niall szerint pedig az a tudás elég gyatra volt.

- Ezt remekül összefoglaltad – vigyorgott Louis a szöszire. Még egyikükben sem múlt el a lendület, még mind énekelni akartak, újra meg újra átélni ezt a hihetetlen érzést, ami mindig megtalálja őket a színpadon.

- Na, nem punnyadunk! Louis, Niall, Harry, irány vissza interjút adni – adta ki az utasítást Paul, aki megpróbált igazán szigorúnak tűnni. Nem ment neki. Az említett srácok felálltak, és egy köszönéssel leléptek, mondván, hogy a buszban majd találkoznak. Így Liam és Zayn egyedül maradt.

- Komolyan, nem gondolkoztál még azon, hogy balettot fogsz tanulni? – vigyorgott Zayn, aki nem bírt megülni a helyén, így felállva sétálgatott fel-le.

- Nagyon vicces – nevetett fel Liam jóízűen. Ő nagyon jónak találta a koncertet, és valamilyen szinten azért örült is, hogy hazamenve lepihenhet végre. Egy ideig nem lesz semmi dolguk, csak a stúdióba kell majd bejárniuk.

- Elfáradtál? – mosolygott Zayn kedvesen, mire Liam is felállt, hogy kicsit kinyújtózzon.

- Egy kicsit – ismerte el. – Tudod, hogy van ez. A jól sikerült koncert ezzel jár – kacsintott, mire a sötéthajú elvigyorodott.

- Ahogy mondod – bólintott mosolyogva, s kicsit közelebb lépett az asztalnak támaszkodó barátjához.  – Egyébként ma szerintem mindenki nagyon jól szerepelt. Mármint, nagyon egymásra voltunk hangolódva – gondolkozott el, Liam pedig bólintott. Ő is ugyanígy gondolta. Főleg, hogy mostanában mindig így volt. Talán, csak mert már 4 éve ismerik egymást, vagy, mert az utóbbi időben még jobban összenőttek? Ki tudja, lehet, hogy véletlenül alakult így.

- Hé, Liam? – szólt Zayn oda a barnahajúnak, aki kíváncsian kapta rá a pillantását. De már csak Zayn közeledő alakját láthatta, s megérezhette a srác édes ajkait. Várjunk csak… Zayn megcsókolta! És a fenébe, ő még élvezi is! Érezte a karokat maga körül, és bármennyire is akart, nem tudott elszakadni a fiútól. Figyelmeztetnie kellett magát, hogy neki barátnője van, és mikor az sikerült, dühösen lökte el magától a bandatársát.

- Mondd, te megőrültél!? Te teljesen idióta vagy! Hogy volt képed? – nézett haragtól izzó szemekkel. – Te kibaszottul abnormális vagy! – vágta a képébe, és kiviharzott az öltözőből. Nem érdekelte, hogy meg kéne várni a többieket a busznál, taxit fogott, és hazament. Becsapta maga mögött az ajtót, irritálta minden. Felment a szobájába, és elment lezuhanyozni, hisz elképesztően zavarta, hogy az ajkai bizseregnek Zayn csókja miatt, hogy Ő maga igazán élvezte azt a csókot. Talán ha két évvel azelőtt történik meg, egyáltalán nem bánná, hisz akkor az érzései… cseppet se voltak barátiak Zayn iránt. De azóta a két év óta rengeteg minden változott. Van egy csodálatos barátnője, aki tényleg nagyon fontos volt a számára.

 Zuhanyzás után egyből a szobájába ment, amit gondosan bezárt maga mögött, s lehuppant az ágyára. Már ezerszer megbánta a dolgokat, amit a barátja fejéhez vágott, tudta, hogy nem kellett volna. A zavartság, a megdöbbenés, és a harag mondatta vele azokat. Nem értette, hogy mégis miért történt meg az a csók. Nem kellett volna. Ő már lezárta magában az érzéseit, az agya és a szíve legrejtettebb részébe száműzte őket, és tudta, hogy az a legjobb, ha ott is maradnak mélyen, elrejtve mindenki elől. De most határozottan össze volt zavarodva.

Miért tetted, Zayn? Hát azt akartad, hogy az érzéseim teljesen felemésszenek? – gondolta magában keserűen, s kikapcsolta a telefonját, hisz szörnyen zavarta, hogy állandóan csengett.

Ő nem volt ilyen. Ő nem szokott a barátaira csak úgy rákiabálni, elhordani őket mindennek. Igen, sokszor ideges, de elfolytja ezt magában. Még most is látta maga előtt azokat az ijedt barna szemeket, amik félelemmel tekintettek rá, mikor ő ellökte magától. Kezdte azt hinni, hogy nem is igazán az volt olyan jó ötlet…

Sokáig nem jött álom a szemére. A zavar, az értetlenség ébren tartotta őt, nem hagyva, hogy elmerüljön a boldog tudatlanságban. Pedig igazán szeretett volna, hisz hamar meghallotta az ajtó csukódását odalent, majd később a próbálkozásokat az ajtaján, hogy bejöjjenek.

- Hé, Liam, engedj be – kérte Niall szelíden, ő viszont némasággal felelt. Nem akart senkivel se beszélni. Addig nem, míg magában le nem rendezi a dolgait. A pakolászás, készülődés végül elhalt, s nyomasztó csönd borult a házra. Ezt érezni lehetett, érezni, hogy valami nagyon nincsen rendben. Ezzel egyidejűleg Zayn is agyalt. Vajon mit tehetne most? Kérjen bocsánatot? Nem, túl büszke ahhoz. Tegyen úgy mintha semmi se történt volna? Sose menne. Túl édes volt az a csók, túl régóta várt rá. Felejtse el Liamet, űzze ki az érzést magából? Őrültség, lehetetlen. Menthetetlenül beleszeretett a Daddy Direction-be. Túl sok volt neki, nem tudott gondolkozni. Szemei leragadtak, a koncert megtette a hatását. Hamar elaludt, valami szebbről, valami jobbról álmodva.

A reggel korán eljött, feltartóztatatlanul hozva az új napot, ami bizony előre látva sok gonddal járt a háznál. Louis és Niall elmentek a stúdióba, egész délelőtt őket vették fel. A délután Harryé, az este pedig Zayné és Liamé. A fiúk repestek, komolyan. Liam, mikor felkelt, nem tudta, hogy mi is legyen. Lement, csinált magának egy jó erős kávét, és megnézte, hogy a két otthon lévő srác még alszik. Harry és Zayn azért tudnak aludni, ez tény, de van, hogy egy- egy keményebb nap után végigalszanak egy teljes napot.

Amint megitta a kávéját, úgy döntött, hogy felmegy összekészülődni, hisz dolga volt. Elmenni a boltba, találkozni fejes emberekkel… csak a szokásos. A lépcsőn halkan ment fel, nem akarta felkelteni a fiúkat. Zayn ajtaja viszont nem volt csukva, amin megakadt a szeme. Ráadásul hangok…

Zayn nem igazán bírta. Mikor reggel felébredt, úgy tűnt, hogy minden rendben van. A koncert még erősen élt benne, ami mosolygásra késztette, de nem ez volt az egyetlen dolog, ami eszébe jutott. Hülye volt, és szokásától eltérően naiv is. Maga se értette mi van vele. Csak nézett ki az ablakon, s emésztette, szidta magát azért, amit tett. Nem kellett volna megtörténnie mindennek. Így alakult, de bár ne így lenne. Maga se vette észre, mikor kezdett sírni, egyszerűen túl sok volt neki. Többször rászólt magára, hogy ő egy érett férfi, fejezze be a nyavalygást, de mindez semmit sem ért. Egyszer neki is betelik a pohár, és elég sokszor kellett végignézni Sophia és Liam enyelgését ahhoz, hogy ez a bizonyos pohár végleg kicsorduljon. És még csak fogalma sem volt arról, hogy Liam végignézi az őrlődését, szemtanúja annak, hogy mi játszódik le benne.

Liam egyáltalán nem örült annak, amit lát. Túlságosan emlékeztette arra, ami vele történt két éve. Mit is érzett? Szörnyű fájdalmat, amik a fiúk nem vettek észre. Nem tudhatták meg, hogy mennyire rosszul esik, mikor Zaynt és Perrie-t együtt látja. Mekkora kínnal járt, mikor Zayn csak fél karral átölelte egy interjú közben, vagy esetleg a színpadon, csak azért mert barátok. CSAK barátok. Az is ilyen volt. tudta, hogy Zayn miként is érez. A kérdés az, hogy hagyja a fenébe, vagy tegyen valamit? Az esze azt mondta, hogy menjen, tegyen úgy, mintha nem látta volna, élje az életét tovább Sophia-val, aki a barátnője. A szíve viszont hevesen vert, suttogta, hogy ölelje át szorosan, és sose engedje el azt, akibe viszont tényleg szerelmes. Mert így volt. Nem tudta sose elzárni ezeket az érzéseket magában, túl mélyek, túl meghatározóak voltak. Halkan lépett be a szobába, de Zayn egyből felfigyelt a mozgásra. Tekintete megtelt fájdalommal, kemény és hideg lett, ezzel védve magát az esetleges megalázás vagy támadással szemben. Azt már végképp nem bírta volna ki.

- Menj el! – szólt erélyesen, kissé durvábban a szokásosnál.

- Nem – rázta Liam a fejét lágyan, s közelebb lépett. Megkísérelte szoros ölelésbe vonni a csalódott, szomorú fiút. Az viszont ellökte magától, pont úgy, mint Liam tegnap őt. A helyzet kísértetiesen hasonlított az estéhez, csupán a szerepek cserélődtek fel.

- Hagyj békén! Liam, menj el, eleget bántottál oké? Így is fáj – mondta szomorúan lehajtva a fejét, már nem érdekelte, hogy esetleg gyengének tűnik.

- Gyere ide – suttogta kedvesen, közel húzva magához Zaynt, aki lassan kezdett megnyugodni.

- Ne haragudj, hogy tegnap megcsókoltalak – mondta összeszedve magát annyira, hogy Liam arcára nézzen. Kilépett az ölelésből, tartózkodóvá vált, megtartotta a határokat, bátran nézett a másik szemébe.

- Nem haragszok. De mondjuk, ha ezt két évvel hamarabb megcsinálod, akkor valamivel könnyebb lett volna – mosolygott rá szeretetteljesen, próbálva feloldani Zaynt. – Akkor tudod, nem volt olyan akadály, mint egy barátnő – nézett jelentőségesen, a hollóhajú fiú pedig bólintott. Elfogadta a dolgokat, nem tudott mást tenni. – Jó, nem azt mondom, hogy most lehetetlen lenne ez az egész, de kicsit macerásabb – nevetett fel, mire Zayn ajkai meglepetten elnyíltak.

- Tessék? – kérdezte zavartan.

- Na, gyere ide – fogta meg Zayn karját mosolyogva, s az ajkát lágyan az övére simított, ám nem sokáig élvezhette a dominanciát, hisz a másik hamar átvette az irányítást. Na, nem mintha bánta volna!

Az ajkak szinkronban mozogtak, mintha mindig ezt csinálták volna. Liam keze Zayn hajában tökéletesen passzolt, míg Zayn karjai a másik derekánál jobb helyet sose találhattak volna.

- Sose tudtam igazán elfelejteni az érzéseket, amiket eddig éreztem. Csak túl mélyre zártam őket, idő kellett, míg kitörtek – magarázta a homlokát a másik srácéhoz döntve. Zayn bólintott, megértette, és emellett pedig hihetetlenül örült, hogy így alakult.

Hosszú ideje érezte azt Liam iránt, amit. Idő kellett, míg elfogadta, idő, míg megpróbált küzdeni ellene, és idő, míg tett azért, hogy ezt senki se vegye észre.

- Örülök, hogy így alakult – mosolyodott el.

- Hát még én! – nevetett Liam boldogan.

- De mi lesz Sophia- val? – lépett el keserű szájízzel Zayn.

- Ne aggódj, megbeszélem vele. Kedves, jószívű lány, meg fogja érteni – állította határozottan, Zayn pedig bólintott. Bízott Liamben, nem volt oka rá, hogy ne tegye.

Ugyan ez az egész mindkettőjüknek nagyon új volt még, szokatlan, nem számított. A lényeg csak az volt, hogy ott voltak egymásnak mindig támaszként, ha szükség volt rá. Ugyan szembe kellett nézni az emberek sokaságának megvetésével, nem érdekelte őket. Hisz csak ők számítottak. Együtt, örökké.