9. rész

Halihó! :) Holnap elutazom egy táborba, ahol semmi wifi nem lesz, amit annyira nem is bánok, hisz sporttábor lesz és életmód, tehát ez jogos. Emiatt most hozom a részt, ami bizony be kell valljam, már bizony az utolsó előtti. Tehát a Camping with the boys jövőhéten befejeződik :')

És nagyon sajnálom, hogy nem jelentkeztem hamarabb, egyszerűen nem tudtam. De amint hazérek hétfőn, hozok valamit :)

Erről csak annyit, hogy nagyon szerettem ezt a részt írni, szerintem nem lett olyan rossz :) Remélem, nektek is tetszeni fog! :)

Jó olvasást!

xoxo Lora  

Zayn:

Őszintén reméltem, hogy Niallnak nem lesz baja az éjszaka Louis mellett, de kisebb gondom is nagyobb volt ennél: Liam.

- Figyelj… - kezdtem volna, de egy kedves simítással belém fojtotta a szót. Leültünk a matracokra, magunkra húztunk egy takarót, és egy ideig csak figyeltük egymást. Én nem tudtam mit mondani, ő pedig elgondolkozva figyelt. – Nézd, én nem tudtam, hogy ide fog jönni – mondtam végül én, hogy megtörjem a túl hosszúra nyúló csendet.

- Tudom. És hidd el, nincs semmi baj. Ne aggódj már – mosolygott rám, mire meglepetten húztam fel a szemöldököm. Ezek szerint többet köszönhetek Niallnak, mint gondoltam. Így csak sután bólintottam, erre mit mondhattam volna? Ő látva a bizonytalanságom, megforgatta a szemét, s odahajolva hozzám elvárta, hogy megcsókoljam. Boldogan tettem eleget a néma kérésének, egyből fölülkerekedtem, s gyengéden hátradöntöttem egy pillanatra se szakítva meg a lágy, de szenvedélyes csókunkat. Hihetetlenül boldog voltam, hogy ezt megtehetem. Hogy végre szabadon érinthetem mindig gátlás vagy aggály nélkül. Lassan váltam el tőle, s kissé eltávolodva mélyen a csillogó szemeibe néztem. Azok elképzelhetetlen nagy szeretettel néztek rám, én pedig büszkén gondoltam arra, hogy a hatalmas szívében nekem is ott a helyem. Ismét lehajolva megcsókoltam, nyelvem kellemes ismerősként találkozott az övével. Kezem becsúszott pólója alá, s ahol végigsimítottam a testét, megremegett. Belemosolyogtam a csókunkba, s megszabadítottam először a pulcsijától, majd a pólójától is, így szemem elé tárult az izmos felsőteste. Egyszerűen hihetetlen teste volt. Kezeimmel nem hagytam abba a felfedező túrát, de ajkammal is új útra keltem. Először a nyakán ejtettem egy szép kis foltot, amit nyögésekkel díjazott, majd áttértem a felsőtestére. Tudtam, hogy élvezi, amit csinálok, mégis megfogta a vállam, hogy felhúzzon magához, s mélyen a szemembe nézett.

- Lehetne, hogy még nem… tudod – nézett félre zavartan, félve a választól. Én csak mosolyogva összeérintettem az orrunkat, majd egy gyengéd csókot hintettem el az ajkain.

- Persze – mosolyogtam rá, mire megkönnyebbültem kifújta a levegőt, s nézte, ahogy elhelyezkedek mellette. Órákig beszélgettünk még. Mindenről szó esett. Valamikor 2- 3 óra körül aludtunk el egymás karjaiban, ahol minden olyan szép volt.

Reggel motozásra keltem, de hamar rájöttem, hogy a hang nem bentről, hanem kintről jön. Sejtettem, hogy kitől származhat a hang, így csendben felkeltem, s kilépve a sátorból a pakolászó lányra néztem.

- Szia – mosolyogtam rá, mire ő is rám nézett egy apró mosollyal.

- Jó reggelt! – köszönt ő is halkan.

- Jön érted a kocsi? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Tudtam, hogy reggel elmegy, tegnap mindent megbeszéltünk.

- Igen, percek múlva ideér – biccentett. Egy ideig hallgattunk, nem is történt semmi. – Ugye tudod, hogy ha nem Ő lenne, hatalmas jelenetet rendeznék? – mosolygott rám szélesen, mire halkan elnevettem magam. Bólogatva odamentem hozzá, és szorosan megöleltem. Nyomtam egy puszit az arcára, mire felkuncogott. Nem annyira messze dudálást hallottunk, ami a kocsi megjövetelét jelezte nekünk. Szomorúan rám mosolygott, s hátrébb lépett.

- Ne aggódj, tőlem nem tudja meg senki ezeket, rendben? Megérdemlitek ezt az egészet – mosolygott, mire én hálásan bólintottam.

- Minden jót! – intettem egyet, mire megfordulva eltűnt az erdei ösvényen, ami elvezet a kocsihoz.

Sóhajtva mentem vissza a sátrakhoz, s átmászva az akadályokon leültem a nagy kupacra, ahova a sátrak nyíltak. Élveztem, hogy a friss levegő kitisztítja a fejem, és magamban végiggondoltam ezt a pár napot. Hihetetlen, hogy holnap már megyünk is haza! Négy nap! Komolyan, és én meg nem is akartam eljönni. Eljöttünk ide, és Niallék, valamint mi is megtaláltuk a boldogságot. Ez pedig hihetetlen, már ha azt nézzük, hogy mennyire reménytelennek láttam a helyzetet. Mármint a miénket. Holnap pedig minden újra a régi lesz: őrülten sikoltozó rajongó, akiket mind imádunk, díjátadók, koncertek, megnyitók… Mehetünk felvenni az új dalokat, belevethetjük magunkat az írásba, tehát ismét a stúdió lesz szinte az otthonunk. Mindenhol figyelő szemek, amitől nem lesz szinte soha egy nyugodt, magányos percünk. Tehát ki kell használni ezt az időt, hogy egy kis nyugtunk van. Hogy miért nem akartam ide eljönni először, nem tudom, de határozottan megérte.

- Szia! – hallottam meg mögülem egy álmos hangot, tehát a Niallék sátoránál. Kíváncsian fordultam oda, noha a hangot hamar megismertem.

- Szia, Hazz – mosolyogtam rá, mikor leült mellém.

- Mi újság? Min agyalsz? – kérdezte megtörölve a szemét. Megint Niall szürke pulcsija volt rajta, amin csak mosolyogtam.

- Azon, hogy tök jó, hogy eljöttünk ide. Mármint… érted. Annyi minden történt, el se hiszem, hogy ez csak 3 nap volt eddig! – hitetlenkedtem. Ő csak felnevetett, de bólogatott hozzá.

- Igazad van – helyeselt. – De mégis… egy kicsit elégedetlen vagyok – vallotta be zavartan elfordulva, fűszálakkal játszva.

- Miért?  - ráncoltam a szemöldököm értetlenül. – Egy kicsi pihenést kaptunk, nyugalmat, együtt lehettünk, és… mit mondjak? Ja, igen! Összejöttél Niallal – mosolyogtam rá. – És mindketten tudjuk, hogy ezt szeretted volna már hosszú ideje – mondtam jelentőségteljesen rápillantva.

- Persze, tudom, nem arról van szó – legyintett türelmetlenül. – Ő… nem hiszem, hogy ugyanazt érzi, amit én – mondta úgy, mintha ezt még kimondani is fura lenne. Értetlenül figyeltem az arcát, nem értettem, hogy mit is beszél.

- Tessék? – kérdeztem furán nézve, mire ő sóhajtva lehajtotta a fejét. Térdét felhúzta, olyan… esetlennek tűnt.

- Nem is tudom… - húzta el a száját. – Valahogy, egyszerűen csak ezt érzem – hunyta le hosszan a szemét. – Tegnap, mikor ti elmentetek aludni, bejött a sátorba. Dühös lett, mikor Louis elmondta, hogy Perrie tud rólatok és rólunk is – magyarázta. – Kijött ide, gondolom, hogy kissé lenyugodjon, én pedig természetesen utána jöttem. Elmondtam neki, hogy szeretem, de mintha meg se hallotta volna. Egyszerűen csak adott egy puszit az arcomra, és bevonult a sátorba aludni – fejezte be a mesélést keserűen, én pedig láttam rajta, hogy ez menyire szomorúvá teszi. Teljesen el volt keseredve. Hogy Niall ne szeretné Harryt? Ugyan! Talán csak nem szeretné még elmondani, nem érzi magát késznek. Én tudom, hogy ő is ugyanazt érzi, mint Hazza, hisz láttam rajta, hogy mennyire szeretné, ha ez az egész összejöjjön nekik.

- Harry, tudom, hogy majd úgy is megbeszélitek, de szerintem felesleges aggódnod – mosolyogtam rá biztatóan. – Ne légy már buta, te! – mosolyodtam el teljesen. – Ő Niall. És tudod, hogy Ő milyen odaadóan tud szeretni valakit – álltam fel, hisz Liam mozgolódni kezdett a sátorban, ami remek alkalmat adott, hogy Harryt ott hagyjam a gondolataiba temetkezve. Liam álmosan lépett ki a sátorból, nagyot nyújtózott, s mikor észrevett, mosolyogva jött oda hozzám, hogy egy hosszú csókot váltsunk.

- Szia – öleltem át a derekát, ő pedig csak a vállamra hajtotta a fejét, és szerintem készült elaludni újból. Nem hibáztathattam, elvégre nem aludtunk túl sokat. Mosolyogva simogattam a hátát, ő pedig édesen szuszogott a nyakamba. Hamarosan Niall is betért közénk, így már csak Louis húzta a lóbőrt egyedül. Niall még nem igazán volt éber, így szépen felrúgta az egyik széket, és majdnem el is zúgott, hacsak nincs Harry, aki egyből elkapta, és szorosan magához húzta. Mosolyogva néztem, ahogy Niall szorosan Harryhez bújik. Nincs itt semmi baj, tudtam jól. Meg tudják beszélni, és tényleg szerelem az, ami köztük van. És ami engem illet? Én tökéletesen boldog vagyok, hogy Liam-et a páromnak mondhatom. Nekem nem is kell ennél több.