8. rész

Hali! :)

Itt a következő rész, ahol kiderül, ki az a bizonyos nem várt személy, és mi szerepe van a fiúk életében :)

Jó olvasást hozzá, remélem, tetszeni fog! :)

xoxo Lora  

Niall:

Olyan meghitt volt a hangulat, olyan jól éreztük magunkat. Csak élveztük egymás társaságát, együtt voltunk. Miért kell ennek is bekavarnia? A levegő megfagyott, ahogy megláttuk Őt, mindenki elnémult.

- Te mit keresel itt? – szólalt meg Hazza mellettem. Annyira rikítónak tűnt, közöttünk az erdőben.

- Zaynhez jöttem – vont vállat. És pont ezért. Perrie, a Little Mix énekese ne legyen már velünk egy helyen, mikor már nincs is semmi köze hozzánk!

- De hát miért? – nézett értetlenül. – Már egy hónapja, hogy elváltak az útjaink – értetlenkedett.

- Oh, tudom, hogy nálad ez nem tart sokáig, azért jöttem, hogy onnan folytassuk, ahol abbahagytuk – vont vállat, s lehuppant mellé egy székbe. Egyből észrevettem Liam állapotát, tudtam, hogy ez neki nem esik jól. Megböktem Harryt mellettem, hogy mondjon erre valami okosat, de ő szintén tanácstalan volt. Láthatólag Louis se tudta kezelni a helyzetet, hisz csöndben volt, maga elé meredve gondolkozott.

- Nem, én végleg végeztem, de ezt el is mondtam. Pontosan tudod, hogy van valaki – jelentette ki határozottan, mire Perrie felnevetett. Sose volt vele különösebb bajom, de most kiváltképp idegesített.

- Zayn, te is tudod, hogy komolyan nem tudsz leragadni valakinél, és valószínűleg nem is érzel iránta semmi eget rengetőt – forgatta meg a szemét, mintha ez nyilvánvaló lenne. Szerintem ez egyáltalán nem volt igaz. Vele is hosszú időn keresztül együtt volt, és korrekt módon viselkedve szakította meg a kapcsolatukat, mikor rájött, hogy ki iránt érez több mindent. Ki iránt érez tényleg, igazán szerelmet.

- Perrie, szerintem te is tudod, hogy bármit mondasz, az nem változtat semmin. Amennyiben ezt feltételezed Zaynről, az azt mutatja, hogy sose ismerted igazán – rázta meg a fejét Harry, Louis pedig bólogatni kezdett, teljesen egyetértett Harryvel. Liam pedig csak lehajtott fejjel ült, tudtam, hogy egyáltalán nem jó, hogy itt van, miközben a lány épp vissza akarja szerezni a párját.

- Na, jó, én megyek inkább addig a tóhoz, ez nekem már nagyon drámai – álltam fel megforgatva a szemem. – Liam, jössz? – néztem rá, mire ő bólintva felállt, és mellém lépett. Még egy szomorú, bocsánatkérő pillantást vetettem Hazza felé, hogy elmegyek, de nem igazán figyelt rám. Liam mellett lépkedve indultunk el az ösvényen, egy ideig szótlanul haladtunk.

- Mi lesz most, Niall? – hallottam meg a bizonytalan hangját, tekintetét szigorúan a földre szegezte, és ahogy láttam az arcán, eléggé gyötörték őt a rosszabbnál rosszabb gondolatok.

- Liam, felesleges aggódnod – simítottam végig a hátán megnyugtatásképpen. – Zayn semmiképpen sem fog megtörni, nem fog visszamenni Perriehez, ez egészen biztos. – El tudtam képzelni, de nem tudtam átérezni, hogy min megy most keresztül.

- Nem arról van szó, hogy nem bízok benne, csak tudom, hogy Perrie mindent képes összehordani, hogy visszaszerezze. Hazugságok, ármányságok… Érted mire gondolok? – kapta rám a fejét, mire én csak bólintottam, s megállva megöleltem őt. Szorosan ölelt, próbált erős maradni. Az is volt, de volt benne egy kicsi félelem, hogy talán itt, a kezdeteknél megy tönkre minden. Amikor a tóhoz értünk, leültünk annak a szélére, s csodáltuk a felszínt, melyet a Hold fénye tett ragyogóvá.

- Figyelj, Harry és Louis ott vannak, hogy ellensúlyozzák a szavakat ész érvekkel – szólaltam meg elgondolkozva, amit csak egy bólintással illetett. Tudtam, hogy most szavakra sincs szükség, elég csak ott lennem mellette, csendes társként, miközben ő megvív magában a félelmekkel, amik kínozzák őt. Sokáig ültünk ott a gondolatainkba merülve. Volt a levegőben valami negatív… energia, de az nem öltött zavaró méreteket, egyszerűen csak jelezte, hogy valami nincs rendben. Az idő szörnyen lehűlt, mi mégis csak ültünk ott egy szál vastag pulóverben, és nem érdekelt, hogy meg is fázhatunk. Mondjuk, lehetett volna annyi eszünk, hogy pokrócot hozunk magunkkal, de nem volt. Már mindegy.

- Gyere, menjünk vissza – állt fel Liam, mire meglepetten rákaptam a tekintetem. Arca kisimult volt, ami azt jelentette, hogy valamit lezárt vagy leküzdött magában. Bólintva én is felkeltem, s indultunk vissza a többiekhez. Mikor visszaérkeztünk, már nem égett a tűz, csak a parazsak ropogtak benne, de láthatóan nem sokáig már. Csak Zaynt láttuk meg a gondolataiba temetkezve, ült, tekintetét egy pontra szegezte. Mikor meghallott minket, felkapta a fejét, s jelezte, hogy egy kicsit halkabbak legyünk. Mikor odaértünk hozzá, kissé arrébbhúzott minket.

- A helyzet az, hogy Perrie Louis sátrában van, Louis pedig a helyeden, mert mondtam neki, hogy bármennyire is akarja, nem alszik Perrie velem – jelentettem ki rám nézve, mire bólintottam. – Holnap reggel elmegy, sikerült megértetni vele, amit meg kellett – nézett most Liamre, aki szintén bólintott. Majd tekintetét ismét rám szegezte. – Most választatsz. Feltételezem, nem akarsz Perrie társaságában aludni, és szerintem Harry se repesne, így te dönthetsz: felőlem jöhetsz hozzánk, vagy mehetsz Harryékhez, számolva azzal, hogy Lou lesz oly’ kedves és tökön rúg álmodban – jelentette ki, mire felnevettem.

- Menjetek, pihenjetek, legyetek együtt. Majd védem éjszaka, amit kell – mosolyogtam kedvesen, mire ők hálásan bólintottak. Tudtam, hogy most szükségük van egymásra, szeretnének egyedül maradni. Gyorsan kezet fogtam velük, de Zayn még odahajolt a fülemhez.

- Niall, mindent köszönök. Tényleg – suttogta, mire legyintettem, miszerint semmiség, s valahogy halkan bemásztam a sátorba. Nem volt megdöbbentő a kép, ami fogadott. Mind a két fiú el volt terpeszkedve, nem is volt hely, ahova le tudtam volna feküdni. De nem bántam, amúgy sem voltam álmos igazán. Így csak leültem, elővettem a telefonom, unalmamban a képeimet nézegettem, csak úgy elvoltam.

- Szerintem jó döntésvolt, hogy elvitted Liamet. Hallanod kellett volna, hogy mik hangoztak itt el… - hallottam meg Tommo halk hangját, mire felnézve elraktam a telefonom. – Vagyis inkább mégse – húzta el a száját, mire megemeltem a szemöldököm.

- Hogy érted? – kérdeztem kíváncsian, de halkan, hisz tekintettel voltam Harryre is.

- Hát… Hazza száján kicsúszott, hogy együtt vagytok… - hagyta nyitva a mondatot, mire idegesen szívtam magamba a levegőt.

- Tessék!? – döbbentem meg. Ennek nem lehetett volna megtörténnie! Nem mintha szégyellném, vagy valami, de akkor se most, hisz csak pár napja tart ez az egész, és tudom, hogy Perrie képes kikotyogni az egész világnak, de azt nem akartam.

- Véletlen volt, Perrie pedig majdnem szívrohamot kapott – mesélte. – Aztán mondta Zayn, hogy ő pedig Liammel van együtt. – Jellemző, a két olyan ember, aki képes is gondolkozni, nincs ott, és máris bekövetkezik a katasztrófa.

- Tudják ezek egyáltalán, hogy mit tettek!? – emeltem fel a hangom, mire Harry könnyedén kinyitotta a szemét, és felült. Tehát eleve nem is aludt.

- Niall, nyugi – mondta, de én csak megráztam a fejem.

- És ugye azt is elintéztétek, hogy ezek az információk ne lássanak napvilágot, igaz? – fordultam felé, és mérgesen néztem rá.

- Ne aggódj, nem mondja el senkinek – nyugtatott a göndör fürtös. – Nem akar tönkretenni minket, megértette, hogy mi hogy érzünk. Tartja a száját – bólintott határozottan, mire morgolódva elhúztam a számat. Akkor se tetszett nekem ez a helyzet. Túl felelőtlenek voltak.

- Na, ne haragudj már – simított végig a kezemen, mire sóhajtva bólintottam. Bólintottam, de belül egyáltalán nem könnyebbültem meg. Lehet, hogy milliók imádnak minket, lehet, hogy rengeteg rajongók van, de utálkozókból is akad rengeteg. Csak tudnám, miért! Miért nem képesek elfogadni, hogy ezek vagyunk mi, hogy sose ártottunk nekik? Mi ez az egész? Azzal, ha Perrie elmondja, amit megtudott, tengernyi ember fordulnak el tőlünk. Mi… ezt nem akarhatjuk. Imádjuk a munkánk, ez az életünk. Az a sok levél, tweet, hogy mennyire romlottak és defektesek vagyunk… kaptunk már ilyet, most még több lenne. És sajnos nem tudjuk mi se mindig az élet jó oldalát nézni, én legalább biztos nem. De… ezek túl megterhelőek lennének már, nem bírnánk. Előbb vagy utóbb nem minket, majd a zenénket szidnák, mintha a kettőnek oly’ sok köze lenne ilyen szempontból egymáshoz. És egyszer csak mi is elhinnénk magunkról.

 Lágy érintésre kaptam észbe, észre se vettem, hogy ennyire elkalandoztam. Várjunk csak… miért nedvesek a szemeim? Harry ujjai törölték le a könnyeimet, mire szégyenkezve lehajtottam a fejem. Nem akartam gyenge lenni. Tétova, bizonytalan kezek a hátamon, melyek tudtam, Louishoz tartoznak. Aggódó, szörnyen féltő tekintetek Harry íriszei által.

- Jól vagyok – kaptam el a fejem Harry keze alól, mint egy duzzogó kisgyerek, aki a büszkeségét sajnálja, miközben az anyukája gondoskodó keze nyugtatja. Túl nyomasztónak, túl fülledtnek éreztem a sátrat, így nem nézve rájuk kimásztam, hogy egy nagyot szippantsak a levegőből. Arrébb mentem, el a sátortól, magam se értve igazán mi van velem. Rossz érzés volt a mellkasomban, betett nekem rendesen Perrie megjelenése, de hát Liam mit érezhetett?

- Niall… - hallottam meg Harry lágy hangját.

- Most egyedül szeretnék lenni – mondtam egyből, rá se nézve.

- Dehogy szeretnél – csóválta meg a fejét, s hátulról a karjait körém fonta. Igaza volt, szükségem volt rá. Ajkai a nyakamra simultak, megnyugtató csókokat hintve el a sima bőrfelületen. – Minden rendben lesz, érted? Nincs semmi baj, rendben? – suttogta. – Szeretlek, Niall. Bármi is történjen, melletted leszek, sose fogok eltűnni mellőled. Ezek nem üres szavak, ígéretek. Tudom, hogy így fog történni – állította határozottan, lágyan ringatott, én pedig hittem neki. Miért ne tettem volna? Én is szerettem őt, csak nem volt elég erőm ezt kimondani.