xoxo Lora
Szerettem ezt az
ünnepet. Már ha van kivel ünnepelni. Az ilyen napokon, általában mindenki
lelép, hogy a kedvesével legyen, és most sincs ez másképp. Louis már 13- án
lelépett, hogy az új barátnőjével, Lorával találkozzon, Liam pedig ugyanakkor
ment Sophiához, Zayn viszont pontosan szerelmesek napján búcsúzott el tőlünk,
hogy Perrievel legyen. De mivel nekem és Harrynek nem volt párunk, mi úgy
döntöttünk, hogy egy hatalmas fiús napot tartunk.
- Nos, Niall, mehet a
paintball? – vigyorgott rám reggel, mire én is elvigyorodtam.
- Még szép! –
bólintottam határozottan, és elszántan meredtem a zöld íriszeibe. Beültünk a
kocsijába, én pedig akaratlanul is belegondoltam, hogy ez milyen ironikus is.
Elvégre már több hónapja lassan többet érzek Hazz iránt, mint puszta barátság,
és a szerelem szent napját meg azzal töltöm, akit szeretek. Ez milyen már,
mikor ő csak barátjaként tekint rám?! De megpróbáltam eme tényt kizárni a
fejemből, és egyszerűen csak jól érezni magam vele. Sikerült. Ebédelni elmentünk pizzázni, amit ő
állt, így megbeszéltük, hogy a vacsit majd én fogom. Úgy is sokat zabálok, nem
akarom, hogy miattam legyen üres a pénztárcája. Haha, de vicces vagyok. De ebéd
után még bowlingozni is elmentünk, rengeteget röhögtünk együtt. A bowling után
a következő program a játékteremben való szórakozás volt. Több mint két órát
töltöttünk ott, szívattuk egymást állandóan, de kifejezetten jól éreztem magam.
Ahogy láttam, ő se érzett másképp.
- Hazza, menjünk
szerintem kajálni – néztem rá kérlelően. – Nagyon éhes vagyok – hajtottam le a
fejem zavartan, mire csak felnevetett.
- Kérésed számomra
parancs – nevetett rám kedvesen, és kiengedett maga előtt az ajtón. Elpirultam
a gesztus miatt, de remélhetőleg nem vette észre. Most kicsit hosszabb volt az
út, mert Harry választotta ki, hogy hova menjünk, és ő London másik részén
találta meg a tökéletes éttermet. Mivel kezdett zavarni a csönd, benyomtam a
rádiót, s amint meghallottam, hogy mi megy, egyszerűen csak ízesen felnevettem.
- Lets go crazy, crazy,
crazy till we see the sun. I know we've only met but let's pretend it's
love. And never, never, never stop for anyone. Tonight let's get some...
– énekeltem a rádióval együtt, Hary pedig nevetve énekelte velem.
- Nem tudom, hogy
említettem-e, de egyszerűen imádlak – nevetett, mikor véget ért a dal. Én csak
elröhögtem magam, és legyintettem. – Ezt inkább mondd a WMYB után – vigyorogtam
rá. – A koncert emlékére… - nevetettem, ahogy láttam, amint elpirul.
- Hát, szerintem jó
poén volt – vont vállat.
- Ja, csak emiatt
elkezdett terjedni a Larry mellett a Narry is – nevetettem folyamatosan, ahogy
egyre jobban pirult.
- De lassan annyi
rajongónk lesz nekünk, mint Louival – vigyorodott el a helyzet és a beszédtéma
abszurditásán ő is.
- Már nem azért, de szerintem
a rajongók még örülnének is az ilyesminek – vigyorogtam. - Több millió shipper
van a világon – vontam vállat, mire kíváncsian rám pillantott, egy pillanatra
elszakítva a szemét az útról.
- Nocsak, te ezt
figyelemmel követed? – lepődött meg, mire csak elpirulva bólintottam. Minek
tagadjam már?
- Hát, igen – vontam
vállat. – Fontos, hogy tudjunk az ilyenekről – állítottam, de az ajkán csak egy
egyszerű mosolyt fedeztem fel. Több szó nem is esett köztünk, inkább csöndben
figyeltem az elsuhanó tájat. Nem volt sok idő, hogy megérkezzünk, egy tök
hangulatos étterembe ültünk be. Látszólag már vártak ránk, tehát Harry ezt
előre eltervezte. Egész vacsorán csak agyalt valamin, ez pedig hihetetlenül
zavart. Ennyire unalmas lenne a társaságom?
Miután végeztünk, úgy
döntöttünk, hogy hazamegyünk és megnézünk egy filmet. Mintha Harry eldöntött
volna magában valamit, felengedett, és felszabadultan rám vigyorgott. Elmentem
a sok- sok popcornért, amit pattogtattam, a hűtőből kólát bányáztam elő, végül
pedig a nappaliba becipelve lehuppantam a kanapéra. Előtte pedig már mind a
ketten lezuhanyoztunk, így csak póló és alsónadrág volt rajtunk. Harry elindította a filmet, s odaült mellém. Egyáltalán
nem bántam a közelségét, így boldogan helyezkedtem el, mikor a mellkasomnak
dőlt. Kezemet a hasára helyeztem, ott volt kényelmes. Ki gondolta volna, hogy
egyszer így fogok Harryvel filmet nézni? Hát én nem. Minden esetre nagyon
kényelmes volt, nem éreztem zavarónak, hogy ilyen közelről érezhettem.
Egyébként a film nem igazán kötött le, sokkal inkább az, hogy teljesen
öntudatlanul a másik kezemmel Hazz haját kezdtem birizgálni. Bár mondjuk
fogalmam sem volt, hogy miért. Egyszerűen csak beléjük akartam túrni, miközben
csókolom őt. Már lassan 3 hónapja így vagyok ezzel. Annyira elmerengtem, hogy
az is csak késve esett le, hogy vége van a filmnek. Óvatosan megkerestem a
távkapcsolót, és lekapcsoltam a tv-ét, ugyanis mint kiderült, Harry elaludt
rajtam. Óvatosan elhelyezkedtem, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen, így
konkrétan már rajtam feküdt, de engem aztán nem zavart. Egy ideig még figyeltem
békés arcát, majd engem is elragadott az álom.
Reggel egy kis
mocorgásra ébredtem. Felnyitva a szemem egy épp ébredező Harryvel találtam
szemben magam.
- Jó reggelt! –
vigyorogtam rá kedvesen, mire egy pillanatra megdermedt. Végignézett rajtunk,
próbálta felmérni miért is vagyunk így.
- Bakker, elaludtam
rajtad! – pirult el teljesen, amint leesett neki, hogy mi történt. Én csak
felnevettem, és megsimogattam a hátát.
- Nincs gáz. Nem akartalak
már felébreszteni, így itt maradtunk – vontam vállat. Fejét a mellkasomra
ejtette, miközben zavartan elmosolyodott.
- Nem lett volna baj,
ha felébresztesz. Biztos elég kényelmetlen volt neked – pillantott fel zöld
íriszeivel, amik szinte egyből rabul ejtettek. Kb. 10 óra felé járhatott az
idő, így nem aggódtam, hogy hátha beesnek a srácok. Majd csak este érkeznek.
- Tulajdonképpen nem
volt rossz. Egész kényelmes – nyugtattam meg, de nem igazán láttam rajta, hogy
fel szándékozna állni. Mondjuk, hülye lettem volna, ha szólok neki.
- Mindegy – nevetett
fel, hisz volt már furább helyzetben is mondjuk Louival, tehát, nem hiszem,
hogy túlságosan meghatotta volna, hogy együtt aludtunk. Nekem viszont a világot
jelentette.
- Kárpótlásul csinálok
reggelit – kacsintott rám, miközben felállt. Egyből felcsillant a szemem a kaja
gondolatára, így felállva kinyújtózkodtam, s mentem, hogy segítsek neki. Sokat
bohóckodtunk, miközben csináltuk a kaját, így mindketten egy apró mosollyal az
arcunkon ültünk le az asztalhoz, hogy nekiálljunk enni.
- Tudod, hiányzott már,
hogy csak ketten hülyüljünk valahol – mosolygott rám elgondolkozva.
- Egyetértek –
bólintottam, s rámosolyogtam. Ekkor Harrynek jött egy SMS-e, amit kíváncsian
nézett meg.
- Gyere, a fiúk várnak
Skype- on - intett, s a szobájába
felsietve bekapcsolta a laptopját. Egyből követtem, s mellé feküdtem az ágyra
hason, hogy a kamerában az én fejem is látszódjon. Hamarosan feltűnt három
ablak, és végre megjelentek a banda tagjai.
- Sziasztok, drága
répáim! – köszöntött minket egyből Loui vigyorogva, mire hangosan felnevettem,
Harry pedig elvigyorodott legjobb barátján.
- Hülye vagy – csóválta
meg a fejét. Erre persze hangosan felnevettünk mindannyian, majd mikor
nagyjából lenyugodtunk, Zayn szólalt meg.
- Hé, figyeltétek
mostanában a netet? – kérdezte kíváncsian tőlünk, mire mind a ketten csak
megcsóváltuk a fejünket.
- Jó, mert tele van
minden veletek. „Narry bowlingozott”, „A híres Niall Horan és Harry Styles
játékteremben voltak”, „A One Direction két tagja, Niall Horan és Harry Styles
együtt voltak egy elegáns étteremben”… - olvasta fel valahonnan. – „Talán a One
Direction két szívtiprója a boldogságot egymással találta meg?” „Valentin napon
egy híres brit szerelem is kezdetét veszi?” – mondta hangosan, ahogy olvasta,
mi pedig mi pedig lesokkolva meredtünk egymásra.
- Basszus –
sóhajtottam, s a karjaimra hajtottam a fejem, nem tudtam mit reagálni.
- Mik a reakciók? –
hallottam meg magam mellől Harry kérdését, mire csak felkaptam a fejem.
- Egy- két negatív, de
többségében reménykedő kommentek, miszerint nem csak a média őrült agyszüleménye
ez az egész – mondta Liam, aki egyből ráállt az ügyre.
- Tudjátok, én személy
szerint mindig is hatalmas fan voltam – mosolyodott el Louis, mire elnyílt
szájjal néztem rá.
- Mi van? – döbbentem
meg teljesen.
- Nem tudom, totál
megértem azokat, akik titeket shippelnek – vont vállat, Liam pedig félénken
ugyan, de bólintott. Értetlenül néztem rájuk. Felpillantottam Harryre, de a
szeméből semmit se lehetett kiolvasni, így visszafordítottam a fejem a
monitorhoz, hogy magyarázatot várjak.
- Egyetértek Tommoval,
ami azt illeti, teljesen összeilletek. De tudom, hogy ez kényes téma, így nem
is mondok semmit – vont vállat Zayn is, mire még jobban megkövültem. Most
komolyan arról van szó, hogy Harry meg én milyenek vagyunk együtt!?
- Hülyeség. Egyrészt a
menedzsment miatt, másrészt pedig a banda hírneve miatt – csóválta meg komolyan
a fejét Harry, de nem ezt a reakciót vártam tőle. Mondjuk heves tiltakozást,
nem ilyen csendeset.
- A menedzsment nem
tudna mit kezdeni több millió rajongóval. Aki szeret minket megérti, aki nem,
az mehet a fenébe – vont vállat Louis, de én ezt nem bírtam tovább hallgatni.
Ez az egész túlságosan felzaklatott.
- Bocs, szerintem
lépünk. Sziasztok – motyogtam, s kinyomtam a Skype-ot. Egy ideig meredtem az
elsötétült képernyőre, majd egyszerűen csak felpattantam és kisiettem Harry
szobájából. A konyhába mentem, ahol egy pohár víz után a pultnak dőlve
próbáltam ezt az egészet feldolgozni. Ez nagyon nem volt jó így. Bár egyetértek
a fiúkkal, miszerint a menedzsment nem igazán kezdhetne velünk semmit, de itt
nincs semmiféle szerelem. Már ami Harryt illeti. Lehunytam a szemem, s
próbáltam rendszerezni a gondolataimat, de nem ment igazán.
- Hé, rendben vagy? –
hallottam meg a világ legszebb hangját, mire még mindig lehunyt szemmel
bólintottam.
- Nagyjából – húztam el
a számat, s kinyitottam a szemem. Kezeimet karba fontam, hisz mindig ezt
csinálom, mikor ideges vagyok és feszélyezve érzem magam. Amolyan védekező
mechanizmus vagy mi.
- Mi bánt? – kérdezte
kedvesen, mire csak egy leheletnyit megemeltem a szemöldökömet, s rámeredtem.
- Ez az egész – vontam
vállat tehetetlenül. – Nem is tudom, gáz, hogy a fiúk is ilyeneket mondanak,
meg most mindenki elkezd pletykálni, a menedzsment tuti ránk száll, minden
olyan rossz! – tört ki belőlem minden. – Az, hogy ezen a hülye Valentin napon
elmentünk ketten valahová, az nem azt jelenti, hogy szerelmesek vagyunk! –
váltam totál idegessé, de aztán próbáltam lenyugtatni magam, így pár mély
levegővétel után már viszonylag higgadtan tudtam Harryre, akinek az arca nem
mutatott érzelmet. Mélyen a szemembe nézett, de hamar elkapta a pillantását, és
lenézett a földre.
- Lehet, hogy te így
érzel, de nekem ez volt életem legjobb napja – vallotta be halkan, mire megdermedtem,
valamint csodálkozva néztem rá. – Nem véletlen, hogy hónapok óta nincs senkim,
Niall. Az van, hogy menthetetlenül beléd szerettem, és ha akarnám, se tudnám
tovább elnyomni ezt magamban – nézett fel végül, tekintete határozottságot
mutatott, ám sütött szavaiból a reménytelenség. – Élveztem a nap minden percét,
hogy veled lehettem, de számomra ez nem egy baráti kiruccanás volt, hanem több
annál. Hiszen te is többet jelentesz nekem, mint egy egyszerű barát – mondta,
de én alig bírtam felfogni, amit mondd. Az nem lehet, hogy ő is viszont
szeressen! Lehetetlen! – Tudom, ezzel most teljesen meg fog változni a
barátságunk, de ezt tudnod kell – sóhajtott lemondóan, már nem bírt a szemembe
nézni. Most komolyan Harry vall nekem szerelmet? – Egyáltalán nem bántam meg,
hogy veled aludtam, ám csodáltam, hogy nem keltettél fel, vagy valami. Kérlek,
ne haragudj, amiért így érzek, de nem tudok változtatni rajta – vont vállat, s
lehajtotta fejét. Olyan rossz volt szomorúnak látni. Pár másodperces késéssel
ugyan, de szorosan átöleltem a derekát, s közel húztam magamhoz. A fejét a
mellkasomba temette, s kezeivel megragadta a pólómat, s nem engedte. Hülye
lettem volna, ha hagyok egy ilyen lehetőséget veszni hagyni, így a füléhez
hajoltam, mire megborzongott.
- Tudod te, hogy
mennyit reménykedtem, hátha te is így érzel, ahogy én? Lassan hónapok óta csak
te jársz a fejemben, a Valentin nap számomra is több volt, mint egy jó baráti
szórakozás – suttogtam a fülébe, mire szorosabban ölelt. – Sose hittem volna,
hogy te is úgy érzel, ahogy én – vallottam be. – Olyan lehetetlennek tűnik a
lehetőség, hogy engem választasz, de a jelek szerint így van, így talán most én
vagyok a világ legboldogabb embere. – mondtam halkan. –Szeretlek, érted?
Visszafordíthatatlanul beléd estem – húzódtam el tőle, majd lágyan az álla alá
nyúlva felemeltem a fejét, hogy a szemembe nézzen. A zöld íriszei elképesztő
csillogással ragyogtak, a hitetlenség pedig határozottan ott bujkált bennük.
Hogy eloszlassam minden kétségét, egyszerűen csak ráhajoltam puha ajkaira, s
azt tettem, amit már hónapok óta meg akartam tenni: megcsókoltam. Ahogy ajkaink
találkoztak, Harry jólesően sóhajtott fel, s mikor nyelvemmel végigsimítottam
az ajkán, egyből megadta az engedélyt, így nyelveink édes táncot kezdtek járni.
Ám mivel a szervezetnek szüksége van oxigénre, kénytelenek voltunk elszakadni
egymástól, így homlokomat az övének döntöttem, s kezemmel még mindig nem
engedtem el.
- A fiúk örülhetnek -
nevette el magát halkan és zavartan. Én egyszerűen csak boldogan rámosolyogtam.
- Akkor irány a Skype
újra? – kérdeztem, mire bólintott. Egy SMS, és újra láthattuk egymást a
képernyőn.
- Lenyugodtatok? –
kérdezte Louis épp egy répát majszolva. Mi csak bólintottunk.
- Ugye nem veszekedtetek,
vagy valami? – kérdezte Liam, aki egyáltalán nem szerette, ha valami vita van a
bandán belül.
- Hát, azt épp nem –
nevetett fel Harry, mire elvigyorodtam.
- Akkor mi történt? –
kérdezte Zayn összeráncolt szemöldökkel. Mi Hazzal csak egymásra mosolyogtunk,
és odafordultam a fiúkhoz.
- Összejöttünk – vontam
vállat könnyedén, mire Loui kezéből kiesett a répa, Liamnek a szája maradt
nyitva, míg Zayn csak nyugodtan nézett ránk.
- Nyilvánvaló volt,
hogy így fog történni – mondta elégedetten, miszerint ő tudta, hogy így lesz.
Én csak felnevettem, s szeretetteljesen néztem rájuk. Van három legjobb
barátom, és egy szerelmem. Én pedig a világ legboldogabb embere vagyok.
Hahaha, ez nagyon aranyos és vicces volt. Még soha nem olvastam olyan Narry sztorit, ahol Niall lett volna a dominánsabb, de én úgy szűrtem le, hogy itt ez a helyzet áll fent. Nagyon király volt, alig várom a következőt, tedd fel, amilyen gyorsan csak tudod, kérlek, nagyon várjuk :)
VálaszTörlésHát, én mindig váltogatom, hogy ki a dominánsabb fél, de én jobban szeretem, mikor Niall az. Nem tudom miért :D Sietek, hamarosan érkezek egyel ;)
VálaszTörlésHuha,hát ez nagyon aranyos volt!:) Várom a következőt:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, sietek! ;) :D
Törlés