2. rész

Sziasztok! Ez a rész most a blogger ütemezésének hála kerül fel, mert már most tudom, hogy én képtelen

vagyok géphez jutni csütörtökön, de mindenképp azon a napon hozom :)

xoxo Lora 

Niall:

Ahogy közeledett a táborozás napja, annál inkább gondoltam, hogy ez mégis csak rossz ötlet. Négy kerek, egész nap Harry jelenlétében, én pedig tuti meghalok. Már nem azért, de itthon is elég nehéz tettetni, hogy minden rendben van, Zayn már át is látott rajtam. Mert ő lát is, nem csak néz. Jól esik, hogy ilyen gondoskodó, meg, hogy mindig tudja, hogy mi bánt. Igazi testvér. De majd valahogy kibírom. Igen, eldöntöttem, hogy erős leszek, még kevesebbet is fogok enni! Így fog történni! Áh, de még ott a hűtőben egy szelet süti, azt még gyorsan megeszem, hogy ne legyek később éhes… Na, jó, ez már gáz. Tuti meg fogok őrülni.

Az indulás napján mindenki, mint a hülye, úgy rohangált a házban, mert pl. Louis elhagyta a fél pár cipőjét, Zayn a fürdőben próbált ellenállhatatlan hajat varázsolni magára, lehetőleg olyat, ami sokáig kitart. Liam valamivel nyugisabb volt, de ő azon kezdett el aggódni, hogy mibe rakjuk a kaját, amit viszünk. Végül kiítélt annak egy táskát, tehát mikor azzal kész volt, ő más útnak is indult volna, hacsak nem vagyok én, aki már pedig mindenképpen pár tábla csokit akart elrakni egy táskába. Liammel vitatkoztunk egy ideig, hogy az majd biztos elolvad, meg minden, de nyertem, hisz kijelentettem, hogy még el se indulunk, már egy se lesz belőle. Harry és Zayn csak vigyorogva figyelték, amint győzedelmesen felkiáltok, s el is kezdem az egyik csokimat majszolni. Már majdnem elindultunk volna, mikor viszont Harry rájött, hogy valamit a szobájában hagyott. Így míg ő megkereste azt a valamit, mi addig az ajtóban álltunk vagy húsz táskával, a nap csirkévé sütött minket, és azért imádkoztunk, hogy Paul olyan kocsit küldjön nekünk, ami elvisz, ami lehetőleg nagy, tágas és van légkondi. A kocsi megérkezett, és amíg mi a táskákat pakoltuk, Harry is megérkezett, így végre útra készen álltunk. Beültünk a kocsiba, de én csak oda tudtam leülni, ahol volt hely, ugyanis Louis betehénkedett a legjobb helyre a kisbuszban, mellé ült Liam, egy egyszemélyes ülésre Zayn dobta le magát, így nekem bizony Harry mellet kellett helyet foglalnom leghátul. A kistáskámat az ölembe tettem, amiben sok- sok kaja nyugszik, előhalásztam a telefonom, hogy a közelben legyen, valamint kényelmesen elhelyezkedtem, hisz az út kb. öt órát vett igénybe. A baseball sapkámat levettem, megigazítottam a hajam, majd a fekete napszemüvegemtől is megszabadultam, ám a nagy művelet során a telefonom leesett, de nem tudtam hirtelen utána kapni, így Haz vette fel, de csak reméltem, hogy nem kutakszik benne. Nem volt szerencsém. Egyből feloldotta a képernyőt, de láttam, hogy mennyire meglepődött, mikor meglátta a hátterem. A pillanatnyi zavartságát kihasználva kikaptam a kezéből a tulajdonom, s a zsebembe rejtettem.

- Niall, jól láttam a képet, ami ott van a telefonodon? – kérdezte bizonytalanul, mire rá se nézve válaszoltam.

- Jól – vontam vállat, s akaratlanul is visszagondoltam, hogy mikor és milyen körülmények közt is készült a kép. Épp nálunk, Írországban voltunk a fiúkkal, és a szobámban bohóckodtunk. Lou lenyúlta mobilom, és minden hülyeséget lefotózott, ahogyan azt is, mikor egy idióta fogadás miatt Harryt megölelve a nyakába kellett puszilnom. Tommo pont elkapta a pillanatot, s bár Harry arca látszik rajta, az enyém nem, mindannyian tudjuk, hogy épp vigyorgok, mint egy hülye, ahogy mindenki más is a szobában. Én meg vagyok olyan barom, hogy beállítom ezt háttérképnek, mikor négy igen kíváncsi pasival lakok és élek együtt. Szótlanságommal büntetve előkaptam a fülhallgatóm, hogy a zene világába merüljek, de Harry keze megállított.

- Na, ne haragudj már, Nialler – kérte csillogó szemekkel, szája sarkában egy apró mosollyal. Tudta, hogy direkt viselkedek így, mint egy durcás kisfiú, és nem is haragszok rá igazából. – Megígérem, hogy nem fogok többet belenézni a telefonodba – mondta kedvesen. – Egyébként azt a képet elküldhetnéd, nagyon tetszik – kacsintott rám, mire csak megcsóválva a fejem felnevettem. Elraktam minden elektronikai kütyüt, elővettem egy tábla csokit, s elkezdtem eszegetni, miközben az ablak mellett ülő Harryn keresztül figyeltem a zöld elsuhanó tájat. Ez a nap különösen meleg volt, de nagyon örültem neki, mert Londonban ez ritkaszámban ment. Annyira elmerültem a gondolataimban és a táj szépségében, hogy csak nehezen tűnt fel, hogy Harry intenzíven figyel. Rákaptam a pillantásom, s kíváncsian vártam, hátha mondani szeretne valamit. Ő csak halványan elmosolyodott, s egy hosszú puszit nyomott az arcomra. Zavartan, elpirulva vártam magyarázatot, de ő csak nevetett, és megrázta a fejét. A csokit elraktam, aztán pedig elhelyezkedtem az ülésen, majd körbenéztem, hogy ki mit csinál. Hátranézve pont ráláttam Zaynre, aki zenét hallgatva bámult ki az ablakon, s halványan mosolygott valamin. Gondolom, épp eszébe jutott valami szép emlék. Ekkor pedig észrevettem egy telefont, ami valószínűleg épp felvett mindent, onnantól kezdve, hogy kinéztem az ablakon. Hirtelen elkezdet rezegni a mobilom, ezért a kamera tulajdonosára ordítottam.

- Louis, te idióta! – kiáltottam rá dühösen, ám most tényleg dühös voltam. Erre Zayn is felénk fordult, és Liam is megemelt szemöldökkel fordult hátra hozzánk.

- Most mi van? Csak felvettelek titeket – vont vállat, s értetlenül nézett. Idegesen rámeredtem.

- Igen, és felraktál twittere, te barom – kiáltottam teljesen kikelve magamból. Erre mindenki előkapta a telefonját, és csekkolták, hogy így van-e. Nekem felesleges volt, jelzett az enyém.

- Jó, jó, mindjárt törlöm – emelte fel a kezét védekezően, láthatólag teljesen véletlen volt az egész.

- Ja, csak már több millióan kattintottak, hisz ha nem tudnád, a világ minden részén követnek téged. Egy hülye állat vagy! – pattantam fel, s előresiettem a sofőrhöz, hogy álljon meg egy rövid pihenőre. Ő eleget tett a kérésemnek, ezért a kisbusz megállt egy füves rét mellett, én pedig egyből kinyitottam az ajtót, s kiugrottan a buszból, hisz tudtam, ha többet tartózkodok velük, tuti behúzok valakinek, ezt pedig nem akartam. Egyből bevetettem magam a rét mellett elterülő erdőbe, nem akartam a srácokkal beszélni. Hallottam, hogy a nevem kiáltják, de egyáltalán nem érdekelt. A sötét erdő hamar elnyelt, de nem bántam. Mikor úgy éreztem, hogy kellő távolságra vagyok a fiúktól, leültem egy farönkre, s a kezembe temettem az arcom. Oké, lehet, hogy egy kicsit túlreagáltam a dolgot, de egyáltalán nem bírtam, ha az engedélyem nélkül kerül fel az internetre olyan, amit én nem akarok, ráadásul ez a videó épp arról szólt, hogy Hazz néz, én visszanézek rá, majd megpuszil. Régen is csináltunk ilyen dolgokat, de akkor még nem voltam fülig szerelmes, így azért meg más a helyzet. Eltelhetett vagy tíz perc, mire úgy éreztem, hogy valamennyire lenyugodtam, így visszafelé indultam, de hamar visszaértem a buszhoz, a zöld tisztásról a fiúk pedig megkönnyebbülve pattantak fel, mikor megláttak.

- Niall, már annyira aggódtunk – ölelt meg Liam, de én csak arrébb löktem magamtól, s szó nélkül felszálltam a buszra, elcuccoltam Harry mellől, hogy egyedül ülhessek, így levágtam magam, a fülhallgatómat a fülembe raktam, s elkezdtem üvöltetni a számokat, miközben a sapkám az arcomba húztam. Talán csak három perc telhetett el, és a busz újra elindult, de én nem hallottam semmit, hisz teljes mértékben ignoráltam mindenkit, csak a zene létezett a fülemben. Tíz perc után a zene megállt, és jelzett a telefonom, hogy jött egy SMS-em. Teljesen hidegen hagyott, hogy üzentek, de én mégis megnéztem, hogy ki írt és mit. Liamtől jött.

„Niall, kérlek, ne haragudj, utálom, ha szomorú vagy, mert mindenki szomorú lesz.” – állt az üzenetben, én pedig magamban elmosolyodtam. Szinte egyből visszaírtam.

„Te ne haragudj, amiért ellöktelek. Csak elképesztően haragszok, de tudom, hogy te semmiről sem tehetsz.” – érkezett is neki a válasz, hisz hallottam, ahogy megjött az üzenete.

„Ha legközelebb leszállunk, meg kell ölelned, akkor nem fogok haragudni J ” – írta, mire én csak hangosan felnevettem. Az egész busz döbbenten és kíváncsian pillantott rám, de én nem foglalkozva velük csak elkezdtem nyomkodni a telefonom, hogy megírjam a választ.

„Hát, legalább még úgy másfél óra, mire megállunk pihenni, vagy több, tehát egy ideig még harag lesz ;)” – írtam, mire most ő nevetett fel. A másik három fiú csak értetlenül néztek rám és Liamre, de nem hiszem, hogy okosabbak lettek.

„Akkor gyere most, és megölelgetlek” – olvastam, mire csak a zsebembe dugtam a telefonom, s megnéztem, hogy ki hogy ül. Liam most Zayn mellett, Louis pedig Harry társaságában volt. Így csak felálltam, elmentem Harryék mellett, aztán pedig megálltam az előttük ülő Liam- Zayn párosnál, s lehajolva megöleltem Liamet, aki kívül ült, így nem volt nehéz dolgom. A busz zötykölődése – és az én hihetetlen nagy ír szerencsém – jóvoltából viszont mikor fel akartam állni, elzúgtam, ezért az egyel hátrébb ülő ölébe estem, aki nem más volt, mint Louis. Liam és Zayn csak felröhögtek a bénaságom miatt, én pedig konkrétan Harry és Louis ölében feküdtem. Nem tudtam mit tenni, egyszerűen csak én is felnevettem, és, - mint ahogy a többiek már említették- a nevetésem az ő arcukra is mosolyt csalt, így már az egész busz vidám volt, nem olyan komor, mint eddig. Mikor lenyugodtam, megpróbáltam felállni, hisz az fejem Harry ölében volt, ám mind a ketten lefogtak.

- A-a – rázta meg a fejét Louis mosolyogva. – Addig nem engedünk el, míg meg nem bocsátasz. – Erre csak elvigyorodtam, majd ránéztem.

- Nincs gond, Lou. Imádlak, és hülyeség haragudni valakire köztetek, hisz e helyett még hülyülhetnénk is – mosolyogtam rá. – Tudom, hogy teljesen túlreagáltam, nem is értem, hisz semmi se történt – legyintettem, majd sikeresen feltápászkodtam.

- Ugye tudod, hogy mennyire imádlak, Niall? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, de ajkán az a mosoly játszott, ami mindig ott van, és ami őt övé teszi. – Tudom, hogy nem mondom sokszor, meg, ha mondom is, akkor többnyire csak bohóckodok, de így van – mondta komolyan, mire csak elmosolyodtam.

- Köszi, Louis – mosolyodtam el, s már indultam is volna a helyemre, de Zayn hangja megállított.

- Niall, ne menj már oda hátra, maradj itt velünk – kért, mire összeráncolt szemöldökkel visszafordultam.

- Ülni is kéne valahol, de itt nem tudok– mutattam a nyilvánvalóra, de Lou csak legyintett.

- Egy fenét, ülj Harry ölébe – adta a fenomenális ötletet, mire elröhögtem magam.

- Te hülye vagy – ráztam meg a fejem hitetlenül.

- Nem, komolyan mondtam – állította határozottan.

- Engem nem zavarsz, nyugodtan ideülhetsz – mosolygott a göndör hajú, mire csak megforgattam a szemem, majd visszasétálva átmásztam Louison, hogy megtegyem, amit tennem kellett, ha ott akartam velük maradni. Ami azt illeti, nagyon kényelmes volt, főleg, hogy Harry egyből átölelte a derekamat, hogy szorosan tartson, én pedig megpróbáltam úgy helyezkedni, hogy ne nyomjam nagyon. A fiúk csak röhögtek, de mikor lenyugodtak, végre elkezdhettünk beszélgetni. Teljesen elhülyéskedtük az időt, s az órára nézve rájöttünk, hogy már csak másfél óra van az érkezésig, így úgy döntöttünk, hogy pihenünk egy kicsit. Így egy kicsit lejjebb csúsztam a barna göndör ölében, így a fejem a vállán tudtam nyugtatni. Lehunytam a szemem, miközben a fejem az ablak felé volt fordulva. Őszintén megmondom, elképesztően kényelmes és kellemes volt Harryhez ilyen közel feküdni, hisz érezhettem az illatát, a keze pedig lusta, apró mozdulattal simogatta a derekam, egy pillanatra pedig megfordult a fejemben, hogy nagyon is örülnék neki, ha ezt azért csinálná, mert szeretné, nem azért, mert a helyzet így alakult.