Twins

Sziasztok!! :)
Itt van Larry története, ami nem lett ugyan nagyon hosszú, de kész van, és itt is van. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást!

xoxo Lora 

- Ikrek, Lou? Komolyan? - mosolyogtam szeretettel a férjemre, aki hirtelen olyan volt, mint régen a gimiben. A gyönyörű kék szemei izgatottan csillogtak rám, kérlelve engem, bevetve mindent, amit csak tudott.

- Igen. Te fiút szeretnél, én lányt. Akkor miért ne lehetnének ikrek? - Persze, igaz, de mégis...dupla felelősség.

Arról persze szó se volt, hogy nem működne. Minden, amit együtt csinálunk, működik, akkor két gyerek felnevelése lenne pont az, ami kifog rajtunk? Évek óta erre készülünk.

- Lou, tisztában vagy azzal, hogy...

- Igen, Harry! Mindenre gondoltam, többször is. Én szeretném ezt, és csak merem remélni, hogy te is. - Igen, elővette a kiskutyaszemeit. 

- Nem, nem gondoltad ezt teljesen át - ráztam a fejem, magamban már fülig ért a szám. Persze ő ebből nem érzékelt semmit. A reménykedő kifejezés lehullt az arcáról, s láttam rajta, hogy fontosabbnak tartja a kapcsolatunk annál, minthogy nekiálljunk hevesen vitázni. - Ha mi örökbe fogadunk két gyereket, semmi időnk nem marad erre - léptem oda hozzá, a kezemet rögtön a hátsójára simítottam, és azon nyomban egy csókot adtam neki. Meglepetten kapott a hajamhoz, de megérezve a csípőm mozgását belenyögött a csókunkba, és előrébb tolta az övét a nagyobb érintkezés érdekében. Azonnal megértette.
- Mit szólnál, ha az egész éjszakánk erről szólna akkor? - vigyorgott, nekem pedig nem volt ellenvetésem.
Felkaptam, s meg sem álltam a hálószobánkig. Éreztem hevesen dobogni a szívem a mellkasomban, mint minden alkalommal amikor szeretkezni készülök Louisval. Féltő, de határozottan húztam le róla a pólót, hiába tudtam, hogy szereti durván.  Oh, de még mennyire szereti durván! Így hát nem is kíméltem; addig, míg egy hangos sikítással el nem élvezett.

***

- Készen állsz, Kedvesem? - kérdeztem szorítva a kezét, mire ő csak izgatottan megforgatta a szemét, és a válasza nyilvánvaló volt. - Akkor hajrá - mosolyodtam el, és míg én elmentem kitölteni a papírokat, Louis ment, hogy megismerkedjen a kiválasztott négy éves ikerpárral. Mikor kész lettem, elvezényeltek egy szobába, ahol Louis épp beszélgetett a kisgyerekekkel.
- És nézzétek! Ő itt Harry, az apukátok.
- Két apukánk van? - meredt rá nagy szemekkel a kislány, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne kezdjek el hülye hangokat kiadni, amiért ilyen aranyos.
- Igen - guggoltam le én is, és bólintottam egy nagyot, majd biztatóan rájuk mosolyogtam.
- Akkor... - szólalt meg a kisfiú. - esetleg... - köszörülte meg a torkát aranyos - Te is szeretni fogsz minket? - hajtotta le a fejét aranyosan, mintha kicsit meg lenne illetődve, tartva a választól.
- Természetesen! A legjobban! - mosolyogtam szélesen, mire a kislány boldogan sikkantva a nyakamba ugrott, mire a fenekemen kötöttem ki. Kuncogva öleltem magamhoz, és boldogan nőtt még szélesebbre a mosolyom, amint a kisfiú is csatlakozott.
- Bemutatkoztok Harrynek is? - szólalt meg Louis mosolyogva.
- Én Peter vagyok!
- Én pedig Bianca.
Szélesen mosolyogtam és bólintottam, így felkaptam Biancát, míg Louis Petert, hogy hazavigyük őket.
- Izgatottak vagytok az új otthonotok miatt? - kérdezte Louis egy kicsit hátrafordulva a gyerekülésben pihenő gyerekeinkhez, akik hevesen bólogatni kezdtek. Louis izgatottan ecsetelte, hogy mennyire jó a szobájuk, én pedig az utat figyelve mosolyogtam magamban.
Mind a ketten elfogadtuk, hogy ez lesz; Louis a jó fej apa, én pedig a szigorú, de bölcs.
De senkinek sem volt ezzel baja.
- Apu, majd aludhatok veletek? - kérdezte Peter félénken, én pedig meglepetten húztam fel a szemöldökömet. Azt hittem kettejük közt majd Bianca lesz a "bújósabb". De ő nem kérdezte meg ugyanezt, hanem békésen nézett ki az ablakon.
- Persze kicsim, semmi akadálya - mondta Louis, mire Peter kuncogni kezdett, és megérintette Biancát, aki elhúzta a kezét. Nem volt semmi rosszindulat ebben, Peter se vette rossz néven, hanem ő is nézelődni kezdett. Louis-val összenéztünk, úgy tűnt a mind a ketten észrevettük ezt. Ezek szerint kettejük közt Peter az, aki igényli az apró érintéseket, a szeretetet, míg Bianca aki úgy érzi, hogy ő nagylány már, és nem kell neki mindez.
Halványan elmosolyodtam, és leparkoltam a hatalmas házunk előtt hallgatva a pöttömök kotyogását arról, hogy micsoda hercegek vagyunk a palotában. Csak szeretetteljesen megfogtam Bianca kezét, míg Louis Peterét, hogy bevezessük őket. Már minden megvolt: a szobájuk, a ruháik, a játékaik, minden. Bevezettük őket a közös kis birodalmukba, ők pedig felugorva a saját ágyukra eltűntek a kupacban. Hagytuk, hogy mindent maguk fedezzenek fel, szaladgáltak össze-vissza, mi pedig addig a saját szobánkban pihentünk hallgatva a gyereknevetést és a apró sikongatásokat, amiket akkor hallattak, ha valami olyat láttak, ami tetszett nekik.
Ez hiányzott az életünkből; ezek a hangok, a teljes család érzése. Együtt  vagyunk, és körbevesz a szeretet. Csak idő kérdése, és a gyerekeink is érezzék ezt, hogy szeretjük őket és vigyázunk rájuk. Jó helyük lesz itt velünk, ezt tudtam.
- Köszönöm Harry. Hogy velem vagy és egy csodálatos családot adtál nekem - mondta elérzékenyülve, én pedig lazán felé gördültem és egy lágy csókot nyomtam az ajkára.
- Szeretlek - suttogtam, és mindez az életem légvégéig igaz volt.
És amikor már öregek és ráncosak voltunk, egymás kezét fogva hangoztattuk ezt. "Szeretlek míg világ a világ"