Like a child

Sziasztok!

Remélem, minden rendben telik nálatok, én is érkezem most. Méghozzá egy kért Larryvel, amiben bizony előfordul némi rosszcsont :3

Danielle Cobbler, remélem, teljesítettem sikeresen, amire kértél, és tetszik.

U.i: A Larry Christmas oldalra felkerült a történetem Go deeper! címmel. Akit érdekel, benézhet :) 

Jó olvasást, előre is boldog Új Évet, ha tehetitek, bulizzatok, vagy pezsgőzzetek otthon a családdal :) Én azt fogom tenni.

xoxo Lora  

Imádtam a gyerekeket. És ők is imádtak engem. Na, de azért senki se gondoljon rosszra! Óvóbácsiként dolgoztam.

25 évesen én voltam a kis apróságok kedvence. Minden álmom egy saját gyerek volt, de tekintettel arra, hogy meleg vagyok, soha nem lehet vér szerinti gyerekem. Volt párom, akit nagyon-nagyon szerettem, de neki nem mertem felhozni as témát.

Így hát csak megelégedtem azzal, hogy a munkámmal megkapom azt, amit otthon nem.

- Lou-Lou bácsi! - A kis, 4 éves Eric szeme vörös volt és puffadt a sírástól. Hangját is csak nehezen hallottam meg, de tett róla, hogy észrevegyem; az apró mancsaival meghúzogatta a pulóverem ujját, én pedig gyengéden az ölembe kaptam, hogy egy magasak legyünk nagyjából.

- Mi a baj, Pocak? - töröltem le a könnyeit az arcáról, ő pedig a hatalmas barna szemeivel figyelt engem.

- Elestem. Bevertem itt! - mutatott le, hogy a lábára mutasson, ahol valóban egy apróbb, csúnya horzsolás volt.

- Gyere, menjünk be és lemossuk, rendben? - Csak szipogva a nyakamba fúrta a fejét, én pedig dúdolva bevittem őt. Leraktam az egyik padra, és egy zsebkendőt vizeztem be, amivel letisztítottam a seb mellett, hogy ne legyen piszkos.

- Most lefertőtlenítjük. Egy picit csípni fog, de te erős nagyfiú vagy, ugye? - csak határozottan bólintott, én pedig gyengéden lefertőtlenítettem. Ő összeszorított fogakkal tűrte, és mikor felmutattam neki két zsebtapaszt, ösztönösen rábökött a színesebbre. Mikor végeztünk, megpusziltam a feje búbját.

- Nagyon bátor voltál, Eric. És már nincs semmi baj - mosolyogtam rá, ő pedig megfogta a pici kezeivel az enyémeket. Nagyon szerettem, mikor az apró kezek elvesznek az enyémekben. Mert ilyenkor úgy érzem, hogy megvédhetem őket.

Mikor a délutánra leraktam a csoportot aludni, az asztalomhoz ülhettem.

"A kicsik alszanak. Minden rendben veled, Szerelmem?" - küldtem el az SMS-t Harrynek, és szinte azonnal meg is kaptam a választ.

"Nekünk is az kéne már; egy kiadós alvás. Épp szünetem van, fél óra múlva ismét munka :p" - Elmosolyodtam, amiért még most is elvicceli az egészet. Szereti a munkáját, mint modell. Meg is értem, neki csak a természetes tökéletességét kell adnia, és még pénzt is kap érte.

"Te szegény. A picurok még egy óráig alszanak, aztán mind felkelnek, hogy letámadjanak" - válaszoltam azonnal.

"Azért csak óvatosan, estére terveim vannak!" - Nagyon nyeltem erre, ugyanis voltak elképzeléseim, hogy mik lehetnek azok a a tervek.

"Alig várom, szívem. Te se engedd, hogy a gonosz fényképészek olyat tegyenek, amit nem kéne. Az neked is büntetéssel jár" - Beharaptam az ajkaimat, ahogy a "küldés" gombra nyomtam.

A telefonom hamar rezegni kezdett, ami jelezte, hogy a pasim válaszolt nekem.

"Hm, apu jól teszi, ha siet haza. Ma nagyon rossz voltam" - Hiába, nem tudtam mit kezdeni a nadrágomban növekvő dudorral. Igyekeztem nem felnyögni, hisz az elég furán nézett volna ki.

"Jobb, ha megyek. még bajok lesznek. Az apróságok mocorognak" - küldtem el gyorsan az SMS-t, éreztem, hogy nem tudnék jót állni magamért, ha ezt a párbeszédet tovább folytatnánk.

"Lou, állandóan csak velük foglalkozol. Néha törődhetnél velem is. Bele se merek gondolni, hogy milyen lenne, ha nekünk lennének gyerekeink :D" 

Hiába mondta viccnek, az elevenembe mart ezzel. Ez az, amit a legjobban szeretnék. És éppen ezért nem láttam esélyt a saját gyerekre. Ő nem menne bele. Viszont hiába voltam együtt Harryvel, a fél szívemet a kis apróságok birtokolták.

"Egy boldog család lehetnénk" - írtam vissza, és azon nyomban elraktam a telefonomat, hogy ne lássam, mit ír válaszként. Elég, ha majd este tiltakozik és töri össze a szívemet. Nem gáz.

Mikor itt volt az idő, egy dallal ébresztettem a gyerekeket, akik álmosan ébredeztek. Lerendeztem azokat, akik bepisiltek, de hamarosan már mindenki ébren ment a fürdőbe, hogy a gondozók segítségével összeszedjék magukat. Az ágyakat elrakták, helyette felállították az asztalokat, én pedig a rosszcsontokkal kimentem az udvarra. Leültem a szokásos padra egy jó könyvvel a kezemben, bár nyilvánvaló volt, hogy nem sok időm lesz olvasni.

Ugyanis az egyik kislány, Sandra, és az ikertestvére Mark jött oda hozzám, hogy boldogítsanak.

- Lou-Lou bácsi! - integetett nekem nagy lelkesen a pici lány, és felmásztak a a lábamra. Az egyik az egyikre ült, másik a másikra, és a karomba kapaszkodva játszottak. Az a gyermeki nevetés felülmúlhatatlan volt. Folyamatosan mozgattam a lábam, ők pedig az egyensúlyukat próbálták megtartani, miközben a nevetésükkel odavonzták a többi gyereket is.

Tekintettel arra, hogy aznap a szülők hamarabb jöhettek a szülők a gyerekeikért, már kezdtek is szállingózni. Aki viszont még maradt, az rajtam lógott. Szó szerint. Emma a nyakamban ült, Eric felmászott az ölembe, Mark és Sandra még mindig a lábamon csücsültek, Ed pedig a hátamon csimpaszkodott.

Nevetve próbáltam őket leszedni onnan, de nem adták olyan könnyen magukat.

- Szia, Lou! - döbbenten kaptam fel a fejem, mikor meghallottam szerelmem hangját, ő viszont csak mosolyogva adott egy puszit a homlokomra, és hátrébb lépve szeretettel figyelt.

- Lou-Lou bácsi! Ő kicsoda? - A pici Emma a hatalmas kék szemivel figyelte a fiúmat.

- Ő Harry. Egy nagyon kedves barátom - mosolyogtam, és levettem  a nyakamból, hogy menjen megismerkedni, ha szeretni.

- Hajjy! - nevetett fel hangosan Sandra, s integetett az említettnek, aki kuncogva integetett vissza.

- Hogy kerülsz ide? - néztem rá érdeklődve.

- Végeztem a munkával és mivel nem válaszoltál se az SMS-ekre, se a hívásokra, gondoltam eljövök - vont vállat, én pedig megértően bólintottam.

A kicsik lemásztak rólam, és kiegészülve az 5 éves Philippel Harryt kezdték nyúzni.

Ő viszont remekül helyt állt: pontosan tudta, hogy mit kell tennie. A kicsik pedig azonnal megkedvelték, ez látszott rajtuk.

- Holnap is jössz? - állták körbe a kicsik, majdnem ledöntötték a lábáról, ő viszont sikeresen állva maradt.

- Nem tudom. Nem valószínű - rázta a fejét, a gyerekek pedig legörbül ajkakkal figyelték.

- De akkor Lou-Lou bácsi sem jön - szólalt meg Sandra, és azonnal átölelte a kis kezeivel a lábam, hogy ne merjek elmenni.

- Miért ne jönnék, kicsim? - simogattam meg a szép fonatait, ő viszont csak szorosabban ölelt.

- Mert Hajjy bácsi sem jön - szipogott.

- Sandra, ne aggódj, én jövök. Én itt dolgozok - mosolyogtam, ő pedig bólintott.

Megvártuk, míg mindenkit elvisznek, én pedig beülve Harry mellé a kocsiba, sóhajtottam.

Ő odahajolt hozzám, és nyomott az arcomra egy puszit, majd beindította a motort, ami engedelmesen morgott fel.

- Annyira jól bánsz velük! - jegyezte meg mosolyogva, mire én is halványan felfelé húztam az ajkaim.

- 6 fiatalabb testvérem van. Gyakorlat teszi - nevettem. - De azért te sem panaszkodhatsz.

- Én? - vonta fel a szemöldökét. Csak nevettem a reakcióját látva, és bólintottam.

- Teljesen természetesen kezeled őket. Öröm látni - simítottam a kezem a combjára, s megszorítottam azt. Kieresztett egy hosszú sóhajt, és leparkolt az út szélén.

- Lou...kérlek ne nézz hülyének, de én nagyon szeretnék egy gyereket - pillantott fel rám, én pedig döbbenten tátogtam, akár hal a zacskóban.

- Tessék?! - Nem kicsit voltam sokkos, ami azt illeti.

- Nem véletlenül vannak gyerekekkel kapcsolatos megjegyzéseim mostanában - vonta meg a vállát könnyedén. - Sajnálom, de muszáj volt ezt elmondanom. Mióta együtt vagyunk, úgy tervezem, hogy egy családot alakítunk ki. Lesz gyerekünk, összeházasodunk...ilyenek. - Esküszöm, hogy hihetetlenül elbűvölő volt azzal az enyhe pírral az arcán. A szívem viszont nagyon engedetlenül viselkedett, úgy gondolta, hogy jobb neki kint, már amennyire ki akart a helyéről ugrani.

- Haz...én nem gondoltam volna, hogy te szeretnél gyereket...én mindig arról álmodoztam, hogy felnevelhetek veled egy, akár több gyereket - vallottam be boldogan, és most rajta volt a sor, hogy elképedjen. Aztán se szó, se beszéd, szorosan magához ölelt.

- Azt hiszem, meg van az alap. Egy megfelelő méretű lakás, jövedelem, családi támogatás. Melletted pedig boldog vagyok - mondta, én pedig mosolyogva megcsókoltam.

Két hónap múlva pedig az örökbefogadott, két éves ikrek totyogtak a házunkban. A szemünk fényei.

Isaac a göndör, szőke tincsivel úgy néz ki, mint egy édes bárány, barna szemeitől viszont egy őzikéhez lehetne hasonlítani.

Dorit pedig kicsit sötétebb hajjal, de ugyanolyan hatalmas barna szemekkel olyan volt, mint egy hercegnő. Bár hamar megmutatkozott, hogy a kis Isaac sokkal jobban igényli a szeretet kimutatását, vagy sokkal többször jön oda hozzánk esténként, mert oda akar hozzánk bújni.

Dorit viszont nem tudatosan, de vigyáz a testvérére. Hiába Isaac az idősebb, szüksége van a kishúgára, mikor a nagyihoz mennek, vagy elmegyünk kirándulni. Ők pedig már a legelején leosztották maguk közt, hogy Isaac hozzám, Dorit Harryhez kötődik jobban. Nem érződik nagyon, de észrevehető.

- Hihetetlen - mosolygott Harry, ahogy a kis alvó picire nézett az ölében. Isaac még felfedezte a hajam rejtelmeit, dundi ujjacskáival éppen megkísérelte megszüntetni a hajállományom rendes működését, viszont elnéztem neki.

- Apu! - szólt nekem, én pedig kíváncsian ültettem le az ölembe, hogy ölbéli játékokat kezdjek el vele csinálni. Viszont neki ennyi volt, nem mondott többet, én pedig belepusziltam a kis karjába, amit a csikizős érzésre nevetéssel fogadott.

Harry óvatosan felemelte a kis hölgyet az ölébe, míg én Isaacet fogtam meg, hogy elvigyük őket aludni.

- Szeretlek - hajoltam Haz ajkaira, mikor ez a procedúra megtörtént. Kétségem sem volt afelől, hogy tökéletes apa lesz, és igazam volt.

- Én is téged, Lou.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy nap boldogan fogok elmerülni Harry mellett, aki történetesen model, és a világon a legcsodálatosabb férfi, hülyének nevezem. Viszont így volt. Mellettem feküdt, átölelt, boldogok voltunk két tüneménnyel.

És a jobb kezemen látszott, Harry tervei közül nem csak a gyerek jött össze. Hanem egy kötelék. Ami örökre szól.