6:08 PM

Sziasztok!
Tudom, suli idő van, meg minden (nekem fizikaversenyem lesz) , de mindenképp el szerettem volna hozni ezt nektek. Egy aranyos kis Narry, mert annyira megihletett a szombat, hogy muszáj volt. Remélem, tetszeni fog nektek, a véleményeket szívesen várom! :)

xoxo Lora  

Izgatottan mozgolódtam egy kicsit, alig bírtam lenyugodni. De hé, teljesen jogos! Szombat volt, a délelőtt viszont kész kínszenvedés volt számomra. De ne tessék ezen csodálkozni, szerelmes voltam! Egészen pontosan tegnap délután 6 óra és 8 perc óta pedig kapcsolatban. Úgy éreztem magam, mint egy 14 éves tini kislány az első „igaz” szerelménél. A különbség viszont az, hogy én 18 éves voltam és férfi. De ez csupán részletkérdés.

A délelőttöt anya és Greg társaságában kellett eltöltenem, méghozzá boltról-boltra járva, akár akartam, akár nem. Novemberben jártunk, fel kellett készülni a télre. Így mindenhol kesztyűk, sálak, sapkák és egyebek lógtak körülöttem, amik között normál esetben izgatottan válogattam volna, de nem most, hogy tudtam, a délutánomat Harryvel fogom tölteni. Állandóan csak azt hajtogattam, hogy „Menjünk már!” vagy „Igen anya, az a pulcsi tökéletes, most már megyünk?”. Nem mondanám, hogy nagyon boldogok voltak emiatt, de nem tehettek ellene semmit. Bármikor, mikor eszembe jutott a tökéletes göndör haj, a még tökéletesebb zöld szempár vagy akár az az izmos test, a mellkasomban a szívem eszét vesztette és rohanni akart, hogy a partnerével találkozzon, csak sajnos a testem volt oly’ engedetlen, hogy a helyén maradt. Igen, pikkel is rám emiatt, de sebaj, majd megenyhül. Mindig mosoly kúszott az arcomra, ahogy rágondoltam, vagy akár csak eszembe jutott a tegnap.

Méghozzá a délután 6 óra 8 perc.

Csak egy szokásos pénteki nap volt. A suliból hazaérve lepakoltam, majd átszaladtam Zaynékhez, hogy a szokásos pénteki programunkat csináljuk: pizza evés, film maraton, hülyülések. Zayn, Liam, Harry, Louis és én, ahogy mindig is. Kiskorunk óta ismerjük egymást, egyszerűen imádjuk a másikat, így nem kérdés, hogy minden szabadidőnket együtt töltjük. Minden jól indult. Már besötétedett ötkor, a pizza megjött, mi is letelepedtünk a nappaliban, és hangoskodtunk, miközben Marvel maratont tartottunk. Zayn szülei ilyenkor sosincsenek otthon, hagynak minket baromkodni. Szóval minden tökéletes volt… Ahha, persze. Egy fenét. Odakint a fák hajladozni kezdtek, lassan pedig ropogni, a szél annyira felerősödött. Majd természetesen az eső is eleredt. Eleredt? Persze, leöntötték az összes tengert egyszerre. Legalább annyi jött. Ilyen vihar még sosem volt. Villámlott, az ég felbődült, s lesújtott ránk hatalmas dörgést hallatva. És mondanom sem kell, kicsapta a biztosítékot.

És itt bolydult fel mindenki. Az nem elég, hogy vaksötét lett, a telefonunkat nem tudtuk használni, hisz azok fent voltak Zayn szobájában. Louis felpattant, s áttaposva Zaynen ment, hogy „ő majd megoldja”, Liam egyből intézkedett felállt, és elindult a tv felé, hátha valamilyen csoda folytán életre tudja kelteni, de annyira igyekezett, hogy egy elegáns mozdulattal átesett a kisasztalon. Zayn a hasát fájlalta Louis patája miatt, amivel rátaposott, én pedig teljes sokkot kaptam. Nem elég, hogy klausztrofóbiában szenvedek, az élet megáldott azzal, hogy féljek a sötétségtől. A szemem sehogy sem akart hozzászokni a sötéthez, ami körülvett, s a szörnyű hangok is felkavartak, megőrjítettek.

A légzésem szaporábbá vált, a mellkasom hevesen emelkedett fel és le, a szívem pedig engedetlenül nézett velem szembe, és meg sem kísérelt még csak lenyugodni sem. Szorosan összeszorítottam a pilláim, s a kezem is ökölbe szorult, miközben igyekeztem másra gondolni – sikertelenül.

Gyengéd tenyér simult az öklömre, lágyan késztetve ellazulásra. Harry nem mozdult el mellőlem, bár a jelenlétéről megfeledkeztem már, annyira elfogott a rettegés. Bár, ez ostobaságnak tűnhet, elvégre mindig ráfigyeltem a legjobban. Mindig is úgy gondoltam, hogy tökéletes, hogy milyen hibátlan. Szégyelltem a gondolataim, így nem igazán beszéltem vele az utóbbi időben. Ez egy védekező mechanizmus volt a részemről. Nem akartam hülyét csinálni magamból előtte, ami viszont szokásom volt.

- Nyugi Niall, nincs semmi baj. Gyere – húzott fel lágyan, s lassan, fogva a kezem elindult. Nehezen vettem a levegőt, de megbíztam benne, így csak szorítva a kezét követtem őt. A lépcsőnél szólt, hogy lépjek nagyot, én pedig óvatosan lépkedtem fel, folyamatosan összerezzenve a dörgésekre. Ilyenkor Harry a hüvelykujjával simította meg a kezem, nyugtatva engem. Mikor felértünk az emeletre, rutinosan húzott Zayn szobájába, ahol a telefonok voltak. Megfogta a sajátját, s feloldva azt egyből fény töltötte meg a körülöttünk lévő teret. Megkönnyebbülten sóhajtottam, ő viszont még nem engedett el. Láttam a szeretetteljes mosolyt az arcán, de csak a megszokott féloldalasat, ami olyan őrjítően jól állt neki. Zavartan félrepillantottam, már nem is hallottam semmit igazán. A fiúk kiabálása lent halk volt, a dörgés, s a vihar távoli zajnak tűnt csupán. Harry úgy nézett rám, mint aki vár valamire, bár én nem voltam képes kitalálni, hogy pontosan mire, így zavartan elhúztam a kezem az övéből, s a fehér nagyképernyőjű telefonomat oldottam fel.

- Köszönöm – motyogtam hálásan, s megnéztem az időt. 6 óra 6 perc. Ostobaságnak tűnhet, mégis, én lehunytam a szemem, s magamban elmormoltam egy kívánságot.

„Bárcsak végre megtörténne a legnagyobb álmom”. Ha jótevő tündérke lennék, számomra kívülállóként ez egy kicsit homályos lenne, de szerencsére nem vagyok tündér, így nem az én feladatom.

Szusszantva elindultam vissza a többiekhez, ám Harry karjai körbefogták a csuklómat, s visszatartottak. Meglepetten pillantottam rá, nem értve, hogy mit szeretne. A mosoly még az arcán volt, s a zöld szemei is vidáman csillogtak. Gondolkodás nélkül elvette a telefonom, de még láttam, hogy megnézi a hátterem, így rá is pillantottam az órára, ami már 6 óra 8 percet mutatott. Lezárta a telefont, így az elsötétült, ismét sötétséget terítve ránk. Idegesen szívtam be a levegőt, Harry keze viszont a derekamra csúszott, ő pedig közel hajolt hozzám. Pontosan érzékeltem a szuszogását, megcsapott a teste jellegzetes illata, amiért megbolondulok, valamint a teste hője szinte égetett, annyira kiélezte a sötét az érzékeimet. Várta, hogy mit lépek, én viszont mozdulni sem tudtam. Egyszerűen nem ment, mintha nem én uraltam volna a testem. Ő viszont megszüntette a távot, s ajkait lágyan, szinte lepkeszárny finoman érintette az enyémhez. A pilláim lecsukódtak, a kezem megrezzent, ahogy visszanyertem az irányítást, így csak az ingébe kapaszkodtam, hogy ne rogyjak össze, akár egy ócska játék baba. Ez felbátorította, így lassan, de határozottan mozgatni kezdte az ajkait, apró rezgéseket küldve a testem minden egyes pontjába. Nem is kellett, hogy elmélyüljön. Mikor elvált, a szemében ugyanazt láttam, mint mindig: csillogást. A szája sarka lassan, de biztosan felfelé húzódott, amitől nekem is mosolyogni kellett. Nem volt többé kérdés, hogy együtt szeretnénk lenni. Szorosan átölelt, én pedig tényleg csak rá voltam képes figyelni, megszűnt a vihar, megszűnt a világ. Úgy gondoltam, hogy mosolyom levakarhatatlan, s nyugodtnak éreztem magam – annak ellenére, hogy a szívem még mindig vadul dobogott, s a gyomrom se a rendes méretében volt jelen a hasamban. De ez nem számított. Hisz ez csak szerelem volt.

Annyira mélyen voltam a gondolataimban, hogy ijedt kiáltás szakadt ki belőlem, mikor az izmos karok öleltek át hátulról, s az illat megcsapta az orrom. Harry nevetve fogadta a meglepettségem, s leült mellém a nedves padra. De hé, kit érdekelt? Az éjszaka volt a világ legnagyobb vihara, jogos, hogy mindenhol tócsákat látunk, s, hogy minden vizes még.

- Mi a helyzet Nialler? – mosolygott rám édesen, s gondolkozás nélkül kulcsolta össze az ujjainkat. Halványan elmosolyodtam a gesztuson, majd inkább rátereltem a figyelmem az elhangzott kérdésre.

- Azon kívül, hogy szívrohamot kaptam miattad? Semmi, tényleg. – Próbáltam haragos lenni, de pontosan tudta, hogy nem megy, így csak nevetett, s egy puszit nyomott a fejemre.

Ilyen szerelmesnek lenni? Ülni, és csak mosolyogni a semmin? Nevetni jelentéktelenségeken? Nagyon úgy néz ki. És tegnap, 6 óra 8 perckor én is megtapasztaltam azt a csodát, ami ezzel jár. Miközben megtaláltam a lázadó szívem másik felét.