10. rész ~ MYOB

Sziasztok! :)
Nagyon remélem, hogy mindenkinek jól sikerült az első tanítási napja az iskolában, és mindenki rendben van :)
Itt van a 10. rész, már csak kettő van ezen kívül, remélem, hogy tetszeni fog.
Szomorú volt ezt a részt megírni, de muszáj :)
Mint már legutóbb is említettem, most majd az iskolára fogok koncentrálni nagyon erősen, remélem, ezt megértitek :)

xoxo Lora  

Louis:

Hihetetlenül örültem Harrynek és Niallnek, de ez természetes, nem? Hangozhat közhelynek, de ha ők boldogok, én miért ne lennék az? Reggeli után egyből buszra szálltunk, hogy tovább utazzunk. Nem volt messze a következő állomás.
A szokásos rendszer volt: Liam elvonult, Niall telefonozott, ahogy Harry, - mindössze annyi különbséggel, hogy most Niall feje Harry ölében nyugodott – Zayn és én pedig játszottunk a TV- n.
- Hé, Lou, Zaynie, gyertek már ide! – szólt nekünk Niall, mi pedig megállítva a játékot odamentünk hozzájuk.
- Van különösebb oka annak, hogy Haz ölében fekszel? – húzta fel az egyik szemöldökét Zayn látva a párost, mire felkuncogtam.
- Nos... – köszörülte meg a tokát Harry, s lepillantott Niallra. 

– Ez az ok, amiért hívtunk. Louis már tud róla, de te még nem: együtt vagyunk. Mármint Niall meg én – simított végig Niall haján gyengéden.
- Mármint jártok? – húzta fel a szemöldökét, s karba tette a kezét.- Olyasmi – bólintott Niall komolyan, én pedig a számra tettem a kezem, hogy ne nevessek fel hangosan.
- Ez... bizarr – jegyezte meg a fejét csóválva a sötéthajú. Nem mondom, hogy rosszul fogadta, csak... mégse olyan jól, mint vártam. Mármint, a két legjobb barátunk együtt van!

- Mármint... na. Ez fura – próbálta megmagyarázni, sikertelenül. – De attól még örülök nektek, srácok! – mosolygott végül egy sóhajtással, mire Harry megkönnyebbülten hajolt le Ni-hez, hogy megcsókolja. Ő pedig ezt nem bánta.

Ha tudtuk volna, hogy mi lesz ebből!

A koncert este nem volt rossz, a közönség tombolt. Harry és Niall sokat hülyültek együtt, mint ahogy az eddigi koncerteken is, és a közönség sikítással díjazta ezt. Fáradtan ugráltunk le a színpadról, s mentünk, hogy a színfalak mögött találkozzuk a rajongókkal. Aznap este ismét buszra szálltunk, bár két órát vártunk, míg elindult. Liam hamar eltűnt, Niallal és Zaynnel pedig még elmentünk venni valami egészségtelen kaját az estére. Harry addig a buszba ment, hogy beüzemelje a tv-t, hogy maratont tartsunk.
Mielőtt felmentünk volna a buszra, dulakodást, kiabálást hallottunk meg. A srácokkal összenéztünk, s a lehető leghalkabban mentünk fel a lépcsőn. Takarásból nézhettük végig a jelenetet:

- Megőrültél, te ökör? – lökte meg mérgesen Liam Harryt, aki tehetetlenül csapódott az egyik szekrénynek.
- Most meg mi a bajod!? – nézett Haz dühösen. – Leszarsz minket, most meg hirtelen haragszol valamiért.
- Hogy van képed Niallal kezdeni? – sziszegte, figyelmen kívül hagyva Harry szavait. – Hm? Tönkreteszed, amit nagy nehezen felépítettem, te nem normális hülyegyerek! – Sose gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok látni, de Liam ökle Harry gyomorszájába vágódott. Úgy tűnik, nála a sok-sok edzés bevált, hisz az erejétől Haz összegörnyedt. Zayn megmozdult, hogy közbelépjen, de megállítottam, s Niall felé böktem, aki összetörten vizslatta jelenetet. Zayn bólintott, s átölelte a szöszit, hogy nyugtassa.
- Ki a hülye? – nevetett örömtelenül Harry, s csalódottan meredt rá. – Egy éve még meg sem fordult volna a fejedben, hogy egy bandatársadat, egy testvéredet megüsd – csóválta a fejét. – Mind ezt miért? Mert Niallal vagyok? – kérdezte idegesen, ahogy felegyenesedett.
- Nem érdemled meg őt! Ostoba vagy, ha azt hiszed, megtarthatod – sziszegte dühösen, s ismét taszított rajta. Tudtam, hogy Harry miért nem üt vissza: Sose vinné rá a lélek, hogy azt bántsa, aki sokat jelent neki. Itt pedig két érzelem viaskodhatott benne, ahogy bennünk is: három és fél év, ami csodálatos volt, s ez az időszak, amikor Liam megváltozott.
- Talán igazad van. De én nem vesztettem el egy barátom bizalmát sem, ahogy most te – bökött a fejével ránk, hisz ő észrevehetett minket. Liam felénk fordult, szemében pedig rengeteg érzelem volt, amit egyikünk sem tudott tisztességesen megfejteni.

Észbe kapva ismét felvette a maszkot, melyet sosem sikerült lerángatni róla. Elment mellettünk, mi viszont csak sokkosan meredtünk rá. Képes volt megütni Harryt.
- Várj! – ragadta meg Zayn a csuklóját, mikor mellette ment ment el, Liam megállt, de nem nézett rá. – Ezért volt ez az egész? Ezért kellett bíznom benned? – Hangja megtört volt, én pedig életemben először nem tudtam mit mondani. Csak a háttérből figyelhettem, nem tudtam, mi folyik itt.
- Sajnálom – suttogta, s nyomott Zayn arcára egy puszit, majd elhagyta a buszt. Niall rögtön Harryhez ment, s óvatosan a hasára tette a kezét.
- Nagyon rossz? – kérdezte szomorúan, de a göndör csak megcsóválta a fejét.
- Nem az ütés fáj, hanem az, hogy Ő tette – csóválta a fejét, én pedig megértően megveregettem a vállát. Mindegyikünket rendesen megviselt ez az egész, de ez gondolom nem meglepő. Niall és Harry az ágyon ülve beszélgettek szorosan egymás mellett, Zayn pedig az ágyán fekve agyalt. Talán őt viselte meg ez az egész legjobban. Az ő kapcsolatuk mindig is közvetlen és szoros volt. Mit tehetettem én? Írtam egy üzenetet Susannak.

Beszélgettünk egy kicsit, majd inkább zuhanyozni mentem. Még mindig a szemem előtt volt, ahogy Liam megüti Harryt.
Most komolyan, mi lesz így a bandával? Mi lesz a turnéval? Mi lesz velünk?
Túl sok kérdés, kevés válasz.
A busz megindult, de Liam nem volt rajta. Nincs mit tenni, mint hátradőlni, s várni, hogy mit hoz a holnap.