Under the London Eye

Sziasztok!
Na, ki az, aki egy rövidebb kihagyás után jelentkezik végre?
Nagyon sajnálom, de ez most egy ilyen időszak. Az év végi hajrá, amikor az utolsó tantárgyakból kell javítani... borzalmas. Ráadásul a külföldi utazások miatt is sok kimaradt... Bocsánat. De most itt vagyok, noha ez nem az a történet, amiről már beszéltem. Hamarosan érkezek egy hosszabbal, egy kisregénnyel, ami egy kérésre íródott. Sietek azzal is, ehhez pedig jó olvasást!

xoxo Lora  

Álmos voltam, nyűgös. Egy kicsit szerettem volna pihenni, nem értettem, hogy ez miért baj. Mármint Zaynt ez miért zavarja!?

- Liam, kelj fel – rázta meg a vállam, de a válaszom nem volt több egy egyszerű morgásnál, s még inkább magamra húztam a takarót. Hagyjon engem most mindenki békén! – Liam... – kérlelt, de nem reagáltam, azt reméltem, hogy akkor feladja, és elmegy, mondjuk, hogy Niallt zaklassa, vagy hasonló. – Miért nem válaszolsz? – kérdezte szomorúan, s tudtam, hogy most lebiggyesztette ajkakkal figyel.

- Pihenni szeretnék – mondtam rekedtes hangon, a szememet  csak azért se nyitottam ki.

- Maradhatok? – kérdezte, olyan volt, mintha egy 5 éves kisfiú kérdezte volna ezt tőlem, aki az éjszaka rosszat álmodott. Egy sóhajtással hátrébb vonszoltam magam, így Zayn oda tudott elém feküdni. Mikor ez megtörtént, a takarót ráterítettem, s hátulról átöleltem őt. És nem, nem tettem le a szándékomról, hogy aludni fogok. Mikor Zayn is sikeresen elhelyezkedett, végre sikerült álomba merülnöm ismét. Két óra múlva keltem, már nem tudtam visszaaludni. Elmosolyodtam, mikor láttam, hogy Zayn milyen édesen szuszog ott mellettem. Nem engedve el őt egy pillanatig sem kezdtem a gondolataimba temetkezni. Csak úgy általánosságban a dolgokról. Mostanában minden olyan furcsa volt. Nem volt gond a bandában, vagy valami, csak egy kicsit eltávolodtunk. Ez volt az első éjszaka az új közös házban, hogy kicsit újra egymásra hangolódjunk. Persze Niallal és Zaynnel sosem távolodtunk el igazán, Inkább csak Harry és Louis, de míg Harry Niallal beszélt, és ugyanúgy elvolt, mint mindig, Louis inkább Zaynnel viselkedett úgy, mintha mi sem történt volna.  Ez persze nem baj, nincs tényleg semmi komoly, csak így alakult. Előfordulhat, nem?

- Alszol? – hallottam meg a nagyon halk suttogást magam előtt, álmos volt, kicsit rekedtes még.

- Nem – mosolyodtam el. Bevallom, nem sokszor keltem Zaynnel, de végül is elég kényelmes volt. Olyan megnyugtató, biztonságot keltő. Ki gondolta volna, hogy ezen fogok egyszer agyalni? Én nem.

- Az jó. Ideje lenne felkelni lassan – mondta elhúzott szájjal. Nem láttam a teljes arcát hátulról, csak egy kis részét, de ezt a jelenetet pont sikerült elkapnom.

- Hát ha neked nem kényelmes itt... – hagytam nyitva a mondatot halkan nevetve, ő pedig megrázta a fejét.

- Dehogy, kifejezetten jól érzem magam ott, ahol vagyok, de nem lustálkodhattunk egész nap. Dolgunk van – mondta.

- Viccelsz? Ma szabadnapunk van. Péntek van – juttattam eszébe, mert ezek szerint ez kimaradt neki valamiért.

- Tényleg! Ebben az esetben felőlem maradhatunk így. Engem nem zavar – vont vállat, én pedig bólintva a hátamra fordultam, ő pedig a kinyújtott karomon helyezkedett el, hogy a kezét a mellkasomra rakva kényelmesen elférjen. Más esetben egy kicsit meglepődtem volna, vagy értetlen lettem volna valamennyire, de ami azt illeti, ez nem volt furcsa. Zaynnel mindig közvetlen volt a kapcsolatunk, szerettük egymás társaságát igazán. Jó volt mellette lenni, mert annak ellenére, hogy különböztünk, jól megértettük egymást, nem sokszor vitáztunk, szinte soha. Bármiről tudtunk beszélgetni, viccelődni, vagy csak csöndben ülve élvezni egymás jelenlétét a szobában. Ilyenek voltunk.

Csendesen beszélgettünk, többnyire jelentéktelen dolgokról, inkább csak a másik hangját hallgatni. Szerettem ezt csinálni. Szerettem a hangját, az illatát, a jellemét, Őt magát. Most valahogy jobban érzem ezeket, mint eddig, magam sem tudom miért. A szívem megdobban a látványára, nekem pedig mosolyogni támad kedvem, ha vele vagyok.

- Hé, minden rendben? – lengette meg a kezét a szemem előtt aggódva, mire egy picit megráztam a fejem, hogy visszatérjek a jelenbe.

- Persze, minden rendben, ne haragudj – mosolyogtam rá lágyan, amit egy kedves mosollyal viszonzott.

- Mit szólnál, ha elmennék ma valahova? Csak mi ketten? – javasolta széles mosollyal, mire összevontam a szemöldököm.

- Ketten? – néztem rá furán egy kicsit.

- Igen. Baj? – húzta fel az egyik szemöldökét.

- Dehogy. Nagyon jól hangzik, ami azt illeti – bólintottam határozottan. – Mehetünk – mosolyogtam rá, ő pedig bólintva felállt, hogy átmenjen a szobájába átöltözni és összekészülődni. Én is feltápászkodtam, és egy szürke „skinny jeans”-et vettem fel egy fehér izom pólóval. Gyorsan elintéztem a reggeli teendőimet, s lementem a lépcsőn, hogy a nappaliban várjam, míg Zayn mondjuk megfelelőre belövi a haját. Viszont pont én voltam az, aki később jött, ő már Harry mellett nevetett valamin a nappaliban.

- Hali Hazza. Mi újság? – csaptam a vállára a háta mögül, s lenéztem rá, hisz a kanapén ült. Ő hátradöntötte a fejét, s vigyorogva rám nézett.

- Semmi, Li. Hallom, randitok lesz – vigyorgott, akár egy őrült, én pedig csak megforgattam a szemem.

- Csak nem féltékeny vagy? – húztam fel a szemöldököm vágtam vissza. -  Ooh, bocsánat Niall ott van neked.

- Kinek vagyok ott és miért? – lépett be az említett egy zacskó datolyával a kezében. Már fenn se akadtunk a dolgon, hogy mit eszik. Legutóbb mangóval láttuk őt mindenhol, tehát nem volt annyira furcsa.

- Harrynek természetesen – vigyorogtam rá, s alig észrevehetően intettem Zaynnek, hogy menjünk.

- Mi van Harryvel? – értetlenkedett, nem tudta a beszélgetésünk fonalát felvenni. Én viszont már nem maradtam ott, hogy megválaszoljam ezt a kérdését, túl jó esett a tudat, hogy kényelmetlen helyzetbe hoztam Harryt.

- Ez gonosz volt – mosolygott rám Zayn már a utcán sétálva.

- Tudom – vigyorogtam. – De megérdemli – állítottam. Ő csak rosszallóan megcsóválta a fejét, de nem szólt semmit. – Na, mit terveztél mára? – néztem rá mosolyogva.

- Mondjuk mehetnénk a parkba, aztán mondjuk a Tower Bridge-hez, végül a London Eye-hoz – vont vállat.

- És elénekeljük a hídnál a Midnight Memories-t is? – kérdeztem szórakozottan, mire csak elvigyorodott.

- Amit csak akarsz – hagyta rám.

***

A parkban leültünk az árnyékba egy padra, de persze egyből a rajongóknak adtunk autogramot, vagy fényképezkedtünk velük. Mikor elfogytak, úgy döntöttünk, hogy akkor mi is csinálunk egy selfie-t, mert azt mindenhol kell. Összeálltunk, s hülye fejet vágva ellőttük a képet, ami természetesen ment fel twitterre általam „just hanging out” címmel.

Innen tehát a következő utí célunk a híd lett. Ott is csináltunk pár képet, és persze rengeteget nevettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, fagyit ettünk a hőség miatt, rengeteget beszélgettünk. Olyan nyugis volt a hangulat, egyszerűen csak újra meg újra át akartam élni ezt az érzést.

- Énekelni akarok – szólaltam meg hirtelen, semmilyen előzmény nélkül.

- Hát tedd – nevetett fel.

- De az úgy nem jó. Egyedül nem – ráztam meg a fejem határozottan.

-Akkor ne tedd- javasolta.

- Nem, az sem jó. Zayn, miért nem értesz meg? – néztem rá tettetett felháborodással.

- Oh, bocs már – emelte fel a kezét védekezően mosolyogva, hisz tudta, hogy nem gondolom komolyan. Csak mosolyogtam a bohóckodásunkon, ez már nagyon hiányzott, de tényleg. Lassan odaértünk a a London Eye-hoz, aminek a közelében leültünk a padra, hogy csak úgy ellegyünk, szórakozzunk.

- Te nem érzel ellenállhatatlan késztetést a One Thing éneklésére? – fordultam felé kíváncsian, mire csak szeretetteljesen elmosolyodott.

- Kitalálom: te bizony érzel – mosolygott.

- Valami olyasmi – bólintottam egy visszafogottabb, félénkebb mosollyal. – De nem tehetek róla, valamiért fe vagyok dobva. Csak örülök, hogy veled töltöm a napot – vontam vállat egyszerűen.

- Én is örülök, hogy így alakult, mert hiányzott már ez – bólintott egyetértve velem. – Hé, Liam?

- Hm? – néztem rá kérdőn.

- Feltehetek neked egy szörnyen ostoba kérdést? – grimaszolt zavartan, mire csak bólintottam.

- Persze – vontam vállat könnyedén.

- Megcsókolhatlak? – nézett a szemembe, én pedig teljesen megkövültem. Mi van!? Lefagytam, nem bírtam gondolkozni. Mégis bólintottam.

- De ne itt. Nem hiszem, hogy itt a legmegfelelőbb helyszín, már ha érted, hogy mire gondolok – mutattam körbe a turistáktól hemzsegő környéken. Körbenézett, végül megadóan, beleegyezően bólintott.

- Igazad van – állt fel. – Hát akkor menjük! – nézett rám, s felhúzott a padról. Egy ideig szótlanul mentünk, de nem is volt a csönd olyan kínos. Inkább csak elgondolkozó.

Elvégre nem mindennapi, hogy az egyik legjobb barátom megkérdezi, hogy megcsókolhat-e. És a legfurcsább az volt, hogy nem éreztem negatív dolgokat ezzel kapcsolatban. Nem gondoltam, hogy ez rossz. Sőt, vágytam rá. A hazaút jóval hosszabbnak tűnt, mint az odafele út. De végül megérkeztünk. Köszöntünk a srácoknak, kiáltottam Louis-nak, hogy csináljon nekem egy bögre teát, majd Zayn társaságában felsétáltam a szobájába. Amint becsukódott az ajtó, megfordult, s érdeklődve rám nézett.

- Biztos nem bánod? – kérdezte aggódva, mire szeretetteljesen elmosolyodtam, s közelebb léptem hozzá.

- Dehogy bánom – mondtam halkan, s vártam, hogy végre összetapassza az ajkainkat. Mikor megtette, lehunytam a szemem, s megkapaszkodtam a vállába, hogy valami fogásom legyen, hisz az érzések, amik mellbe vágtak, elképesztőek voltak. Ajkaink tökéletesen passzoltak egymáshoz, éreztem valamit a mellkasomban, ami hihetetlen volt, hisz még sose tapasztaltam ezt ezelőtt. Minden olyan új volt, olyan izgalmas. Én pedig úgy éreztem, hogy ebbe bele kell vágnom. Zayn lassan a nyelvét is belevonta, én pedig nem ellenkeztem egy pillanatig se, mikor elmélyítette a csókunkat.

Mikor  csóknak vége szakadt, a homlokát az enyémnek döntötte, s próbálta rendszerezni a légzését.

- Köszönöm – lépett el, amit én értetlenül fogadtam. – Ne haragudj, amiért kellemetlen helyzetbe hoztalak.Nem fog többet előfordulni – ígérte félrenézve.

- És ha én azt szeretném, hogy sose legyen ennek vége? – simítottam végig a karján óvatosan. Erre felemelte a fejét, értetlenül nézett.

- Ha azt szeretném, hogy ez még sokszor megtörténjen? – csúsztattam fel a kezem a nyakára.

- Akkor meg fog – bólintott, szemében öröm csillant, s ismét megcsókolt.

- Akkor megpróbáljuk ezt együtt? – kérdeztem bizonytalanul mikor elváltunk egymástól.

- Igen – bólintott határozottan, s összekulcsolta az ujjainkat. Mosolyogva bólintottam, s újból csókban forrtunk össze.

Milyen jó, hogy a London Eye-hoz is elmentünk. Azt hiszem, a kedvenc dalom a mieink közül a One Thing lett. Nem is tudom, hogy miért...