Who would have thought?

Hali :) Tudni illik, van nekem egy füzetem, amibe kis apróságokat firkantok le, de csak azt teszem fel, ami nagyjából még elmegy. Ezt a történetet egy unalmas magyar órán írtam, de kzel áll az én szívemhez, nagyon szeretem, még akkor is, ha ez megint Larry (Zsoo, elrontasz! :D). Na, a lényeg, hogy valami visszajelzés azért jól esne, mert nem tudom, hogy írjak-e Larry-ket, van- e rá igény. Tehát vagy írok ilyeneket is, vagy húzok vissza Narry-hez. :)

xoxo   Lora  

  

Sose gondoltam volna, hogy egyszer ezt fogjuk tenni a legjobb barátommal. Az ajka lelkiismeretesen járt az enyémen, miközben én a párnák közé süllyedtem. Nem váltam el tőle, ő pedig a lábam közé térdelt, hogy közel legyen hozzám. Hihetetlen volt, amit velem művelt. Jobban csókolt, mint az életemben eddig bárki. Furcsa volt, hogy eddig is milyen közel volt, ott volt mellettem, csak nem vettem őt észre. De egészen biztosan tudtam, hogy Lou már nem csak a legjobb barátom. 

A keze féltő óvatossággal és az elutasítástól való élelemmel cirógatta meg a póló alatt az oldalam. Megremegtem, Louis pedig kicsit hátrébb húzódott, hogy a szemembe tudjon nézni. 

- Miért nem állítasz le, Harry? - kérdezte az angyali hangján. 

- Miért tenném? - vontam fel a szemöldököm. 

- Barátok vagyunk - motyogta, mire csak elmosolyodtam. Pontosan tudtam, hogy miért akar lebeszélni erről. Később már nem tudna megállni, bármennyire is nekem akar jót. Tisztában voltam vele, hogy sose volt híve az egy éjszakás kalandoknak de abban az esetben, ha én nem éreznék iránta semmit, akkor azt is bevállalná.

- Nem, Louis, közel sem vagyunk barátok - mosolyogtam rá félénken, kifejezve, hogy nekem ő sokkal többet jelent. 

A gyönyörű kék szemében megvillantak az érzései, én pedig elmerültem bennük. Úgy csillogtak, mint még soha. Nem tudod mit mondani, nem találta a megfelelő szavakat. Ezért egyszerűen csak lehajolt hozzám, s kellemes, pont kellő szenvedéllyel ellátott csókot nyomot ajkaimra. Nyelve türelmetlenül várta, hogy ajkaimmal megadjam az engedélyt, melyre várt. Mégse volt követelőző, sőt, lágy volt, egyszerűen csak túl régóta visszafogta már a vágyát, és ilyen közel még sose volt hozzá, hogy az, amire vágyott, beteljesüljön. Én is akartam őt, így nem álltam útját annak, hogy nyelveink találkozzanak. Mámorító érzés volt, alig bírtam befogadni az érzéseket, olyannyira intenzív volt mindez. Louis viszont óvatos, lágy és gyengéd volt, nem erőltetett semmit. A szerelme, ami belőle áradt irántam megrendítő volt, de én is pont ugyanezt éreztem iránta. Az éjszaka alatt ez egyszer sem változott, végig ilyen volt. És én minden pillanatát élveztem. 

- Megbántad? - suttogta a fülembe, miközben hátulról átölelve magához húzott. 

- Dehogy is! Hihetetlen volt - mondtam én is halkan, mire megkönnyebbülve kifújta a levegőt.

- De mi lesz ezután? - kérdezte inkább csak magától, valószínűleg meg se hallottam volna, ha nem ő mondja. 

- Mi lenne? Zenélünk tovább, együtt lakunk továbbra is, dolgozunk, ahogy eddig is - vontam vállat egyszerűen.

- Oh, értem - hallottam meg a hangját, és pontosan kihallottam onnan a csalódottságot és a fájdalmat. Éreztem, hogy el akarja húzni a kezét a derekamról, de én megfogtam a kezét, hogy maradjon a helyén. A hüvelykujjammal  elkezdtem azt simogatni, miközben befejeztem, amit mondani akartam. 

- Egyszerűen csak annyi fog változni, hogy együtt leszünk, ha te is úgy akarod - mondtam halkan, mire a karjai megszorultak körülöttem. 

- Tudod te, hogy mennyire boldog vagyok most? - kérdezte a fülembe súgva, és végigsimított a meztelen mellkasomon. 

- Csak remélem, hogy te is úgy érzel, ahogy én - mosolyogtam , mire a hátamra fordított, ő pedig fölém tornyosult. 

- Szeretlek, Haz - nézett mélyen a szemebe, és én is elmerültem az ő íriszeiben.

- Én is téged, Lou - mosolyogtam rá.

Lehetett volna jobb lezárása egy magányos életnek és tökéletesebb kezdete egy boldog jövőnek? Méghozzá azzal, akit mindenkinél jobban szeretek? Nem hiszem. Ez így pont jó volt.