1. rész

Sziasztok! Tudom, van egy- két ilyen történet, de gondoltam, én is kipróbálom magam ebben. Lesz benne Narry és Ziam is, ez a két páros lesz benne, remélem mindenkinek tetszeni fog! :) 

Többrészes lesz, a részeket valószínűleg csütörtökön fogom felrakni, de lehet, hogy egy nappal hamarabb felkerül egy rész, ha előre látom, hogy nem lesz időm csütörtökön. Még nem tudom, ehhez viszont jó olvasást!

Ui: Bocsánat, amiért ilyen rövid lett, a többi jóval hosszabb lesz majd! :)

     xoxo   Lora              

Camping with the boys

Zayn:

Egyáltalán nem tetszett az ötlet, amit a fiúk kitaláltak. Négy teljes nap az erdőben? Hajlakk nélkül!?

- Nem, kizárt! – állítottam, s felpattantam a kanapéról, ahol ültem, amint meghallottam ezt az idióta tervet.

- Ne már, Zayn, nagyon jó lesz! Rajongók és sikoltozás nélkül, együtt – pillantott rám kedvesen Harry. – És legalább közelebb kerülhetünk egymáshoz – vont vállat. Oh, igen, voltak ám elképzeléseim, hogy milyen szinten kerülnék közelebb kapcsolatba Liammel, de azért mégis. Ő tuti megutálna az érzéseim miatt, ezt pedig nem akartam. Nem veszthetem el a legjobb barátom!

- 4 éve vagyunk banda, szerintem elég közel állunk egymáshoz! – tiltakoztam hevesen. Harrynek persze könnyű, már hetek óta kerülgetik egymást Niallel, ők simán összejöhetnek, de nekem esélye sincs, így miért fájdítanám a szívem? Itt legalább még tudok menekülni az érzéseim elől. Igen, ezért mentünk szét Perrie-vel, mert Liam iránt többet éreztem, mint a lány iránt.

- Ne már, Zayn. Remek lesz! – állt fel boldogan a szenvedésemnek okozója, s mosolyogva a vállamra tette a kezét. Én csak lemondóan lehajtottam a fejem. Miért törném le a lelkesedését annak, akit mindenki szeret a hatalmas szíve miatt? Azért én se vagyok olyan bunkó.

- Niall bírni fogja kaja nélkül? – kérdeztem beleegyezően, mire az említett csak felnevetett.

- Vállalom a kockázatot. Értetek bármit – válaszolt mosolyogva, mire csak szeretetteljesen megforgattam a szemem.

- Úúúúú, vihetek répát? – csillant meg Loui szeme, mire mindenkiből kitört a nevetés, és Harry csak megölelgette a lökött legjobb barátját, valamint összekócolta a haját. Észrevettem Niall szomorú pillantását, és csak megcsóváltam a fejem.

- Ni, lenne egy perced? – kérdeztem a szöszit, aki csak magára erőltetett egy mosolyt, és követett a konyha felé. Még észrevettem Harry gyanakvó és szomorú arcát, mire csak frusztráltan felsóhajtottam. Ezeknek nem esik le, hogy mennyire szeretik egymást?

- Igen? – kérdezte kíváncsian, s konyhapultnak dőlt.

- Mióta, Niall? – tértem egyből a lényegre, de ő csak értetlenül nézett.

- Mire gondolsz? – kérdezte zavartan, mire csak elmosolyodtam.

- Mióta szereted? – kérdeztem halkan, hisz nem akartam, hogy odakint meghallják. Ő a kérdésemre elpirult, láthatóan nagyon zavarban volt. Láttam rajta, hogy legszívesebben csak elsüllyedne, így nyugtatóan megöleltem és megsimogattam a hátát.

- Nyugi, nincs gáz. Én személy szerint nagyon örülnék neki – nyugtattam, meg, hogy a részemről nem lenne negatív a fogadtatás. Ő csak kétségbeesetten visszaölelt, s az arcát a nyakamba fúrta.

- Tudod milyen rossz? Fogalmam sincs, mit gondol, de Louival nagyon jóban van, ami nem gáz, hisz legjobb barátok, de mi van, ha többek annál? – kezdett értetlenül beszélni, és ez a fajta viselkedés annyira nem illett a mindig mosolyogó, örökké nevető Niallhez, akit én ismerek.

- Hé, nincs gáz – simogattam a hátát, de ekkor nyílt az ajtó, s a fiúk jöttek be rajta. Amint ezt meglátták, Louis egyből odajött hozzánk, ám Harry és Liam tekintete érzelemmentessé vált.

- Héé, mi folyik itt? – kérdezte vigyorogva Tommo, mire Niall elhúzódott tőlem, én pedig hihetetlenül meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan képes volt a vigyorgós Niallt magára erőltetni, olyannyira, hogy az, aki nem figyel, szinte észre se tudja venni, hogy ez csak álca. Vajon mióta csinálhatja ezt?

- Semmi, épp beszélgettünk – nevettet Niall. – Vagy mégse? – húzta fel vigyorogva a szemöldökét. Harry ekkor szó nélkül kiviharzott a helyiségből, mire Niall értetlenül nézett utána.

- Csak csörgött a telefonja – legyintett lazán Loui, mire magamban eltátottam a számat. Nem, Harrynek nem csörgött a telefonja, hisz az a nappaliban van, ami itt van a szomszédban, tehát hallhattuk volna. Louis csak falaz neki. Harry féltékeny volt, így Louis hazudott, tehát pontosan tud az érzéseiről Niall iránt. A megvilágosodás nagy erővel csapott arcon, így egyszerűen csak kisiettem a konyhából, s felfutottam a szobámba. Ez hihetetlen. Kb, mindenki tud róla, kivéve a két érintettet. Liamről nem tudok nyilatkozni, róla fogalmam sincs. Hamarosan nyílt az ajtó, így megláthattam a gondolataimban szereplő személyt.

- Minden rendben? – ült le az ágyamra aggódva, mire csak elmosolyodtam. Jól esett a törődése.

- Ugye te is látod, amit én látok, és amit biztos vagyok benne, hogy Louis is lát? – kérdeztem, bár elég hülyén hangzott.

- Niall és Harry? – kérdezte halványan elmosolyodva, mire csak bólintottam. – Persze, hogy látom. Mindenki tisztában van vele, kivéve ők. Látod, ezért is lesz jó ez a táborozás… talán végre rájönnek, hogy simán együtt lehetnének – vont vállat mosolyogva, amire ugyan bólintottam, de csak gondolkozva meredtem a plafonra. – Mi van veled, Zayn? Mostanában nagyon csendes vagy, mi történt? – kérdezte megsimítva a kezem, mire küzdenem kellett a késztetés ellen, nehogy megremegjek. Egy pillanatra lehunytam a szemem, majd tűnődve szólaltam meg.

- Bár híresek vagyunk, sokan szeretnek minket, de mindenki úgy van vele, hogy túl távol vagyunk, mégis, olyan fura, hogy mi is érezhetjük ezt, ha a szerelemről van szó – szólaltam meg halkan, még mindig a plafont szuggerálva, mintha onnan várnék megoldást. – Mondd, volt már olyan érzésed, hogy az, aki mindennél többet jelent neked, túl távol van, túl elérhetetlen, és, hogy sose működne ez az egész, hisz lehetetlen? – kérdeztem lemondón, szomorúan, s Liamre pillantottam, aki elgondolkozó szemekkel figyelt.

- Pontosan tudom, hogy miről beszélsz – húzta el a száját. – Mikor híres vagy ugyan, bárkit megkaphatnál, de neked az kell, aki a legelérhetetlenebb számodra – nevetet fel zavartan, s kezeivel végigszántott a haján.

- Csak nem ugyanazt érezzük? – kérdeztem keserűen. – Ez de gáz. Ez most azt jelenti, hogy sose leszünk boldogok? – kérdeztem lehajtva a fejem, s szomorúan gondoltam arra, hogy Liamnek nem lenne oly’ nehéz dolga, hisz nagyon jóképű és izmos volt, bárki le tudott volna venni a lábáról.

- Hé, ne is gondolj erre! – rázta meg a fejét határozottan. – Nem hiszem, hogy neked olyan lehetetlen lenne, tehát csak azt tudom javasolni, ha a fogadtatástól tartasz, egyszerűen csak figyelj egy kicsit. Pár momentum, egy- két óvatlan pillanat, és máris láthatod, hogy ő is úgy érez-e, akárcsak te – vont vállat mosolyogva, mire csak hálásan rámosolyogtam, és felülve szorosan megöleltem. Egyből körém fonta a karjait, s szorosan tartott.

- Kösz, Liam – húzódtam el tőle, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy mennyire élvezem a közelségét.

- Neked bármit, Zayn – nevetett rám, s megsimította az arcom, majd kiment. Nem bírtam mire vélne a cselekedetét, de betudtam egy egyszerű baráti gesztusnak. Hisz minek képzelnék bele többet?