Perfection

Hali! :)
Mint már említettem, nagyon fogyatkoztok. Rosszabbul írok? Nincs időtök? Vagy meguntátok? Szóljatok, tényleg, mert enélkül nem igazán tudok egyről a kettőre jutni.
A Ziall mellett, ha jól láttam, a Zouis volt nyerő. Én pedig így hoztam a egyet nektek. De aki a Nouis-t és a Ziamet jelölte, az se búslakodjon, mert a következőek, ha minden jól megy, azok lesznek.
Ehhez a kis történethez jó olvasást, remélem, hogy akik ezt a párost jelölték, elégedettek.

xoxo Lora   

Nagyon sokat nem tudják, hogy ki is Louis Tomlinson valójában. Kialakítanak magukban egy képet róla, és aszerint azonosítják őt. Sokan egy megtört srácot látnak benne, aki lassan, de biztosan megtört a média, a sajtó, a hírnév miatt. Valaki egy hamis mosollyal élő férfit lát, míg sokak szemében egy lassan depresszióba süllyedő srác.

Nos, a helyzet ennél jóval komplikáltabb. Akik körülötte vannak, tudják, hogy mi is folyik a háttérben, és nem zavarodnak össze az interneten, újságokban látott Louis-t látva.

Hogy ki is Louis? Egy bolond drámakirálynő. Valaki, aki nem veszi komolyan a dolgokat. Hangos, szeret a figyelem középpontjában lenni, valamint szereti, ha az emberek nevetnek körülötte. Ugyanakkor van egy komoly oldala is, noha nem mindig mutatkozik ez meg. Kinek tetszik, kinek nem. Ez ő maga, és, akik körülötte vannak, pontosan tudják.

A közhiedelemmel ellentétben a bandában nincsenek gondok.

Ha valakinek gondja van, megbeszélik. Felnőtt férfiak, akik 4 éve már, hogy mindent tudnak egymásról.

Zayn pontosan tudja, hogy kicsoda Louis Tomlinson. A párja, az, akivel lassan már hónapok óta együtt van. És imádja az érzést, hogy csak az övé.

- Menjünk már, Z! – dünnyögte vacogva a téli hidegben, a kocsiban. December eleje volt, de sok hó hullt már, lepelként vonva be a csendes utcákat, s takarta be a várost.

- Ha megenged, előbb beszállok a kocsiba – mosolygott a sötét hajú, s beült az autóba, hogy aztán fázósan dörzsölje össze a kezét. A motor beindítása után egyből a fűtést vette fel, s végre elindultak a céljuk felé, egy távoli faházba, ami az övék, de a srácokon kívül senki nem tud róla. Igazi téli hangulat van ott mindig, ha ropog a kandallóban a tűz, s meleg, kedves sárga nyalábokat varázsol a házikó falára. A meleg, kötött takaró mindig aranyosan cirógatja a talpukat, mikor a leülnek a kanapéra egy-egy forró cappuccino vagy kakaó kíséretében.

Zaynnek hamar feltűnt Louis halksága, s rápillantva látta, ahogy összefont karokkal mered ki az ablakon. Valami nem stimmelt.

- Most mi a baj, Lou? – simította a vállára az egyik kezét óvatosan, de Louis elhúzódott az érintésétől, így a kezét visszahelyezte a kormányra.

- Megbántottál. – Zayn hamar rájött, hogy Louisra már megint rátört a szórakozhatnék, így csak megforgatta a szemét.

- Bocsánat? – pillantott a szerelmére felfelé görbülő ajkakkal. Louis még durcásabban fújta fel magát, s csak azért sem nézett rá.

- Hol marad a bocsánatkérő csók? – morogta, akár egy fiú, akinek a nővére megtiltotta a következő cukorka megevését, ami viszont szivárványszínű volt. Zayn magában megeresztett egy fáradt sóhajt, s megállt az út legszélén, a pihenő sávban, de motort úgy hagyta, hogy a kocsi fűtése továbbra is végezze a dolgát.

- Most meg miért álltunk meg? – kapta a tekintetét értetlenül Zaynre, aki kikapcsolta a biztonsági övét, és egy bravúros mozdulattal ajkát Louis elnyíló, rózsaszín ajkára illesztette, hogy megtapasztalhassa a párja különleges ízét, aminek legelső alkalommal már a függőjévé vált. Kezét a kék szemű tarkójára csúsztatta, s olyan mélyre vezette őt, hogy biztos volt benne, hogy lassan a másik csillagokat lát tőle. Elégnek ítélte ezt a vágytól fűtött csókot, s elégedetten huppant vissza az ülésébe, hogy a kéziféket kioldva újra elinduljon.

- Bocsánatkérés elfogadva – motyogta sokkosan Louis, mire Zayn hangosan felnevetett, ami Louis-t is mosolygásra késztette. Szerette látni párja arcán a boldog mosolyt. Olyan tökéletesnek tűnt minden tökéletlenségével együtt.

Megérkezve az otthonos kis házikóba, Zayn bekapcsolta a fűtést, míg Louis az összes csomagot bepakolta az autóból. Dolga végeztével ledőlt a vörös bőrkanapéra, ami a nappali közepén volt elhelyezve, s egy aranyos kötött pléd hevert rajta. Bevackolta magát az alá, s az egyik díszpárnát kisajátítva bekuporodott a meleg kupacba.

- Hé, még ki kell pakolni! – szólt rá a sötét hajú, rosszallóan nézve párja elkényelmesedését.

- Akkor hajrá – motyogta lehunyva a szemét, mire Zayn felvonta a szemöldökét jobb oldalt,

s fenyegetően nézett. Mikor rájött, hogy Lou nem fog ránézni, gonosz vigyort villantott, s a kanapéhoz lépve lehúzta párjáról a takarót, s azonnal csikizni kezdte a fekvő srácot, pontosan tudva, hogy hol a legcsikisebb. Louis sikoltozva próbálta elhessegetni az oda nem való kezeket, izgett-mozgott, de Zayn megelőzve a további kísérleteket a szabadulásra, ráült a csípőjére, s onnan kínozta tovább a másikat.

- Fejezd be! – hangzott a sikítással kevert nevetés, de Zayn nem hagyta abba. Louis-nak meg kellett tanulnia a leckét.

- Za-Zayn! – próbált levegőhöz jutni – sikertelenül. Az említett megkegyelmezett, de szigorúan lefogta a Lou kezeit, hogy sehova se tudjon mozogni, s a feje fölött összefogta őket.

- Azt hiszem, tartozol valamivel – nézett jelentőségteljesen, igyekezve Louis-ból egy bocsánatkérést kifacsarni.

- Hülye – öltötte ki rá a nyelvét makacsul, nem adva meg magát. Zayn kezei jobban szorították a kezét, csípőjével pedig szinte belepasszírozta a kanapéba a barnahajút.

- Nem jó válasz – sötétedett el a tekintete, Louis pedig felszisszent, hisz a karját már csípte a fájdalom, amit Zayn akaratlanul okozott.

- Sajnálom – sziszegte, Zayn pedig bólintva elengedte, s egy magának intézett nyugtató sóhajjal elindult a hálószobába, hogy a táskáit kipakolja.

Louis egy ideig még ott maradt, próbálta lejátszani magában, hogy mi is történt. Egy ártatlan játékból mi is született. Még sosem okozott neki fájdalmat Zayn, s bár ez sem fájt annyira, akkor is; a tudat nem esett jól neki.

Minden esetre felállt, s kicsit tartva attól, hogy Zayn szemében újra felvillan az a valami, ment, hogy segítsen kipakolni. 2 hetet lesznek itt.

Némán dolgoztak egymás mellett, Louis pedig hevesen dobogó szívvel remélte, hogy nem kell Zayn szemébe néznie. Leguggolva a sporttáskájához kivette belőle a pólókat, berakta a szekrénybe, s mikor fordult volna vissza, lágy kezeket érzett meg az övén.

- Ne haragudj. – Zayn nem nézett rá, hanem remegő kezeire susogta szavait, amit nyugtatóan simogatott közben. Egy lágy csókot hintett el rajta, ahol látta, hogy az ő keze vörös nyomot hagyott.

Louis megnyugodva lágyan elmosolyodott, s odahajolt Zaynhez, hogy adjon egy kedves puszit a homlokára. 

Hogy is haragudhatott volna erre a tökéletes férfira? Sehogy. Ez nyilvánvaló.

Zayn az egyik kezét párja derekára csúsztatta, s egy lassú, óvatos mozdulattal odahúzta magához, a fejét Louis nyakának a hajlatában tartva. Mosolyogva szívta be a kellemes illatot, ami maga Louis-t jellemezte.

Sokan azt mondják, hogy ez különösen fontos. Az ember pontosan tudja magáról, hogy mi a jó neki. Anélkül, hogy valaha tanulta volna. Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy egy étteremben volt, vagy otthon, s előtte egy ideig csak szemezett az étellel. Jól nézett ki, viszont az illata nem volt annyira kellemes. Mégis megetette, viszont utána rosszul érezte magát. Az orr figyelmeztetett, csak az ember nem figyeli meg ezeket a dolgokat, s önkényesen cselekszik.

A testünk mindennel tisztában van. Azt mondják, ha szereted a párod illatát, akkor működhet. Nem a parfümjét, nem a tusfürdőjét, hanem a bőre egyedi aromáját.

Louis-nak különös illata volt. Édeskés, markáns zamatú. Apró csókokat hintett el rajta, lehunyt szemmel élvezte a barna hajú engedelmességét, ahogy félrefordítja a fejét több kényeztetést várva.

- Be kéne fejezni a pakolást – húzódott el végül Louis, elégedetlen morgást kiváltva Zaynből ezzel. Csak bocsánatkérően mosolygott, s egy apró puszit nyomott a sötéthajú ajkára. Elpakoltak a hálószobában, s mentek, hogy a hozott kajákat és egyebeket is bepakolják a konyhába. Nem telt sok időbe, így dolguk végeztével csak lehuppantak a kanapéra egymás mellé. Louis-nak pedig természetesen ez így nem volt jó. Ugyan, ha a neved Louis Tomlinson, semmi sem az, aminek lennie kell.

Fejét Zayn ölébe hajtotta, s a karfára felrakott lábakkal nézte a tv-ben lévő focit, kicsit sem zavartatva magát. Zayn már elfogadta, hogy ilyen sorsra van ítélve. Az ujjait lágyan simította a selymes tincsek közé, s öntudatlanul kezdte el lágyan masszírozni a fejét. Ujjbegyei gyakorlottan kezdtek nyomást gyakorolni a megfelelő pontokra, aminek a hatására nem véletlen, hogy hamarosan csak egyenletes szuszogást hallhatott. Óvatosan lekapcsolta a tv-t, hisz neki nem volt szükséges, hogy nézze, s inkább csak az ölében elpilledt angyalra figyelt. Lágy vonásai voltak, de az álla vonala erős és szép volt, az orra aranyosan hajlott, a szemöldöke kellemes szimmetriát alkotott az arca többi részével. Tökéletes volt. S ha azok a szép, igéző kék szemek nyitva voltak, a lélegzet elállt, a szavak is megszűntek.

Egy különös erő vonzotta a rózsaszín ajkakhoz, aminek engedve lágy, édes csókba vonta szerelmét, ez pedig lassan viszonzásra lelt. Fáradt, kissé elgémberedett kezek kaptak az arcához, hogy ott tartsák őt, de felesleges volt; esze ágában sem volt elmozdulni.

Amikor egy idő után a levegő hiánya elviselhetetlenné nőtte ki magát, eltávolodtak, hogy egymás tekintetében merüljenek el, ahogy az előbb a csókban.

Tökéletesek voltak a másiknak. Kívül-belül. Minden apróbb vita, összetűzés után is ugyanolyan, ha nem nagyobb szeretettel igyekeztek lecsökkenteni ezeket a számokat.

Zayn hamar megunta a szemezést, így lassan, bármiféle türelmetlen vagy hirtelen mozdulat nélkül hajolt oda Louis füléhez, hogy belesuttogjon egy roppant egyszerű, de annál sokkalta nagyobb horderejű szót.

- Szeretlek.