Can I ask something?

Sziasztok! Siettem ezzel, bár elég rövid lett, de én most szeretném felrakni. Remélem tetszeni fog, ez most nem Nary lesz. Többet nem is árulok el, jó olvasást!

xoxo  Lora

Egyáltalán nem örültem a helyzetnek. 4 éve együtt voltunk már Harryvel, most mégis, mintha teljesen megváltoztak volna az érzései. De ilyen hirtelen, semmilyen előzmény nélkül? Nagyon elszomorított, hogy Harry talán kiszeretett belőlem, a bizonytalanság pedig teljesen kiakasztott. Szinte alig ért hozzám, az éjjel sose aludt velem, mindig vagy a kanapén, vagy mondjuk Liamnél. Ez elképesztően bántott, de mondjuk a stúdióban végig jó pofizott, mintha nem lenne semmi gond, de csak akkor, ha a srácok is ott voltak.

Reggel ugyanazzal a szomorúsággal és letörtséggel keltem, mint az utóbbi napokban mindig, hisz pontosan tudtam, hogy nem érinthetem, és nem csókolhatom meg Hazzát. Ám mikor megéreztem magam körül egy kart, mi hátulról fonódott a derekamra, szörnyen megijedtem. Egyből fel akartam ülni, ugyanis fogalmam sem volt, hogy ki a fene lehet az, de a kar szorosan szorított magához.

- Hé, Lou, nyugi már, pihenj még – hallottam meg az oly’ szeretett hangot, egyből remegés járta át a testem összes porcikáját.

- Haz, mégis mi a jó eget keresel itt? – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, s engedelmesen simultam a testéhez, noha nem értettem semmit.

- Próbálok aludni, de te erősen akadályozol ebben – sóhajtotta álmosan, mire felmordultam.

- Te is tudod, hogy nem úgy értettem – másztam ki az öleléséből, és felülve ráemeltem a tekintetem.

Ő csak fáradtan és keserűen sóhajtott, majd ő is felült.

- Feltétlenül most akarod ezt megbeszélni? – kérdezte a tekintetemet keresve, így végül összefonódott a kék és a zöld írisz.

- Igen, Harry! Ide figyelj, lassan egy hónapja teljesen kerülsz, sose vagy itthon, nem alszol velem, nem érsz hozzám… - kezdtem el sorolni, mire lehajtotta a fejét.

- Louis, én… - kezdte volna, de belevágtam a mondatába.

- Nem, Harry. Kérlek, ha már nem szeretsz, vagy úgy döntöttél, hogy mással akarsz lenni, akkor mondd a szemembe, rendben? Ez nekem nagyon nem jó, érted? – néztem rá keserűen, mire az ő szemében is fájdalom villant. Nem felelt, ez pedig megerősített abban, hogy tényleg kiszeretett belőlem. Szörnyű volt ez a tudat, belülről tépett szét. Csak szomorúan felsóhajtottam, és úgy döntöttem, jobb, ha most lelépek. Mindkettőnknek volt mit átgondolnia, hisz 4 év együttlét után minden felborult. Anno, mikor ez elkezdődött egyikünkbe sem merült fel, hogy mi lesz, ha egyszer ennek vége lesz, ez nem szerepelt nálunk opcióként. Nem számoltunk azzal, hogy mi lesz így a bandával, hogy mi lesz így a mi életünkkel. Mert tudhattuk volna, hogy ha egyszer ilyen fog előfordulni, az egyikünk borzalmasan fogja érezni magát. És most én vagyok ez a fél.

- Louis, várj már! – szólt utánam, mikor még épp az ajtónál jártam. Nem akartam hallgatni, hogy mennyire sajnálja, hogy nem ezt akarta, de nem volt szükségem a hazugságaira. Így nem törődve vele mentem le a lépcsőn, és meg sem álltam a bejárati ajtóig. Nem akartam ezt. Ha tudtam volna, hogy így lesz vége, bele se vágok ebbe. Még jó, hogy két óra múlva itt lesznek nálunk a fiúk, és mi fogja őket fogadni… Érzelmi világvége, már ami engem illet.

- Azt mondtam, hogy várj! – ragadta meg a karomat, s szorította meg azt, ami egy leheletnyit fájt, meg hát meg is lepődtem, hisz sose viselkedett így velem. Minden területen lágy volt, akár ideges, dühös, szomorú vagy bármi egyéb volt.

- Mit akarsz még, Harry? Innentől kezdve nem mindegy már neked? – fordultam felé egy keserű sóhajtással, mire elengedte a kezem, így szemtől-szemben álltunk.

- Te egy idióta vagy – közölte velem, mire először megdöbbentem, majd kínomban elröhögtem magam.

- Ja, nyilván, mivel beléd szerettem – néztem rá szúrósan, de nem foglalkozott vele.

- Louis, te meg vagy őrülve, ha azt hiszed, hogy kiszerettem belőled, hogy mást szeretek. Mondd, te normális vagy, hogy ilyeneket gondolsz? – nézett rám, mintha megbolondultam volna, mire én megemeltem a szemöldököm.

- Harry, te most hülyítesz engem? – néztem rá idegesen, mire a kezével végigszántott a haján.

- Lou, mindent félreértettél – sóhajtott egyet fáradtan, mire ismét felhúztam a szemöldököm. – Én tényleg nem szeretnék ki belőled soha, ilyenre még csak nem is szabadna gondolnod! Szeretlek most, és szeretni is foglak mindig, ezen soha, semmi se változtathat. Az utóbbi időben tanácsra volt szükségem, ezért voltam a fiúknál sokat, meg hát sok mindent át kellett gondolnom, érted? De soha nem akartalak megbántani – nézett rám szeretetteljesen, a szavai pedig őszinték voltak, tudtam jól. Bár még mindig nem értettem sok mindent, mégis megkönnyebbültem, s engedtem, hogy Harry magához szorítson, s lágyan, ám mégis szerelmes szenvedéllyel ejtse rabul az ajkaimat, amik nem bírva az ostromot egyből megnyíltak Haz nyelvének.

- De akkor miért voltál ilyen? Mi volt az a dolog, amit nem beszélhettél meg velem? – kérdeztem értetlenül, de ő figyelmen kívül hagyta

- Mondd, Lou, kérdezhetek valamit? – kérdezte a homlokát az enyémnek dőlve, én pedig nem tudtam mást tenni, mint egyszerűen csak bólintani. Amint ezt megtettem, eltávolodott tőlem, egy fél lépést hátrált, majd valamit előhúzott a háta mögül.

- Nagyon szeretlek, jobban, mint bárki mást, éppen ezért szeretném megkérdezni: Hozzám jössz? – térdelt le, s felpattintva a doboz tetejét feltárta a csillogó aranygyűrűt. Elámulva néztem Harryt, hitetlen és meglepett voltam, erre még csak álmaimban se gondoltam volna. A szívem vadul dobogott, féltem, hogy ki is szakad a helyéről, de ezt figyelmen kívül hagyva néztem bele Hazza reménytől csillogó szemeibe.

- Igen – bólintottam sokkosan, de pontosan tudtam, hogy ezt akarom. Örökre magam mellett szeretném őt tudni, nem engedve soha, hogy másé legyen. Mert mindennél jobban szerettem őt, olyannyira, hogy azt se kimondani, se leírni nem is lehet. Megkönnyebbült, széles mosollyal állt fel, s fogta meg a kezem, hogy ráhúzza a gyűrűt. Elérzékenyülve vizslattam egy darabig, majd elnéztem Harry mosolygó arcára.

- Szeretlek – suttogtam erőtlenül, de végtelenül boldogan, mire hozzám hajolva megcsókolt.

- Én jobban, Louis.