5. rész

Sziasztok! Itt is van a következő rész, remélem tetszeni fog :) Idejét éreztem ennek is, szerintem nem vészes. A következő rész még nem tudom, hogy miként fog érkezni, hiszen akkor Németországban leszek, de majd az időzítővel barátságot kötök :D Na, lényegtelen, jó olvasást!

xoxo Lora  

Zayn

Mindenki nagyon örült, hogy Harry és Niall végre összejöttek, hisz nagyon látszódott már rajtuk, hogy mennyire szerelmesek. De legalább összejött nekik. Harry odajött hozzám és Louis-hoz, akivel egyszerre kezdtük faggatni, hogy mi hogy volt, hisz Niall lelépett, hogy valamit beszéljen Liammel. Megpróbáltam a fejemből kiűzni a rossz gondolatokat, ami nagyjából sikerült is, így tudtam figyelni arra, amit Hazz mondott. Nagyon aranyosnak találtam őket, szerintem tényleg igazán összeillenek. Ráadásul Harry arcán az a mosoly, ami az ajkán játszott, miközben beszélt, nagyon is árulkodó volt.

- Jesszusom, el se tudjátok hinni, hogy mennyire boldog vagyok most – nevetett fel zavartan, és a hajába túrt. Ezen Louis csak elvigyorodott, és megölelte a legjobb barátját, és valamit mondott neki halkan. Hátrébb léptem, hisz kezdtem feleslegesnek érezni magam. Louis és Harry legjobb barátok, ahogy Liam és Niall is. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem vagyunk azok úgy összesen, de így nagyon fölös személynek tűntem. Ezt is próbáltam kizárni a fejemből, e nem ment. Nyilvánvaló volt.

- Bocs, fiúk, asszem’ most egy kicsit lelépek – mondtam nekik, de valószínűleg egyikük se hallotta meg, így hagytam, és besétáltam az erdőbe, ahol nem is olyan messze egy tó-szerű valamit pillantottam meg. Mondjuk, annak csak erős jóindulattal lehetett mondani, mert nem volt nagy, de mégis olyasmi volt. Egyszerűen csak leültem, a térdemet felhúztam, a kezem pedig lazán rájuk ejtettem, a fejem pedig a nap felé fordítottam, hogy lehunyt szemmel élvezzem a langyos meleget, amit a nap nyújtott így reggel 8- 9 óra körül.

Valahogy nem vágytam a fiúk társaságára. Láthatóan tökéletesen megvoltak nélkülem, minek kellenék úgy oda? Persze az nem fordult meg a fejemben, hogy kilépjek, vagy ilyesmi, ezektől függetlenül természetesen ők voltak az elsők számomra, csak azért nekem se esik jól az ilyen.

- Jesszusom, Zayn, már mindenhol kerestelek! – hallottam meg a jól ismert, szeretett hangot, mire lustán kinyitottam a szemem.

- Én itt voltam – vontam vállat, s nem foglalkoztam azzal, hogy leül mellém.

- Mi a baj? – kérdezte aggódva. Erre idegesen elfordítottam a fejem, és próbáltam visszafogni, amit rá akartam vágni erre a kérdésre.

- Nem számít. Megtaláltál, akkor most mehetsz is, Liam – néztem rá szigorúan, mire felemelte a szemöldökét. Nem akartam durva lenni, de egyre jobban idegesített, hogy ilyen távol van, ilyen elérhetetlen.

- Most meg mit csináltam? – kérdezte értetlenül, szomorú hangon. Ránézve láttam, hogy tényleg rosszul érintette, így visszafogtam a frusztráltságom.

- Semmit. Tényleg. Ne haragudj, csak nincs kedvem a társaságodhoz – fordítottam el a fejem, így inkább a nyugodt víz felszínét kezdtem figyelni.

- Meghallottad? – kérdezte fájdalmas hangon, kissé félve. Összeráncolt szemöldökkel gondolkoztam, hogy mire gondolhat, de nem tudtam rájönni.

- Mit? – kérdeztem vissza.

- Amit Niall-al beszéltünk – vont vállat, a tekintetem pedig majdnem elkalandozott a tökéletes arcán, amit aranyosan világított meg a nap.

- Nem hallottam én semmit – vontam vállat, mire megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a száján. – Még, hogy nekem mondanátok el valamit? Na, szép is lenne! – tettem hozzá keserűen.

- Zayn… - kezdte volna mondani a mondandóját, de én beleszóltam.

- Nem lényeg, Liam. Nem érdekel – közöltem, és az arcomra is érdektelenséget erőltettem.

- Hidd el, jobb, ha ezt nem is tudod. Valószínűleg mindenről megváltozna a véleményed, felháborodnál, a banda pedig lassan, de biztosan szétesne – sóhajtott szomorúan.

- Nem érdekel a banda! Nekem is vannak dolgaim, vannak olyan gondolataim, ami miatt szétesne a banda, de nem mondom ki őket, igen. Lehet, hogy egy ici- picit aggódok, hogy mi lenne a bandával, de már egyáltalán nem tud nagyon érdekel. Lesz, ami lesz, Liam, oké? Mondd ki, én is megteszem. Felejtsd el a bandát, felejtsd el a rajongókat. Most csak te meg én vagyunk itt, a többiek is mesze vannak – vontam vállat kihívóan.

- Zayn, egy életre megutálna mindenki, ha ez kiderülne – rázta a fejét szomorúan.

- 4 év után képtelen vagy elhinni, hogy mindennél fontosabbak vagyunk egymásnak, és nem ítélnénk el a másikat semmiért? Tegnap már elmondtuk, hogy ki mit gondol a másikról, nem? Nem változna a szeretetünk – ráztam meg most én a fejem. Kíváncsi voltam, hogy mi zavarja, amit velem nem oszt meg.

- Oh, a fenébe, Zayn! – pattant fel idegesen. – Te hibád, hogy nem érzed át ennek a súlyát – mondta mérgesen rám nézve, mire én felvontam a szemöldököm, de csak a tekintettem követtem, ahogy elkezd fel- alá járkálni. – Tudod te, hány hónapja vagyok reménytelenül szerelmes? – kérdezte, de én azzal voltam elfoglalva, hogy azon gondolkozzak, vajon mikor volt utójára ilyen ideges. Régen, nagyon régen. – Sok, nagyon sok ideje! Ez pedig teljesen letör, ti persze ebből semmit se láthattatok, de attól még így van. És a legrosszabb, hogy tudom, hogy semmi esélyem, hogy sose lehetek több mint egy egyszerű barát. Jóban vagyunk, de nem tudna rám úgy gondolni, mint ahogy én rá. És ez teljesen kikészít! – Igen, valami ilyesmit sejtettem, de azt még mindig nem tudtam meg, hogy ki ez a személy.

- Ismerős – vontam vállat nyugodtan, mire idegesen rám mordult.

- Befejeznéd? Van fogalmad róla, hogy mennyire idegesítesz? – nézett rám dühösen, mire meglepetten kezdtem ráncolni a szemöldököm. Ahha, tehát már a hibás is én vagyok. Remek. Erre már én is felálltam, hogy szemtől-szembe tudjunk egymás szemébe nézni, ha már engem hibáztat.

- Hát, bocs, hogy élek, igyekszem nem tenni, rendben? – villantottam rá egy idegesítő vigyort, mire még dühösebben nézett rám.

- Tudod mit? Nem érdekel már semmi! – villant meg a szeme, és elém lépve a száját durván az enyémre nyomta. Meglepett nyögés hagyta el az ajkaimat, ez volt az a dolog, amire semmilyen körülmények közt nem számítottam. De egyáltalán nem élveztem a csókot, hisz Liam nem ilyen durva, és én sem akarom, hogy az első csókunk ilyen legyen. Ezért határozottan eltoltam magamtól, és erősen szuszogva néztem rá. Ő persze egyből rájött, hogy mit csinált, így lehajtotta a fejét, nyoma se volt már a dühös Liamnek.

- Látod, mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Hülye voltam, ne haragudj, kérlek – motyogta elhúzott szájjal, és keserűen elfordult. Én csak lágyan rásimítottam a kezem a vállára, s szembefordítottam magammal. Szemeit lehunyva tartotta, légzése csak felületes volt, én pedig egyszerűen csak óvatosan ráhajoltam a puha ajkaira, s kezemet a tarkójára csúsztattam, hogy ne húzódjon el. Bár, nagyon úgy tűnt, hogy ez nem áll szándékában, ugyanis kezeivel átfogta a derekam, s nyelvével bebocsátást kért a számba, amit én természetesen nem tagadtam meg. Csodálatos volt. Ilyennek kellett volna lenni az elsőnek is. Már nyilvánvaló volt a vonzalmunk, de ha előbb tudom, hogy nem lenne ellenvetése, hamarabb megteszem. És akkor elkerülhettünk volna egy teljesen felesleges veszekedést is.

- Éljenek az elérhetetlen szerelmek – húztam mosolyra a szám, s szórakozottan néztem, ahogy elmosolyodik.

- Nekem mondod? Erre hamarabb is rájöhettünk volna – nevetett fel, láthatóan ezzel kitört belőle minden. A keserűség, a megkönnyebbülés. És ennek én csak örültem.

- Jobb később, mint soha, nem igaz? – mosolyodtam el vidáman. Na, akkor tényleg, igazán boldognak mondhattam magam.

- Az biztos – mosolygott, s ujjainkat összefűzte, és így indultunk el vissza, a többiekhez. Óvatosan rápillantottam Liamre, hogy megnézzem, vajon ő mit gondol.  Halványan mosolygott, ami megkönnyebbüléssel töltött el, de közben egy kicsit aggódtam is, már ami a fiúk reakcióját illeti. Bár, tekintve, hogy Harry és Niall már együtt vannak, nem hiszem, hogy gáz lenne, ha mi is együtt lennénk, de azért mégis. Egy kicsit azért aggódhatok.

Nos, felesleges volt. A fiúk kitörő örömmel és meglepődötten fogadták, de határozottan örültek. Én pedig csak halványan mosolyogtam, annyira örültem, hogy összejött minden.

- Na, ennek örömére játszanunk kell! Méghozzá focit! – jelentette ki Louis, mire mindenki elvigyorodott. -  Na, de figyeljetek, mert ennek tétje van! – mondta gonoszul. – Niall és én leszünk ellenetek, mert hát azért mi vagyunk a legjobbak – vigyorgott, mire Niall felnevetett. – Nos, a lényeg az lenne, hogy ha mi nyerünk, a mi kis túránk végéig Harry fogja Niall minden egyes utasítását teljesíteni, méghozzá egy szó nélkül, Liam és Zayn pedig az enyémet. Na, de természetesen nekik is kedveznék – nevetett perverzen, mire összenéztünk Liammel.

- Viszont ha ti nyertek, akkor fordítva lesz. Mi fogjuk a ti kívánságaitokat teljesíteni – fejezte be az ismertetést Niall.

- Ja, és a vesztes félnek minden kívánságot teljesíteni kell, különben két hónapig ő takarít, mos és kaját csinál – dobta be az aduászt Louis, mire mindenki belement. Jól hangzott ez így, nagyon szórakoztató lesz, az biztos. Ráadásul pont volt egy nagy tisztás a környéken, ahol kiítéltük a két kaput, és már el is kezdtünk játszani. Ha tudom mi fog kisülni ebből az egészből, lehet, hogy el se kezdem. Na, nem mintha bánnám a végkifejletet.